A legegyszerűbb, leghétköznapibb eszközökről a legnehezebb írni. Különösen, ha ezek csendben, hiba nélkül teszik a dolgukat, szinte természetes a használatuk, annyira letisztultak, célszerűek. Már majdnem két éve, hogy Szálkai Robi legális méretű EDC késeit szemléztük, így most már szinte muszáj ennek a késnek a bicska változatáról is megemlékezni. Különösen, hogy már legalább két éves a modell, ráadásul a horizonton felsejlik egy következő generáció, egy újabb koncepció.

Tulajdonképpen egy egyszerű, két alaplemezes keresztzáras konstrukcióról van szó, melyre a paneleket csavarok rögzítik. Nem az első ilyen készül a világban, itthon is vannak, akik készítettek, készítenek hasonlót. Más szemszögből nézve viszont nagyon is érdekes a történet. Egyfelől ez Szálkai Robi első (nyilvánosság előtt is felvállalt) záras bicskamodellje, másfelől egy végletekig letisztult konstrukció (a hasonló elveken született fixpengés modellt veszi alapul).

A modell sorozatnak tekinthető, ám kézműves jellegénél fogva egyedi igényeket is kielégíthet, kisebb módosításokat is tartalmazhat, így leginkább az alapmodell jellemzőit érdemes áttekinteni.

A penge enyhén ívelt hegyű, alig valamivel jobban, mint ami a bicska zárt állapotának biztonságához szükséges (hogy a hegye ne lógjon ki a markolat síkjából, abba semmi ne akadhasson bele). A penge alapesetben 3 mm vastag acélból készült, ami szinte bármi lehet. KO13, N678, Elmax, Sleipner vagy éppen RWL-34 – a megrendelő igényei szerint. Jelen esetben a csomoros ezüstfa markolatú kés, ami nullszériás darabnak készült KO13 pengét kapott, míg a piros G10 paneles Elmaxxal készült. A pengehossz éppen legális, hiszen napi viselésre szánt darabokról van szó. A leélezés is lehet opcionális, például pengehátig vagy 3/4-ig felköszörült, a bejegyzésben szereplő mindkét példány pengehátig felköszörült verzió.

A penge kialakításához tartozik még a nyitás kérdésköre is. A hagyományos nyitószemölcs vagy ovális nyitófurat mellett lehetőség van a nyitóorros nyitásra is. A Böker Exskelibur óta kedvelem ezt a nyitási módot, még ha nem is a legegyszerűbb módja ez az egykezes bicskanyitásnak. Előnyei között talán két dolgot említenék: soha nincs útban a nyitószemölcs; illetve nincs furat, amibe bármi is belekenődne, amit utána macerás onnan kitisztítani. Az orros nyitással együtt jár a pengeháton a „jimping”, azaz a csúszásgátló recézés.

Az alaplemezek rozsdaálló acélból készültek, kb. 1,5 mm vastagok. A zárnyelv ujjal működtetett részén ugyancsak található némi csúszásgátló érdesítés. A konstrukció olyan, ahogy a nagy könyvben meg van írva. A záron található egy rögzítő golyó, ami a pengét csukott pozícióban rögzíti. A nyitott pengének nyitott állapotban hagyományos támasztó csap tart ellent.

Az alaplemezek között, a markolat végén G10-ből, acélból vagy titánból készült távtartó található. Ebben van kialakítva az övcsipesz rögzítő csavarjának menete. Az övcsipesz a bicska jobb és bal panelje felé fordítva egyaránt rögzíthető, tehát jobb és bal oldalra egyaránt akasztható. Anyaga többnyire rozsdamentes acél, polírozva vagy szemcseszórt felülettel (esetleg titán, de nem jellemző). A markolatpaneleket a tengelycsavar, valamint oldalanként 2 kis méretű csavar rögzíti.

A minimál dizájnnak köszönhetően a bicska fogása a legtöbb felhasználó számára kényelmes lehet. Egy kifogást szoktam csak hallani ilyen kést birtokló éltársaktól, mely engem személy szerint nem érint: az övcsipesz mérete és formája esetleg zavarhatja a markolat stabil fogását, illetve esetenként nyomhatja a tenyeret, ujjakat.

A formán túl vagyunk, de mi a helyzet a funkcióval? No, azzal nincs gond. Ahogy a jól bevált fixpengés verzió, úgy a bicska is örökölte a pengeforma vágó és metsző képességét. Felépítéséből adódóan a rendeltetésszerű használat kimerül a vágásban, szúrásban és úgy általában azokban a tevékenységekben, amire historikusan kést szokás használni. Harckocsi-tengelycsavar meglazításához, betonbunkerből falon át szabaduláshoz kicsit kevés benne a kraft és az anyagvastagság. Akinek ezen utóbbi tevékenységek teszik ki napjait, az keressen másfelé.

Reggelizni, bodzafurulyát faragni vagy a cserepes virág mellé karót készíteni untig elég ez a bicska. Egy kicsit talán az is jelzi használhatóságát, hogy nem túl gyakori vendég a használt kés piacon – pedig keresett, kelendő darab lenne. Az ára nyilván kiviteltől függően változik, hiszen az alap acéloktól a prémiumig, markolatanyagban pedig szinte a bükktől az ezeréves trópusi vasfáig szinte mindennel készült, illetve rendelhető. Az alap változatok semmivel nem drágábbak, mint egy alsó-középkategóriás (hasonló anyagokból építkező), nevesebb gyártó sorozatban készülő modelljénél. (Például kék kedvencemmel, a Benchmade 530-cal partiban van.)

Saját fejlövésem, hogy ha egy kés hasonlít ránézésre egy svájci bicskához (szigorúan nem késbarát szemmel), akkor az egyébként a „kés” szó hallatán tömegmészárlást és apokalipszist vizionáló egyszeri szemlélődők számára sem azonnal elutasítandó, veszélyesnek látszó dolog. Elvégre svájci bicskája mindenkinek van, de legalább hallott róla vagy látta a tévében. Ezért lett az „igazi” EDC bicskám markolata piros G10 (ami a kínai gyártásnak köszönhetően nem a megszokott, amerikai gyártású tűzoltó piros, hanem egy picit fakóbb, narancsosabb).

Miért igazán jó nekünk a hazai „kézműves-késműves” bicska a hasonló árkategóriájú nagyüzemivel szemben? Nos, papírforma szerint valóban ugyanazt tudja, hasonló anyagokból, ám Robi bicskáinál nem áll fenn annak veszélye, hogy esetleg otthon kell befejezni a frissen vásárolt zsebkést. Óriási előny a személyre szabhatóság is – ésszerű keretek között éppen azt kapja a vásárló, amit megálmodott magának.

Az egyedi igényekről és a testre szabhatóságról az állításom igazolandó, alább bemutatok néhány variációt, melyek a fórum kapcsolódó szálában kerültek bemutatásra. Taktikai kinézet a taktikusoknak, szolid elegancia a gentlemanusoknak, kék a kékbarátoknak. A színeken túl a markolat textúrázása is bővíti a módosulatok számosságát.

Várjuk a következő (bushcraft) bicska sorozatot!

BlackWoOd

Hosszú várakozást, ezernyi feltett kérdést és sok bizonytalankodást követően a kések kézi élezése után érdeklődők végre ismét szakértő iránymutatást kaphatnak. Hegyespenge elkészítette témába vágó útmutatójának következő darabját, mely ezúttal a konvex élű kések élezését mutatja be részletesen. A kedves olvasó és a mindig éles konvex penge közé a leírtak megértésén kívül már csak rengeteg gyakorlás állhat!
Köszönjük, Sándor!

Legalább nyolc év telt el az „Élszalagos kések kézi élezése” című anyag megírása óta, de pár újabb tapasztalattól eltekintve, és az időközben kipróbált újabb eszközök megismerését nem számítva úgy néz ki, hogy megállta a helyét. Azóta sem kívánt komolyabb javításokat. Némi frissítés viszont mindenképp ráfér, ezért ez a cikk egyfajta kiegészítése is lesz az eddig leírtaknak, valamint végre elérkezettnek látom az időt arra is, hogy a konvex élezéssel kapcsolatos tudnivalókat közzé merjem tenni.

Az élszalagos éltípust a konvexhez viszonyítva (Kocsis Ferenc szavaival élve) úgy is leírhatnánk, hogy „nincs befejezve”. Egy élszalagos él is kifogástalanul dolgozhat, és lehet borotvaéles, de a vágóképességét általában rontja az élszalag és a bevezető él közötti szögletes átmenet. Ennek eltüntetése, összedolgozása, összekerekítése a konvex élezés kulcsa, tehát a legfőbb feladat enyhíteni ezt a hirtelen vastagodást az élnél úgy, hogy ezzel ne gyengítsük el a vágóélt (ne legyen kisebb a terhelhető élszög), a penge vágási ellenállása mégis csökkenjen.

Nincs értelme minden esetben erőltetni a konvex élezést. Vékony, széles pengéjű konyhakéseknél, pláne, ha a használt élszög is kicsi, akkor az élszalag és a bevezető él közötti találkozási vonal ellenállása alig érezhető. Másik eset, amikor az élszalagos él a célszerűbb választás, ha a penge oldalfelületeit szeretnénk megkímélni, mert azon bevonat, vagy olyan mintázat van (pl. a damaszt pengéknél), amit nem szeretnénk megváltoztatni. Ilyenkor is lehet persze domborúvá alakítani egy élt, de ehhez a penge nagyobb felületét kell megmunkálnunk, tehát a bevonat, vagy a felület mintázatának egy része áldozatul fog esni a beavatkozásunknak. További ésszerű indok lehet, ha szeretnénk megőrizni a késünk gyárihoz hasonló állapotát, vagy, mert az élszalagos élezéshez vannak inkább eszközeink, vagy csak egyszerűen könnyebben tudjuk élezni az élszalagos típust.
Minden esetre, akinek volt már lehetősége összehasonlítani a kétféle éltípust munka közben, az magától is könnyen el tudja dönteni, hogy melyik a számára megfelelőbb.

Penge keresztmetszetek

Egy konvex élű késpenge oldalainak domborúsága egészen sokféle lehet. Vannak esetek, ahol már a pengeháttól megindul az ívelés az él felé, ami nagyobb penge keresztmetszetet, és ezzel együtt kövérebb, erősebb pengét eredményez. Ilyen esetekben is érvényesül a jobb vágóképesség, de pl. a Puli kések használói tapasztalhatták már, hogy a kés fogyásával az élezés gyorsan válik nehézzé, tehát pár mm-el keskenyebb pengénél is sokszor újra kell köszörülni a penge bevezető felületeit, ha nem akarunk túl nagy élszöget választani.

A másik véglet, ha a penge legvastagabb részétől gyakorlatilag egyenesen (vagy közel egyenesen) fut le az él felé a bevezető él, és épp csak az él legszélét kerekítjük le annyira, hogy a kész kés vágó élszöge a céljainknak megfelelően legyen terhelhető. Ezt a kialakítást nevezhetjük akár domború élszalagnak is.

Ez a két szélsőség között a konvex él- és oldalfelület kialakítása gyakorlatilag bármilyen lehet, sőt néha találkozom aláköszörült pengék élszalagjának a konvexesítésével is. Ez a gyakorlatban megszámlálhatatlanul sokféle lehetőség azt is jelenti, hogy ha pontos elképzeléseink vannak arról, hogy a késünknek milyen célra kell megfelelőnek lennie, akkor a pengék kialakításának végtelenül sokféle módjával alkalmazkodhatunk hozzá, még akkor is, ha a különbségek néha csak árnyalatnyiak.

Ami a legfontosabb az egész kérdésben, hogy egy használatban levő kés folyamatosan változik. Alapvető hiba arra számítani, hogy ha veszünk egy kést, akkor az a kiinduló állapotát fogja megőrizni az évek során. Aki erre vágyik, az ne használja a kését! Attól kezdve, hogy munkára fogtuk, a pengénk veszíteni fog az élességéből, és ahogy eljutottunk arra a pontra, hogy a fenőrúdon kívül komolyabb eszközökkel is hozzányúljunk, már el is indultunk azon az úton, ami ideális esetben akár a kés teljes elfogyásáig is tarthat, méghozzá úgy, hogy az eszköz végig hasznos segítőtársunk volt.

A „tól-ig” elv

Az élszög megválasztása mindenféle élezésnél alapvető kérdés. Nem fogok tudni megadni pontos szögtartományokat, mert gyakorlatilag ez felhasználónként, feladatonként változhat, és befolyásolhatja a választott penge minősége is. Viszont azt mindenki saját maga is meghatározhatja, akár kísérleti úton is, hogy a saját késével arra a feladatra, amire szánja, mi az az éppen elfogadható legkisebb élszög, ami még vállalható. Amikor eljutunk arra a pontra, hogy újra kell alakítanunk az él körüli részeket, akkor általában célszerű erre a legkisebb KIINDULÓ élszögre törekedni. Ha elkészültünk vele, és azt tapasztaljuk, hogy az él túl könnyen sérül, akkor egy kis élszöget rendkívül gyorsan meg lehet erősíteni. Sokszor egy-két egyszerű fenés is elég lehet már ehhez, viszont a nagyobb induló élszög olyan, mintha csak félig tankoltuk volna meg az autót. Onnan a kés természetes fogyási folyamata miatt előbb fogunk eljutni arra a pontra, hogy az él a fenésektől túlságosan megvastagodott, és újra kell nagyolni az egészet.

Magyarán ha úgy nézzük az élt, hogy milyen élszöggel használjuk szívesen, akkor lesz egy „tól-ig” határ, AMIKORTÓL AMEDDIG jó vele dolgozni. Az induló élszög csak a kezdeti állapot. A fenésekkel, vagy gyors átélezésekkel ez az élszög folyamatosan növekedni fog, vagy megmarad ugyan a fenési szög, de a másodlagos élszalag, vagy az él közvetlen környezete vastagodik meg annyira, hogy a fenés egyre nehezebb, végül pedig hatástalan is lesz. Nagyon gyakorlott felhasználók képesek egészen hosszú ideig (akár egy-másfél) évig úgy fenni a késüket, hogy nagyon pontosan azonos élszöget tartsanak a karbantartások során, de a vastagodás ott is elkerülhetetlen.
Az előnyök-hátrányok könnyen megérthetőek. A vékonyabb él (kisebb élszög) egyszerűen jobban vág, de sérülékenyebb. A nagy élszög erősebb, és ahogy fokozatosan erősödik, úgy egyre többet is bír, de ezzel fokozatosan egyre nehezebb is vele a vágás. A lényeg, hogy a késünk „munka állapota” az nem egy állandó állapot, hanem egy olyan valamettől-valameddig tartó folyamatos alakulása az élnek, ami egy számunkra már nehezen tolerálható szint után egy nagyoló átélezéssel újra kiinduló állapotba hozható vissza.

A konvex él karbantartásának szintjei

A FENÉS terén semmi különös plusz információ sincs. A konvex él is ugyanúgy fenhető, mint az élszalagos, és igazából ez a leggyakoribb feladat valamennyi rendszeresen használt késünknél.

AZ EGÉRPADOS ÉLEZÉS egy olyan lehetőség a konvex éltípusnál, ami segíthet zavartalanná tenni a „tól-ig” szakaszokat, de sajátos módon teljesen kiváltható vele a hagyományos fenőrudas fenés, vagy kellő gyakorisággal használva a fenőköves nagyoló élezés is. Tény, hogy komoly nagyolásokhoz már nem elég hatékony, mert a csiszolópapírok tartóssága meg sem közelíti egy jó fenőkőét. Ami miatt nehezen nélkülözhető az egérpados módszer a konvex élezésnél, az a rugalmas alátámasztás miatti nagyon jó domborító képesség. Lényegében a konvex élezés legfőbb eszközéről van szó. Erre visszatérünk bővebben is.

FENŐKÖVES NAGYOLÁS. Igazán leharcolt kések esetén, vagy túl nagy induló élszög átalakításakor továbbra is nélkülözhetetlen egy jó nagyoló fenőkő. A munka gyakorlatilag megegyezik azzal, ahogyan az élszalagos élezésnél végezzük, de amikor az élszalag tökéletesen kialakult, és eljutottunk az összefüggő élsorjáig, akkor érdemes kiegészíteni azzal, hogy nagyjából eldolgozzuk az élszalag és a bevezető él találkozásánál jelentkező szögletességet is. Itt nem a szépség a fő szempont, csak a hatékonyabb anyagleválasztás. Amire fontos figyelni, az csak annyi, hogy a köves kerekítés során ne rontsuk el (ne növeljük meg) a már beállított élszöget, sőt már a munka megkezdésétől kezdve célszerűbb a megszokottnál inkább kisebb élszöget választani, mert a folyamat része az is, hogy a fenőkővel kialakított részeket az egérpados módszerrel összedolgozzuk, és a számunkra megfelelő felületi érdességig finomítjuk. Az egérpados letisztázás egy kicsit mindenképp növelni fogja a fenőkővel beállított élszöget.

Eszközök

A fenéshez továbbra is a kerámia alapanyagú fenő rudakat javasolnám inkább a fenőacélokkal szemben. Ha a választott kerámia rúd túl érdes (olcsóbb daraboknál előfordul), akkor a felületük egyszerű csiszolópapíros végigcsiszolással javítható, vagy túlzott kifényesedés esetén ezzel a módszerrel a felület is frissíthető. Ha a választott rúd túl lágy, vagy olyan eszközön próbálunk fenni (üveg széle, másik kés háta, csavarhúzó szára, stb.), ahol az él belekaphat a felületbe, ott egyszerűen a pengehát irányába kell húzni a pengét, de a szögtartással, és a nyomás erejével kapcsolatos részletek nem változnak. Ilyen esetekben a sorjamentesítés általában nehézkesebb, érdemes megfontolni egy bőrszíjas befejező műveletet is.

Egérpados csiszoláshoz akár egy asztalra (kivágott fa simább tuskójára, lécre, fenőkőre, stb.) fektetett polifoam, pár réteg vékonyabb, lapos, takarításhoz való rongy vagy szivacs, egérpad, ha ilyesmink nincs, akkor pár réteg ruha, vagy törülköző (stb.) egyaránt megfelelhet a csiszolópapír alá. Ezeknél sokkal igényesebb és praktikusabb olyan csiszolótömböt vásárolni, amire gyárilag fel van ragasztva egy 4…5 mm vastag keményebb szivacs réteg, a tömb teste jól megfogható, és a hosszanti szélein gyárilag felszerelt széles csíptetők vannak, amelyekkel fixen, szilárdan rögzíthető a csiszolóanyag, vagy sorjamentesítéshez akár egy vékonyabb (de nem lágy) bőr darab is.

A rugalmas rétegnél számomra bevált az, ami gyárilag a tömbre van ragasztva, de aki erősebb kerekítést szeretne, az egy plusz egérpad, vagy vékony szivacs réteg ráragasztásával tovább lágyíthatja ezt a részt.
A tömb hátára én egy téglalap alakú nyílást szoktam vágni (tapétavágóval „V” alakban bevágva a tervezett vonalak mentén, könnyen ki lehet faragni a felesleges anyag-darabot), ahová méretre vágott tartalék csiszolópapír gurigákat szoktam tenni. Ha két gurigát használunk, akkor azok bent tartják egymást.

Érdesség terén általában egy közepes (400…600-as körüli) az, amit a legtöbbet célszerű beszerezni, de indokolt lehet egy kevés durvább (150…200-as körüli) papír sérülések javításához, és egy kevés igazán finom is (800…1200-as körül), ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol nem elég az általában praktikus „munka élesség”.

Úgy érzem, hogy ez a rész kíván egy kis magyarázatot.
Úgy zártam az „Élszalagos kések kézi élezése” írást, hogy „Aki túl élesre fen, élét hamar veszti” (Tao Te King). Igaz, a Weöres Sándor fordítás inkább a „kicsorbítja” kifejezést használja, de mindkettő igaz.
Több felhasználótól hallottam, és én is tapasztaltam, hogy a nagyon finomra élezett, szépen polírozott élek nem annyira tartósak, hiába vannak megfelelő élszögre beállítva. Ezt mindenképp szerettem volna ellenőrizni.
Egy vastagabb bőr lapot használtam a próbához, amiről meredeken megdöntött késsel széles vágási felületekkel szeleteket vágtam le. Mintha el akarnám vékonyítani a bőr szélét, csak itt egy kb. öv szélességű szalagot kell elképzelni, aminek a végét így folyamatosan lenyesegettem.

Fontos volt, hogy ne kelljen nyiszálni, tehát a pengét csak addig tekintettem élesnek, amíg különösebb ide-oda mozgatás nélkül, egyszerű egyenes vonalú tolással tudtam a szeleteket levágni. Az acélra nem emlékszem már biztosan, de talán egy N678-as penge volt. A lényegét tekintve valószínűleg mindegy is. Konkrét számadatokat sem tudok már mondani, de az sokkoló volt, hogy a polírozott borotvaélességhez képest legalább kétszer (!) annyi szeletet tudtam levágni azzal az éllel, amit a polírozott él tompulása után egy 600-as kézi fenőkővel éleztem újra (sorjamentesítés bőrön), és úgy dolgoztam vele. Természetesen az élszöget igyekeztem ugyanakkorának meghagyni, amekkora a polírozottnál volt, hogy ez se befolyásolja az eredményt.

Lehet, hogy van ennél optimálisabb érdesség is, sőt az is lehet, hogy ez az érdesség az adott penge minőségével is változhat, de a lényeg talán érthető. Egy kopott 320-as papírral, és egy középkategóriás acéllal (440C, VG-10, ATS-34, Sleipner, stb.) már biztosan elérhető egy olyan él-finomság, amivel le lehet borotválni egy alkar szőrzetét. A 400…600-as körüli érdesség annyiból jobb, hogy egy hasonló pengeminőség esetén valamivel könnyebb a sorjamentesítés és ez az él már ugyanúgy tud kis tollakat faragni egy hajszálra a hajszál átvágása nélkül, mint egy polírozott. Egy 600-as feletti érdességű élezés után a sorjamentesítés persze még könnyebb, és az él is finomabb, de ennek az előnyeit, hátrányait, már mindenkinek a saját késeivel kellene kitapasztalnia. Valószínűleg a keményebb, magasabb kopásállóságú acéloknál indokoltabb a finomabb csiszolóanyag, hogy a sorjamentesítéssel ne legyen gond. Ami viszont nagy bátorsággal kijelenthető, az annyi, hogy kb. 1000-es érdesség felett (pláne gondosan átpolírozva) már hiába szebb a penge felülete, az éltartás ettől várhatóan már nem lesz jobb, sőt jó eséllyel inkább rosszabb. Csak akkor érdemes ilyesmivel erőlködni, ha valamiért különösen finom vágóélre van szükségünk, és ez fontosabb, mint a hosszabb éltartás. Ilyen indok lehet, mondjuk a borotválkozás, egyes faragási, vagy speciálisabb bőrdíszműves feladatok, kozmetikai, vagy orvosi eszközök élezése, stb.

Fenőköves nagyoláshoz a régi élszalagos cikk megírásának idején nem volt igazán sok minőségi választási lehetőség, de szerencsére időközben megjelentek a Haidu kövek, amelyek jelenleg ár-érték arányban egyértelműen a legjobb választást jelentik. Balogh Attila kövei kézműves munkával készülnek, viszonylag kis gyártási volumenben (egyelőre), de olyan minőségben, aminél egyszerűen nem kell jobb. Fontos tapasztalat, hogy egy fenőkő esetében nem elég, ha a benne levő csiszolóanyag megfelelő. Legalább ilyen fontos a kötés optimális keménysége. A túl kemény kő ugyan alakilag az idők folyamán nem változik, de a felszínen levő csiszolóanyag-réteg mindenképp megkopik, és egy idő után olyan lesz, mint egy kopott csiszolószalag. Gyakorlatilag használhatatlanná válik. A másik véglet sem jó, hiszen a túl lágy kő nagyon gyorsan kigödrösödik, és szó szerint elfogy. Attila köveinél a keménységek pont jók. Ezt munka közben ott lehet látni, hogy a nedves felületen kialakul egy szürkés pasztás réteg, tehát nem csak az acél fogy, hanem minimális mértékben a kő is, de ez a fogyási folyamat rendkívül lassú.

Mivel a konvex élezésnél a felületek végső kialakításához a csiszolópapíros módszert használjuk, ezért a kő tényleg csak a munka nehezének az elvégzéséhez kell. A kövek javasolt érdességeit is ez határozza meg leginkább. Ha lágyabb késpengékhez kell nagyoló kő, akkor akár már a 180-as érdesség is beválhat, de ha egy igazán univerzális érték kell, akkor egy megfelelő méretű 280-as Haidu az eszményi választás. Igazi mindenevő. Hatékony, tartós, megfizethető.

Az megmunkálási sorrend

Ha egy teljes (kézi eszközökkel történő) megmunkálási folyamatsort szeretnék végigcsinálni egy késen, akkor a munkát a következő szakaszokra lehetne felbontani.
Durva fenőköves nagyolással az élszög beállítása,
ugyanezzel a kővel az él feletti részek „összemosása”, összekerekítése,
durva csiszolópapíros felület simítás
közepes érdességű átcsiszolás
esztétikai átcsiszolás
bőrszíjas sorjamentesítés

Ettől a sortól teljesen független művelet a fenés, ahol elvileg nem használunk más eszközt, csak a fenő- (általában) rudat. A fenésről külön nem szeretnék már semmit sem leírni. A korábban közzétett ezzel foglalkozó íráshoz (A fenés rövid összefoglalása) jelenleg nem tudok újat hozzáfűzni.

A teljes megmunkálási folyamatsoron általában nem kell végigmenni, csak abban az esetben, ha a kés már nagyon elhasználódott, vagy sérült, esetleg valami más éltípusról, vagy rosszul beállított élszögről szeretnénk átformázni. Inkább érdemes arra törekedni, hogy a lehető legkisebb beavatkozás elvét alkalmazzuk! Tehát ha épp csak egy finom kis becsillanás van az élen, akkor néha már egy bőrszíjas fenés is elég lehet, de ha mégis csiszolni kell, akkor az általunk kedvelt, bevált, munka-élhez való érdességgel csinálhatunk egy finom esztétikai átcsiszolást, egy befejező bőrszíjas sorjamentesítéssel. Ha láthatóan ez is kevés volt, akkor léphetünk még egyet a durvább irányba, illetve ha a sok kozmetikázással úgy érezzük, hogy sikerült teljesen elrontani az egészet, akkor helyből nyúlhatunk a kőért, vagy a durvább papírokért. Mégis, amíg lehet, addig kerüljük a kés indokolatlan fogyasztását!
Most egyelőre haladjunk sorjában!

- Durva fenőköves nagyolással az élszög beállítása.
Itt nagy előnyt élvez, aki az élszalagos élezés terén már rendelkezik némi gyakorlattal. Lényében ugyanaz a feladat, tehát addig kell az élszalagot csiszolni, amíg elérjük a kívánt élszöget, és az él teljes hosszában érzékelhetővé válik a kialakult élsorja. Ha valaki már rutinosabb, akkor az ebben a fázisban kezdjen el törekedni egy megszokottnál kisebb élszög kialakítására! (Kezdőknek célszerűbb előbb begyakorolni az alapműveletet, és addig ezt a munkafázist inkább szakemberre bízni.)
Ez a rész a legnehezebb, a leghosszabb ideig tartó munkafolyamat, de ha sikerül jól elvégezni, akkor elvileg nagyon hosszú időre megalapoztuk vele a késünk munkaképességét. Még napi használatban levő késeknél is elképzelhető, hogy egy ilyen nagyolásra évente egy alkalomnál nem kell többször rászánni az időt.

- Ugyanezzel a kővel az él feletti részek „összemosása”, összekerekítése.
Látszólag felesleges művelet, hiszen a durvább csiszolópapíros lépésnél ezt a csiszolótömb segítségével is elvégezhetjük. Ez így is van, tehát aki feleslegesnek érzi, az át is ugorhatja ezt a lépést. Ami miatt mégis említésre méltónak találom, az azért van, mert a csiszolópapírok tényleg gyorsan elhasználódnak. Ha lehetőség szerint az utolsó pillanatig igyekszünk minden komolyabb anyagleválasztást kővel elvégezni, akkor azzal időt, és csiszolóanyagot is megtakaríthatunk.

Az összekerekítés során egyébként nem szükséges tökéletes munkára törekedni. Elég, ha az élszalag és a bevezető él találkozásánál levő szögletesség nagyját lecsiszoljuk. Egyáltalán nem kell eljutni ezzel a művelettel az él széléig, és a másik irányban, a penge oldalfelületeivel sem kell teljesen összemosni ezt a részt. Az egész célja csak annyi, hogy előkészítsük a csiszolótömbös megmunkáláshoz az él körüli részeket.

Sokszor előfordul, hogy aki élszalagot próbál kézi fenőkövön kialakítani, annak eleve domborúra sikerül a felület. Nincs ezzel semmi gond, nem vagyunk gépek, sőt ez itt kifejezetten előny is lehet. A profibbak akár szándékosan is dolgozhatnak úgy, hogy meg sem próbálják a pontos szögtartásra törekvést, csak arra figyelnek, hogy a megcélzott élszög ne váljon nagyobbá, tehát abba az irányba ne döntsék meg véletlenül jobban a kést. Ezzel lényegében az első két nagyoló lépést egy műveletben végezhetik el.

Vastagabb pengéknél gyakran azért is egybe mosódik ez az első két fenőköves fázis, mert a kiinduló élszögre csiszolás közben már helyből akár 5…10 mm szélességig felkúszik a megmunkált felület szélessége. Ilyenkor már általában alig van szögeltérés a frissen csiszolt élszög, és a bevezető él felületei között. Innen helyből jöhet a csiszolópapíros folytatás.

- Csiszolópapíros felület simítás.
És előkerült végre a csiszolótömb. A kő után használt csiszolópapír érdességét azért gondoljuk végig! Ha egy 280-as kővel nagyoltunk, akkor nem érdemes visszalépni mondjuk 150-ig, mert igaz, hogy hamar végzünk, de sok munka lesz a 150-es papír nyomait eltüntetni! A 280-as kő után 250…300-as körüli papír például bővel elégnek látszik, sőt, ha nagyon jól sikerült a köves előkészítés, akkor helyből próbálkozhatunk egy 400-assal is.

A csiszolótömbös megmunkálásról általánosságban érdemes tudni, hogy legtöbbször oda-vissza is lehet mozgatni a kést, tehát nem csak a penge hátának irányába, hanem sokszor az él felé is. Az él felé való húzásnak persze megvan az a kockázata, hogy belevágunk a papírba (rosszabb esetben a szivacs rétegbe is), de jó szögtartással, és jól megfeszített jobb minőségű papírokkal ez ritkán fordul elő. A kritikusabb rész leginkább az él töve. Amikor ott koncentráltabban szeretnénk csiszolni, akkor érdemes csak a pengehát felé haladva húzni a kést, vagy a tömböt tolni az él irányába, rögzített kés esetén. Ott nagyon könnyen beleharap a papírba a penge, az él felé haladó mozgatásoknál. A másik lehetőség a hibázásra az, ha a papír laza, és nagyon az él legszélén (leg-élén) dolgozunk. Ilyenkor néha a csiszolópapír fel tud nyomódni az él elé, és túl intenzíven kerekíti azt fel. Ezzel érdemes vigyázni, itt könnyen el lehet rontani mindazt a munkát, amit egészen eddig csináltunk!

Mindig figyeljük a frissen átcsiszolt felületet! Ha túl magasan csiszolunk, akkor az él körüli részeken jól láthatóan megmarad az előző megmunkálás nyoma. Ha túl nagy élszögre kezdjük átcsiszolni a kést, akkor viszont csak az él környékén látunk friss csiszolást, feljebb nem. Mindenképp törekedjünk arra, hogy vékonyabb pengéknél legalább az éltől számított 5…6 mm-ig, vastagabb pengéknél az éltől számított 10…15 mm-ig teljes legyen a felület átcsiszolása! Ha már nem látszik a sok megmunkálástól, hogy hol tartunk, akkor használjunk alkoholos filcet! Nem kell besötétíteni az egészet, elég pár vonalkát húzni a kérdéses részre. Amikor elkezdünk dolgozni rajta, úgy is rögtön látni fogjuk, hogy mit csináltunk.

Így túl nagy lesz az élszög.

Így csak a penge oldalát csiszoljuk.

Így a megfelelő területet csiszoltuk át.

Ha várható, hogy több különböző érdességű papírral fogunk dolgozni, akkor egy érdességnél következetesen csak egy csiszolási irányt használjunk!
Elvileg nagyjából négy főbb csiszolási irányt képzelhetünk el.
Lehetne csiszolni a penge hosszában, de ezt élezéshez nem ajánlom, mert a csiszolószemcsék hajlamosak kárt tenni ilyenkor az élben.
Lehet csiszolni a hosszirányra merőlegesen. Ez nagyon szép felületet eredményezhet, ezért érdemes ezt a legvégére hagyni, közvetlenül a bőrös sorjamentesítés elé. Ezt a mozgatási irányt leginkább az esztétikai átcsiszoláshoz használjuk, illetve a pengék tövét sem nagyon lehet másként megmunkálni.
Átlós csiszolások. A két fő eltérő irányt érdemes csak megkülönböztetni, mert a kisebb szögeltérések itt általában nem látszanak elég jól.

Az átlós csiszolásoknál a két eltérő irányt a következő mozdulatsorok adják:

Az egyik irány tipikus mozdulatsorához képzeljük magunk elé a csiszolótömböt! A kést jobb kézben tartjuk, az él felénk néz, a hegyet a csiszolótömb hozzánk közelebb eső részének jobb szélére helyezzük. A mozgatás iránya tőlünk távolodó, közben folyamatosan balra haladó lesz, ahogy az él felületét végigcsiszoljuk. Ezt képzeljük el egy egyszerű átlós vonalnak, balra felfelé! Ez a csiszolási irány akkor sem változik meg, ha ugyanezen a vonalon visszafelé haladva, az előző mozdulatsor fordítottját is végigcsináljuk, tehát a csiszolási mozdulatsort nyugodtan folyamatos megmunkálássá is lehet tenni így.

A másik irány ehhez viszonyítva, ugyanebből az alaphelyzetből (kés a jobb kézben, az él felénk fordítva) úgy néz ki, hogy az él tövét helyezzük a csiszolótömb hozzánk közelebb eső részének a jobb szélére, és a mozgatás most egyszerre jobbra és felfelé fog haladni, ahogy az élt végigcsiszoljuk.

A képen jól látszik az új csiszolási irány, és mellette jobbra az előző.

A különbséget a pengén fogjuk látni. Az egésznek ott lesz jelentősége, amikor érdességet váltunk. Amikor a finomabb csiszolópapír használatának megkezdésekor csiszolási irányt is váltunk, akkor azonnal látni fogjuk, hogy az előző csiszolt felületen eltérő irányú nyomok jelennek meg. Ezek az új nyomok jelzik számunkra, hogy hol tartunk. Mindig akkor van kész a következő csiszolási folyamat, amikor az előző nyomait sikerült teljesen eltüntetni.

Ha újabb fokozat jön, akkor újra irányt váltunk, és akkor ismét egy teljesen tiszta képet fogunk kapni arról, hogy hol tartunk a munkával.
Értelemszerűen az egész bal kézzel is végezhető, vagy tőlünk elfelé néző éllel, és nyilván a penge mindkét oldalán el kell játszani ezt a játékot. A lényeg csak annyi, hogy találjuk meg a módját, hogy amikor érdességi fokozatot lépünk, akkor váltsunk irányt is, hogy tisztán láthassuk, hogy hol tartunk.

A penge tövére sajnos ez az egész nem vonatkozik, ott muszáj a penge hossztengelyére merőlegesen elvégezni az adott fokozatú csiszolásokat, amikor az él többi részével már készen vagyunk.

Talán mondanom sem kell, hogy annak ellenére, hogy itt csak csiszolási felületekről írok, valójában az él körüli részeket alakítjuk ki. Amíg ezeken a részeken dolgozunk, addig végig vigyázzunk arra, hogy magát az élt ne rontsuk el! A csiszolásoknak mindig le kell érnie az élig, de hihetetlenül könnyű túldönteni a pengét, tehát a nagy precízkedés közben vigyázzunk, nehogy elkezdjük lekerekíteni az élt! Ezzel kb. pont elrontanánk azt, amiért az egésznek nekiálltunk.

- Esztétikai átcsiszolás.
Tökéletesen mellőzhető lépés. Már csak azért is érdemes elgondolkozni az átugrásán, mert talán ezzel a művelettel a legkönnyebb az élt túlkerekíteni. Ellenben ha vállalja valaki az ezzel járó kockázatot, akkor közel gyári állapotúnak látszó felületet is elérhet vele.
Cél a minél kevesebb csiszolgatás, ezért ha valaki kezdettől tudja, hogy ezt is meg akarja csinálni, akkor ennek érdemes már az előző csiszolással előkészíteni a felületet, tehát az esztétikai átcsiszolás érdessége már ne legyen finomabb, mint a legutolsó csiszolás, sőt sokat gyorsíthat a dolgon, ha egy kicsit inkább visszalép egy durvább felület felé.

Tehát, ha valaki például 600-as papírral szeretne esztétikai átcsiszolást végezni, akkor sokat könnyíthet magának azzal, ha mondjuk egy 700…800-as fokozattal fejezi be az átlós csiszolásokat. Innentől pillanatok alatt kialakulhat egy eltérő irányú, de új, homogén 600-as felület. Ha 600-as átlósról kell 600-as függőleges vonalara váltani, akkor az tovább tart, nagyobb a lekerekítés esélye.
A másik nehézség, amivel számolni kell, az a kaparóél esetleges elrontása, lekerekítése. Persze ez csak pengehátig felköszörült késeknél gond, de ott annál inkább.

Némi maszkoló-, vagy szigetelőszalaggal védekezhetünk ellene, de ez megakadályozza a teljesen homogén végleges felület elérését is.
Ez a művelet elvégezhető úgy is, ha a kést mozgatjuk a lerögzített csiszolótömbön, bár a tömb pontosabb irányíthatósága miatt szebb végeredményt érhetünk el, ha a kést fogjuk meg stabilan, és a tömböt mozgatjuk a penge hossztengelyére merőlegesen.
Ez van kérem, a szépségért szenvedni kell!

Látható, hogy a hegy körüli meghagyott korábbi csiszolási felületekhez képest mennyit módosult az a rész, ahol már elkezdtem (de még nem fejeztem be) az esztétikai átcsiszolást.

- Bőrszíjas sorjamentesítés.
Bőr szíjat írok, de igazából ezt sem kell annyira szigorúan venni. Egy varrás nélküli szélű keményebb bőr darab is megfelelő lehet. Az sem baj, ha nem lehet kifeszíteni. Akár egy asztalra, vagy más sík felületre letámasztva is működik. Anyagában is lehet más. Szükség esetén durvább vászon, vagy farmer anyagok is jók lehetnek, de egy kartonpapíron, vagy akár sima írólapon is lehet sorjamentesítést végezni. Mondjuk a bőr talán a leghatékonyabb, ezért ha lehet, akkor törekedjünk erre. Sokan különféle polírpasztákkal, fahamuval, vagy egyéb anyagokkal is szokták kenni a bőr felületét az intenzívebb munkához. Szerintem felesleges, de ha ettől valaki úgy érzi, hogy mégis jobb, akkor bátran kísérletezzen! A sikeres munka örömét néha az is megédesíti, ha vannak közben saját maszek kis felismeréseink, felfedezéseink. Ettől is csak érdekesebbé válik ez az egész.

A munka pontosan ugyanazokkal a mozdulatokkal végezhető el, ahogy a csiszolótömbön is dolgoztunk, ezért is előny, ha találunk olyan bőrt, ami arra is ráfogatható. Sajnos merevebb, vastagabb bőrök nem szoktak ehhez jók lenni, mert a visszahajtásnál nem elég rugalmasak, de ha el tudjuk vékonyítani a bőr darabunkat a kritikus részeknél, akkor ez a probléma is megszüntethető.

Sorjamentesítéskor érdemes azzal az oldallal kezdeni, amerre a sorja éppen hajlik, mert az első pár húzásnál ez már jelezni fogja, hogy mikor tartjuk megfelelő szögben a pengét. A jelzés egyszerűen az lesz, hogy a sorja karistolni fogja a bőr felületet, ezért az elején nyugodtan lehet az induló oldalon többször is végighúzni az kést, egészen addig, amíg a karcosság nagyja megszűnik. Ekkor oldalt váltunk, ott is a karistolás enyhüléséig dolgozhatunk, aztán szépen lassan át lehet váltani az oldalankénti egy-egy húzásra.

A műveletet addig folytassuk, amíg a sorja el nem tűnik.

Ha egy megfeszített hajszálra tudunk úgy kis tollakat faragni, hogy a hajszálat nem vágjuk át, akkor elégedettek lehetünk. Elkészültünk.

Nyilván az itt leírtak bővebben vannak kifejtve, mint amire egy átlagos felhasználónak, egy alapvetően jó állapotú, eleve konvex élezésű késnél szüksége van. Biztos vagyok benne, hogy ha a teljes folyamat érthetővé válik, akkor abból le lehet szűrni azt is, hogy egy adott konkrét esetben ebből mennyit kell elvégeznünk. (Ha leeresztett a biciklink kereke, akkor elég felpumpálni, nem kell rajta láncot is cserélni.)
Természetesen kell némi tapasztalat ahhoz is, hogy helyesen meg tudjuk ítélni, hogy a késünk az adott állapotban milyen mértékű beavatkozást igényel. Ehhez elkerülhetetlen, hogy személyes tapasztalatokat szerezzünk. Ha ehhez az egész tanulási folyamathoz van elég kitartásunk, akkor egy olyan ismerettel gazdagodhatunk, ami a civilizációs viszonyok közül kiszakadva felbecsülhetetlen értékű tudássá változhat, de az egyszerű hétköznapi életünket is megkönnyítheti.

Záró gondolatok

ÉL. Talán az egyik legszebb kétértelmű magyar szó. Él, azaz létezik és képes olyan tevékenységekre, amelyekkel ezt az állapotot fent tudja tartani, ha kell a környezete megváltoztatásával is. És él, azaz egy olyan vékony, erős felület, amivel a saját anyagánál lágyabb dolgokat lehet szétválasztani, tehát az él alkalmas arra, hogy a környezetünket megváltoztassuk vele.
Az él a túlélés nélkülözhetetlen eszköze. Ha arra gondolunk, hogy az emberiség ennél már sokkal bonyolultabb dolgokat is kitalált az nem von le semmit ebből a tényből, ugyanis ha ezeknek a bonyolultabb dolgoknak a létrehozásához nem találjuk meg az egyre kifinomultabb, egyre speciálisabb élekkel rendelkező szerszámokat, akkor alapjaiban lennénk képtelenek az anyagi világban való fejlődésre.
Talán semmi sem bizonyítja jobban az élektől való függőségünket, mint az, hogy a testünknek is részét képezi fogak és körmök formájában, és nincs élő ember, akinek az önálló élete ne egy vágással kezdődött volna el.
Viszont sokszor az él a választóvonal élet és halál között is, függően attól, hogy ez az él egy gyilkos, vagy egy gyógyító kezébe került-e.

Hegyes Sándor

Aki nincs jelen a közösségi oldalakon, de nem ódzkodik a közösségi média termékeitől, annak esetleg érdekes lehet, hogy az IWA 2015-ről készült és készülő mozgóképes beszámolók hozzáférhetőek az egyik népszerű video-megosztón.
A csatorna erre a linkre kattintva elérhető.

Switchblade barátunk újabb kést próbált ki a vadonban, melyről nem restellt képekkel gazdagon tarkított összefoglalót is készíteni. Olvassátok, nézzétek tartalmas beszámolóját!
(A képekre kattintva azok nagyobb méretben is megtekinthetők.)

Ezt a kést Kovács Miklós (Móka Miki) készítette és én a Késportálon található topikjában találkoztam a fotóival először. Mivel éppen egy hasonló méretű kés után nézelődtem a „piacon”, így rövid levélváltás után megvásároltam. A késhez való tokot is (megbeszélés után) Miki készítette el. Szokás szerint a kézbevételre várnom kellett…
De lássuk a főbb paramétereket.

Acél: : 51CrV4 rugóacél@55-56HRC
Méretek:
Teljes hosszúság: 342mm
Pengehossz: 215mm
Pengeszélesség: 43mm (legszélesebb)
Pengevastagság: 4.6mm
Tömeg: 410 gramm (+120 gramm a tok)

Az acélról:

Különösebben nem akarok belemerülni az acél elemzésbe, hiszen szakértő sem vagyok és ez nem is célja ennek az írásnak. Mindenesetre azt érdemes tudni, hogy ez ugye nem egy porkohászati csúcsacél, hanem egy egyszerű, régi és jól bevált rugóacél, ami nagyszerűen használható pl. „ütöm-vágom” késpengékhez is. Jól bírja a „gyűrődést”, rugalmas, könnyen élezhető és éltartása is kielégítő (megfelelő hőkezeléssel). Az anyag hajlamos a foltosodásra és a rozsdásodásra ezért ennek megfelelő karbantartást igényel. A penge hőkezelését Angelero (Palcsesz Imre) végezte saját műhelyében.

Az érdeklődők számára pedig itt az 51CrV4 (USA 6150) acél összetétele:
C (szén): 0.47 – 0.55
Si (szilícium): max 0.4
Mn (mangán): 0.7 – 1.1
P (foszfor): max 0.025
S (kén): max 0.025
Cr (króm): 0.9 – 1.2
V (vanádium): 0.1 – 0.25

Általános benyomások:

A kés kidolgozása jónak mondható, de kicsit elmarad a Móka Mikitől elvárható és a Tőle korábban vásárolt késem színvonalától. Gondolok itt a csiszolások, illesztések, szimmetria, stb. minőségére. Félreértés ne essék, ezek nem „szarvashibák”, hanem csak a szépség rovására mennek és a felhasználást vagy a kés képességeit nem rontják. Egyszerűen csak „durvább, kidolgozatlanabb” megjelenést kölcsönöz a késnek, ami nem minden esetben előnyös vagy kívánatos…

A kés konstrukciója a teljes szélességű markolatalap (full broad tang). Mint tudjuk ez adja a legerősebb, legmegbízhatóbb felépítést.
Az enyhén „ejtett hegyű” (drop point) és konkáv, bolo formájú penge szablyaköszörülést kapott konvex leélezéssel. A pengehát teljes hosszában kaparásra alkalmas él található mindkét oldalon.

A G10 markolatpaneleket három rozsdamentes acél csőszegecs és ragasztó rögzíti. A markolat alatti ragasztó a rögzítés megerősítésén túlmenően megakadályozza bármilyen folyadék vagy nedvesség panelek alá való behatolását és így az ott esetlegesen kialakuló rejtett korróziót is. A markolat végén található egy úgynevezett „törővég”, aminek a név ellenére nem a törés, kalapálás a legfontosabb feladata. Legalábbis ezen a felhasználási területen. (Erről később, többet…) Kimondott csuklózsinór furat nincs a markolaton, de mivel Miki ebben az esetben csőszegecseket használt a felépítésnél, így az utolsó lyuk nagyszerűen használható erre a célra. Egyébként ez a markolat pont olyan mintha az én kezemhez méretezték volna és nagyon kényelmes, biztonságos fogást biztosít. Következzen néhány kép kézben tartva:

…és kesztyűben is.

A megbeszélésünk szerint elkészített erős, tartós, fekete színű bőrtok kiválóan ellátja a feladatát. Az övbujtató egyszerű függőleges hordásmódot biztosít, de a tok alján található kis fül lehetővé teszi a kés sokoldalú, hátizsákra és egyéb felszerelésre való rögzítését is.

Itt megemlíteném azt is, hogy a tok sajnos itt-ott enyhén ereszti a színét. Szerencsére eddig nem túl feltűnő a jelenség. Miki elmondása szerint a nem megfelelő minőségű pác, színezőanyag a rendellenesség oka. Ettől eltekintve jó kis, „szerethető” tokot készített hozzá.

Gyakorlati használat:

Ez a már több hónapja tulajdonomban lévő kés számos kiruccanáson, kiránduláson kísért el és intenzív használaton, tesztelésen ment keresztül. Szeretem a késeimet használni, próbálni egy kicsit huzamosabb ideig, mielőtt tartós véleményt formálnék róluk. A következőkben megpróbálom összesíteni néhány kategóriába tömörítve az eddigi tapasztalataimat és észrevételeimet.

Vágás, szelés, metszés:

Ezekhez a tesztekhez mindig próbálok minél többféle anyagot használni, hogy minél jobban kivesézzük az adott kés képességeit. Kezdjük is mindjárt a szálas anyagokkal, mint a polipropilén kötél.

Majd építkezéseknél használatos 55mm széles biztonsági heveder.

Itt, a kötélvágásnál volt kicsit nehezebb dolga a késnek. Szerintem a konvex él egy picit túl „vállas” és lehetne laposabb is.

Műanyag féléknek használtam linóleum „hegesztéséhez” alkalmazott, tömör PVC zsinórt.

Később 8mm átmérőjű, szintén PVC-ből készült csövet.

A cső formánál maradva lépjünk a gumifélék kategóriájába egy darab pneumatikus szerszámokhoz használt, szövettel erősített, dupla falu cső képében.

Vékonyabb bőrdarab szeleteléssel is megpróbálkoztam.

A fentebb említett anyagokkal probléma nélkül megbirkózott a Kraken.
A következő teszttel és képsorozattal a kés szelő/sújtó képességét próbálom illusztrálni. Ehhez egy vízzel töltött és szabadon álló alumínium sörös dobozt használtam.

A feladatot ugyan megoldotta a kés, de a vágott felület nem teljesen sima és tiszta, látható némi „gyűrődés” is. Itt megint csak azt kell mondjam, hogy egy picit laposabb, enyhébb konvex élezés jobb lenne a Krakenhez. Szerintem még nem tenné sérülékennyé az élet (különösen rugóacélnál), de érezhetően javítaná a kés képességeit.

Erdei famunkák, tábori feladatok:

Ennek a modellnek ez az aréna a fő alkalmazási területe és szerepköre, így itt is használtam a legtöbbet.
Kezdjük is mindjárt a sujtással, csapkodással. A kés mérete, formája és súlypontja kiválóan alkalmas ehhez a feladathoz.
Nézzük csak meg ezt az egy, közepes erejű suhintással elért mély „harapást” ebben a kidőlt, részlegesen száraz fatörzsben…

…néhány csapás után egy vastag, nedves fatörzsben…

…itt ugyanaz egy jól megtermett száraz rönkben…

…és egy méretes karó darabolása.

Az ilyen jellegű csapkodásnál fontos, hogy ráérezzünk a penge megfelelő pontjára, ahol a leghatékonyabban végzi a feladatát. Ez nemcsak a munkát könnyíti meg, de egyúttal csökkenti a kézbe, karba jutó vibrációt is.
Egy másik, gyakori erdei munka a fahasogatás, amihez a Kraken penge hosszúsága és közel 5 milliméteres vastagsága jelentős előnyt biztosít. Ennél a feladatnál kizárólag ütőfát alkalmazzunk segédeszközként és mellőzzük a kődarabok, kalapácsok, stb… használatát. Néhány kép készült erről a gyújtós és tűzifa aprításról is.
Méretes fahasábok…

…és kisebb darabok a tábori főzőhöz.

Egy kis „fatwood” tisztítás és aprítás…

…még mindig „fatwood”, de ezúttal hosszabb és vékonyabb darabok hasítása.

Ha már szó esett a kis tábori főzőről, álljon itt egy csendélet fotó a Kraken-ról és a félig bekészített Firebox-ról is.

Természetesen a kés hegyét is górcső alá vettem. Ezen a képen egy óriási, kidőlt fatörzsben végeztem némi rombolást a kés hegyét használva…

…ugyanez egy kicsit közelebbről.

Még mindig a hegytesztelésnél maradva, de ezúttal a „törővéget” is szerephez juttatva a kést vésőként (és feszítővasként) használva alakítottam ki egy kis lapos, sima „munkafelületet” egy ütőfa és egy összecsukható fűrész segítségével. Erről készült a következő képsorozat. Egyébként megállapíthatom, hogy a Kraken rendkívül erős heggyel rendelkezik.

Az ilyen és ehhez hasonló feladatoknál fontos a késen kialakított „törővég” vagy helyesebben ütőfelület, ami igazából nem más, mint egy meghosszabbított „tang”, amelyik megvédi a markolatpaneleket a „kalapálástól” és az ebből következő esetleges sérülésektől. Valamint egyenesen „átvezeti” az ütés energiáját a „tang-on” és a pengén keresztül a kés hegyébe. Az igazi, hegyes törővég inkább a taktikai és mentőkések tartozéka, főként „koponyalékelés” és (jármű)ablaktörés szerepkörben…
Ezeken az úgymond durvább munkálatokon kívül egyszerűbb faragásokhoz is használható ez a nagyobb kés.
Egy kis botfarigcsálás ezen a képen…

…vagy itt egy nyárshegy kialakítása.

Ez a metszés is pl. egyetlen erőteljes húzással megoldható.

Szintén ide (is) sorolható a tollaságak készítése, amit a következő néhány képpel próbálok illusztrálni.

A jó kaparóél is fontos eszköz lehet egyebek között pl. egy szikravető hatásos működtetéséhez vagy az élesztéknek való finom reszelék készítéséhez (akár fatwood-ból, akár sima száraz fából). A kaparóél használatával kíméljük a penge vágóélét és meg is hosszabbítjuk az élettartamát (növeljük a szükséges élfrissítések/fenések között eltelt időt). Ezen a képen a kaparóél segítségével előállított finom, hártyavékony reszelék látható.

A kés nem okozott csalódást ezen a területen, sikeresen megoldotta a kirótt feladatokat és egy jól használható eszköznek bizonyult.

Élelmiszer feldolgozás és előkészítés:

A Kraken egyértelműen nem erre a feladatkörre készült, de természetesen használható itt is. (Pl. a 3 kilós cipót is jól átéri…)
No de lássunk néhány képet erről a konyhai felhasználásról is.
Zöld hegyes paprika és Enoki gomba…

… hagyma…

…vegyes zöldség…

…szalonna.

De még az alma falatozás is megoldható… Bár ezzel az akcióval egész biztosan rémületet keltünk néhány emberben…

Ezen a területen a kés mérete, súlya és különösen a konkáv, bolo formája nem előnyös. A vastag penge a várakozásnak megfelelően repeszti a keményebb zöldségeket (ami szerintem nem igazan gond), de a puhább anyagoknál ez a tünet természetesen nem jelentkezik. Szóval itt bejött a „papírforma”.

Záró gondolatok:

Tudomásom szerint eddig ez az egy példány készült ebből a modellből.
Aki esetleg túl nagynak találja a „Kraken-t” az keresse Miki „Long Hiker” modelljét, amelyik nagyon hasonló forma, de kisebb méretekkel rendelkezik. Itt megjegyezném, hogy ez a kés a nagyobb méretei ellenére igen jól irányítható, kezelhető és fel sem tűnik, hogy valójában mekkora vágóeszközt használunk. Legalábbis nekem ez a személyes tapasztalatom és szívesen is használom ezt a modellt. Összességében ez a kés egy jól eltalált forma és méret (már a nagyobbak között). Jól használható és nem egy túlméretezett, túlsúlyos darab (de nem is túlzottan könnyű). Egy kisebb fix pengéssel vagy bicskával, folderral kiegészítve kiváló páros lehet erdőjáráshoz a nagyobb pengék kedvelői számára. A késen az eddigi használat után a felületi karcokon és patina foltokon kívül egyéb sérülést közelebbi szemrevételezés után sem találtam. Alkalmanként élfrissítést végeztem egy polírpasztával „töltött” bőrön, ami ezidáig elegendő is volt az él visszaállításához.
A típus tökéletesebbé tételéhez javasolnék egy csuklózsinór furatot, a pengehát markolathoz legközelebbi 2-3 centiméterének lekerekítését és természetesen az általános kidolgozás jobb minőségét. Valamint, véleményem szerint a konvex él lehetne kicsit laposabb is, ami jobb vágó/metsző képességet biztosítana.

Switchblade

(Minden jog fenntartva, bármilyen továbbközlés csak a szerző írásos engedélyével történhet!)

Zajlik az élet, itt a nyár! Az ország késesei, kovácsai és fegyverművesei Június 20-án, szombaton 10 órától ismét összegyűlnek Székesfehérváron a Skanzenben (Rác utca). Késes szempontból a legérdekesebb a kiállítás, az ezzel összekötött szokásos megmérettetés, de leginkább a kirakodóvásár lesz. Minden késbarát kedvére gusztálhatja, kézbe veheti, összehasonlíthatja a kínálatot (hogy aztán a családi békét próbára téve újabb darabbal bővítse gyűjteményét), megismerkedhet személyesen is a mesterekkel.

A menetrend a szokásos: késes és kézműves kirakodóvásár, színpad folyamatos és változatos műsorokkal, foglalkozások gyerekek számára. Idén is nyitva lesznek a Skanzen portái, melyek udvarán vagy a házban is érdekes látnivalókkal várják az érdeklődőket.
Kovács bemutató, borbélyműhely, ólomkatona-öntés, az I. András Lovagrend bemutatói, a juhászmesterség mélységeinek megismerése – csak hogy pár érdekesebbet említsek.

A résztvevők listája – szigorúan ABC sorrendben (tájékoztató jelleggel, nem feltétlen a teljes és végleges a lista):

• Baráth Attila (Pető László unokája)
• Belencsák István
• Berényi Sándor
• Bozóki László
• Csigi András
• Diós Tibor
• Fazekas József
• Flaschner Kálmán ifj.
• Jeneses József
• Juhász József
• Kertész Attila
• Kocsis Ferenc
• Kovács András
• Kovács Miklós
• Kováts Károly
• Lovász Gyula
• Madaras János
• Máté László
• Misányi László
• Nagy Csaba
• Nagy István
• Nagy Zoltán
• Németh János
• Palcsesz Imre
• Papp Mihály
• Rabi Tamás
• Sándor Gábor
• Sánta Gyula
• Szabados Károly
• Szabó András
• Szalontai István
• Szántó Szabolcs
• Tóth Árpád
• Tumpek Ferenc
• Vaclav Spicák (alapanyagok)
• Varga Tamás
• Zsinkó István

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők és a kiállítók! Jó szórakozást!

BlackWoOd

Szardínián élő éltársunk kis színes összefoglalója a szárdok hagyományos bicskáiról, szubjektív megközelítésben. Remélem, mindenkit kiragad kicsit a fejesgörbe – Cold Steel – kínai másolat háromszögből, hogy újra felfedezze ezt a mellőzött vonalat. Olvassátok szeretettel Vadász Zsolt (Geonauta) sorait.

Sokan, sokféle kitekintőt írtak már egzotikus tájakról, mediterrán szigetekről. Én most egyedi megközelítésben próbálok bemutatni egy földközi-tengeri szigetet, Szardíniát, méghozzá a kései által.

A sziklás hegyvidéki táj és a szinte csak legeltetésre alkalmas köves földterületek a pásztorkodás, kecske- és birkatenyésztés kialakulását eredményezték. Az itt élő népcsoportot szárdoknak hívjuk. Nem merülök el a geológiai, antropológiai vagy egyéb történelmi, régmúlt dolgok kikutatásában, hanem rögvest a késeik bemutatásával kezdem.

Mivel egy elszigetelt (szigetlakó) pásztor nép használati tárgyairól van szó, az egyedi formavilágot sokkal jobban ki kell emelni, mint a fémmegmunkálás magas szintjét. Természetes, hogy elmaradott, primitív körülmények között nem lehet szó komoly acélművességről, ezért a pengék tartóssága, minősége messze alul marad az európai kontinensen megszokottól. Ugyanakkor a pásztoréletben jelen lévő nyélhez szükséges alapanyagok kéz-közelben vannak. Olíva az elegáns színével és erezetével, valamint a különféle szarvak – elsősorban kecske, muflon, de nem utolsó sorban fekete bivaly – kidolgozásukkal, eredeti formájukkal kárpótolnak a penge silány minőségéért. Természetesen itt a régi, még valóban kézzel, saját részre előállított pásztorkésekről beszélek.

50-100 évvel ez előttire, 3.-4. generációra taksálható azon manufaktúrák kialakulása, melyek a közelmúltban késkészítéssel foglalkoztak. Innen kezdve lehet a szárd késeket csoportosítani is. Érdekes, hogy nem a készítő család nevéről, hanem egy adott városról vagy településről kapták a típusneveiket.
Három fő csoportra oszthatjuk őket.

Az első Arburese, ami Arbus városához köthető. Itt a legelhíresültebb manufaktúra a Puscheddu családé. Az apjuktól örökölt késkészítő műhelyt Paolo és Francesco fivérek emelték világhírűvé. A régi műhely ma is tradicionális körülmények között működik, látogatható, berendezett múzeuma is van. Az inkább művészhajlamú testvér Francesco sajnos már nem él, de Paolo egy modernizált üzemben nagy tételben gyártja a kos fejjel jelzett bicska remekeket. Itt már nincs probléma a pengék minőségével sem. A 440-es acél mellett a damaszkolt pengék is helyet kaptak a kínálatban.

A második a Pattadese, természetesen Pattada városából. Alakra kevésbé „hasas” penge, merész, agresszív hegyével inkább szúró fegyverre hasonlít. A szárdok vérmérsékletének megfelelően gyakran találkozunk ezzel a késtípussal rendőrségi jegyzőkönyvekben. A szigeten még a 900-as évek elején is éltek kóbor hegyi rablók, akik szintúgy preferálták a Pattadat. A Pattadese-nek már nincs kiemelt manufaktúrája, a forma megalkotói kihaltak, feledésbe merültek. Ma sok-sok cég gyártja, egyet-kettőt fotóval is bemutatok.

A harmadik fő csoport a Guspini. Funkcióját tekintve ez is pásztorkés, bár az őslakosok történelmük kezdetén csak a szigetre jellemző őrtornyokban éltek, az úgynevezett nuraghikban.
Többek között engem az fogott meg, hogy az alacsony bejáratú őrtorony első belső helyisége egy emelt szintű oldalággal kezdődik. Azaz a lehajolni kényszerülő vendéget a belső térben, az őrt álló családfő fél lépéssel magasabban, kézben tartott termetes husánggal fogadja. A nemkívánatos vendégnek nem sok esélye van. Nos, a Guspini késtípus legrégebbi darabjai ilyen lakótornyokból kerültek elő. Azóta is az egyik vezető, Guspinit gyártó manufaktúra cégjelzése a nuraghi.

Ezzel elérkeztünk a beszámoló siralmasabb részére, a jelenbe, amikor a rablóknak már leáldozott, viszont a külföldiek kirajzottak Szardínia tengerpartjaira, s a tömegturizmus áldásaként szárd bicskák és kések özönlötték el a piacokat. Ha járunk arra, tegyük félre az „újmódi” modelleket! Nincs is olyan üdülőváros a szigeten, aminek ne lenne ma már autentikus, saját késtípusa. Természetesen ezek valamiféle módosításai az eredetiknek.

Nem írok becsmérlő szavakat, de ha tehetjük, menjünk fel az előbb említett városok valamelyikébe, ismerkedjünk meg az áhított késtípus készítőjével és vásároljunk ott! Ha mindenáron piacon akarunk kést venni, keressük azokat az árusokat, akiken látszik, hogy családi vállalkozásban árusítanak. Eredeti, szárd, kézzel gyártott kést azon a pulton fogunk találni, ahol lesz mellette parafa, háziszőttes, bőrdíszmű.

A pult mögött meg az árnyékban a nagyapó figyeli a fiát, a menyét és az unokáit árusítani. Aki csak egy üvegpult mögött kizárólag késeket, bicskákat árul, nagy valószínűséggel délutánonként cimboráival egy garázsban „kis flexszel” és dekopír fűrésszel fabrikálja a turistacsalogató „remekműveket”.

Vadász Zsolt

Fotók: a szerző sajátjai, kiegészítve a webről.

Halihó, Éltársak! Nemsokára itt a hagyományos őszi késkiállítás ideje! Ez lesz a 13., ami ugye szerencsétlen szám (a babona szerint). A mi szempontunkból ez leginkább a családi kasszára és pénztárcákra nézve lehet igaz. Mert ugye nem csak kiállítás, vásár is egyben! Gyertek, nézzétek meg, mivel rukkolnak elő a készítők, mesterek!

A kiállítás a Lurdy-házban, szeptember 24.-én és 25.-én lesz, ismét a II. emeleti aulában. Nyitás mindkét nap 10 órakor, szombaton 18, vasárnap 16 óráig tart a rendezvény. A tavalyi rendkívül sikeres kiállítás után reménykedünk abban, hogy idén is sokan lesztek. (Általában 500 fő látogat el, de az előző évben 600 felett volt az első nap érdeklődőinek száma, vasárnap pedig közel 400-an váltottak jegyet.)

(Térkép a linken, ha valaki nem ismerné a helyszínt.)

Újra találkozhattok Vaclap Špiczak alapanyag kereskedővel, valamint Dhan Olbricht egzotikus alapanyagaival is. Újdonság Steffen J. Lindner részvétele, aki az európai Belga-kő nagykereskedője. Természetesen a magyar késesek színe-java is részt vesz!

A kiállítók névsora: Berényi Sándor, Császi Zoltán, Dhan Olbricht, Fazekas Gábor, Fazekas József, Hans Weinmüller, Hochstein György, ifj. Nagy István, Jakab Imre, Jeneses József, Kertész Attila, Kocsis Ferenc, Kovács Miklós, Lovász Gyula, Madaras János, Misányi László, Nagy Csaba, Palcsesz Imre, Pap Mihály, Porpáczi Zsolt, Rabi Tamás, Sándor Gábor, Steffen J. Lindner, Szabados Károly, Szabó András, Szálkai Róbert, Szántó Szabolcs, Tóth Árpád, Vaclav Špiczak, Vojkó Csaba.

Az információt köszönjük Fazekas Józsefnek (Pyraster)!

BlackWoOd