Switchblade éltársunk kiváló esztétikai és gyakorlati érzékkel válogatja meg késeit. Egyik újabb munkakése került kimerítő próbatételre Kanada vadonjában. Angelero kése az indiánok földjén bizonyított, komoly mennyiségű fotóval dokumentálva. Olvassátok írását itt a blogon is!

Ezt a késpengét Angelero (Palcsesz Imre) késportálos topikjában láttam meg először. Akkor még név, markolat és hőkezelés nélkül. Nagyon megtetszett a forma, így azonnal érdeklődtem a tulajdonjog és az ár felől. Néhány üzenetváltás után Angeleroval megegyeztünk nemcsak az árban, de a markolat anyagában, formájában és színében (beleértve a fíbert). Ezután Angelero házilag elkészítette a micarta markolatpanel anyagot, ami rögtön elnyerte osztatlan tetszésemet. Közben a penge „wellness programon” vett részt Baján, Laci bácsi „intézményében”. A majdani tok készítése Jókai (Astur) Atillára hárult. De a kést sajnos csak néhány hónap elteltével tudtam személyesen kézbe fogni, addig csak a készült fotókban gyönyörködhettem…

A száraz tények:
Acél: Uddeholm Sleipner szerszámacél @ 59HRC
Teljes hosszúság: 226mm
Penge hosszúság: 105mm
Penge szélesség: 37mm (legnagyobb)
Penge vastagság: 6mm
Tömeg: 250 gramm (+ Jókai tok: 100 gramm)

Az acélról:
Ez a Svédországban gyártott acél leginkább a D2 szerszámacélhoz hasonlítható, de annál jobb alaptulajdonságokkal rendelkezik. Például a könnyebb megmunkálhatóság, jó hőkezelhetőség és könnyebb élezés, valamint a kipattogzással szembeni ellenállás jellemzi. Mivel nem rozsdamentes acél (bár a króm tartalom miatt nehezebben foltosodik, rozsdásodik, mint egy kimondott szénacél vagy akár a Rigor) ezért ennek megfelelő karbantartásra van szükség. Használat után lehetőség szerint tisztítsuk és szárítsuk meg a pengét. Ezen kívül periodikusan és hosszabb tárolás esetén kezeljük valamilyen olajjal vagy rozsdagátló szerrel.
Aki még nem ismeri ezt az acélt, az adatlapján részletes információkat kaphat ezen a linken.

Általános benyomások:
A csiszolások, illesztések gyönyörűek. A kéttónusú (barna/drapp), rétegelt házi micarta felveszi a versenyt a gyári minőséggel is. A késen mindenhol látszik az igényes és precíz megmunkálás. Ez a szokatlan, Nessmuk jellegű pengeforma véleményem szerint nem csak tetszetős, de amellett igen sokoldalú felhasználást is biztosít. Különösen egy ilyen eltalált, közepes méretben és alkalmas heggyel ellátva. A teljes, kontúros „markolatos” (full, contoured tang) konstrukció és a pengevastagság miatt a kés igen masszív és erős, ennek ellenére egyáltalán nem kelt ormótlan benyomást. A penge élszalaggal ellátott teljes „V” felköszörülést (FFG) és szatén befejezést kapott. A pengeháton található a jellegzetes nessmuk-„púp”, valamint egy aránylag hosszú hamis fokél. A hasas penge ellenére a kés súlypontja nagyjából az első szegecsnél van. A markolatpaneleket és a piros fíbereket ragasztás, plusz három sárgaréz csőszegecs rögzíti abszolút szilárdan. A ragasztó használata kizárja bármilyen nedvesség panelek alá való bejutását és az ebből kifolyólagos rejtett korróziót is. A „duci” markolat jól kitölti a kezet és kényelmes, biztos fogást ad akár kesztyűben is. Ennél a házi micarta anyagnál nedvesen sem tapasztaltam különösebb csúszásra való hajlamot. De lássunk néhány képet a legtöbbet használt fogásmódokról.

…kesztyűben is.

A kézbevétel után hamarosan eszembe ötlött egy a modellhez illő név, amit később Angelero is megfelelőnek talált, így a keresztelőn is átestünk. Röviden a tokról is ejtenek pár szót. Ez a levehető lógatófüllel ellátott és jó minőségű, vastag, erős bőrből készült erszénytok Jókai (Astur) Atilla szokásos kiváló munkája, amely kétféle függőleges hordmódot tesz lehetővé. A lógatónál fogva az övre fűzve vagy a lógató nélkül kicsit magasabbra függesztve. A tok a kést szilárdan és biztonságosan rögzíti, de ugyanakkor az egykezes kivétel sem okoz problémát.

Gyakorlati használat:
A Vas-Kos kicsit több mint egy éve van a birtokomban. Ez idő alatt több túrán, kiruccanáson és intenzív tesztelésen esett keresztül. Ezzel kapcsolatos észrevételeimet és tapasztalataimat felhasználási kategóriák szerint csoportosítottam a szokásos időrendi sorrend helyett.

Erdei famunkák, tábori feladatok:
A kést ezen a területen használtam a legtöbbet, úgyhogy kezdjük is itt a részletesebb tapasztalatok leírását. A tollaság készítése különböző faanyagokból mindig egy jó alappróba a kés „vallatásához” (és nem utolsó sorban jó gyakorlat a felhasználó számára is). Következzen néhány kép ezekről a munkálatokról.

Kunkorodó, vékony, hosszú forgácsok…

…tömören pöndörödő kupac…

…leomló, göndör hajra emlékeztető „tincsek”…

…ez pedig maga Shirley Temple, leánykorában…

…és még egy kunkori kupac.

Az ütőfás fahasogatás is fontos alapfeladat egy tábori/túlélő/bushcraft kés számára, így ez sem maradhat ki a sorból.

Méretes hasáb…

…és az aprítás eredménye.

Másik, másféle fadarab…

..még egy újabb kupac gyújtós.

Ha már a tűzről esett szó, lássunk pár idevágó fotót is.

A tűz témánál maradva, a szikravető (ferrocerium rúd) megfelelő működtetése is egy piros pont egy ilyen jellegű kés esetén. A Vas-Kos hosszú fokéle gond nélkül megbirkózott ezzel a feladattal nedves körülmények között is.

Ez a fokél simán alkalmas könnyű háncsolásra vagy finom fareszelék előállítására. Ezen a képen éppen „fatwood”-ból készül a reszelék…

Egyetlen erőteljes húzással sikerült ezt a zöld ágat elmetszeni. A vágás helye egyenletes és sima.

Itt kisebb bevágásokkal daraboltam egy másik frissen vágott, fiatal hajtást. A vágások nem voltak olyan mélyek, mint pl. egy skandi élezésű Mora kés használatánál, de azért ez így sem megvetendő…

Noha ez a kés egyértelműen nem faragásra lett optimalizálva, de az ilyen jellegű, alapvető munkákat természetesen nagyon jól meg tudjuk oldani vele. Erről a területről is készült néhány kép. Egy pár tűhegyes nyárs…

…szép, vékony leválasztott forgácsok ennél a bemetszésnél…

…néhány újabb bemetszés és még egy hegy…

…majd egy teljesen befejezett, faragott ütőfelületű sátor/ponyva cövek.

A késhegy próbáját sem hagytam ki a feladatok sorából. Itt egy hatalmas, napszítta, kidőlt fatörzsből sikerült darabokat kifeszegetni, majd egy üreget kialakítani pillanatok alatt a hegy segítségével.

Ez a kép a faragások közé is mehetett volna… Lyuk fúrása egy bemetszésben a késhegy használatával.

Még egy lyukfúrás, de ezúttal egy kb. 1,5cm vastag fenyő deszkába.

Ez a késhegy rendkívül erős, jól használható és keményen kellene dolgozni azon, hogy sérülést okozzunk neki.
Véleményem szerint a Vas-Kos nagyon jól szerepelt ebben a szerepkörben és könnyedén megoldott minden rárótt feladatot.

Vágás, szelés:
Ezeket a teszteket többféle, számomra könnyen hozzáférhető anyagon végeztem el. Ezáltal szerintem jobb rálátást kapunk a kés potenciális képességeire. Lássuk először a szálas, rostos anyagokat, mint pl. a kötél különböző fajtái.
Körszövött kötél…

…vastagabb (kb. 16 mm) perlon…

…6,5 mm vitorlázó kötél.

Még mindig a rostos anyagcsoportnál maradva, két különböző fajta, és méretű heveder.
Az első, egyfajta sűrűn szőtt, 31 mm széles nylon…

..a második pedig építkezéseknél használt, 55 mm széles, polipropilén biztonsági heveder.

Következő csoport a gumifélék. Először a pneumatikus szerszámokhoz használatos, szövettel megerősített és duplafalu gumicső a soros…

…majd biciklibelső.

Műanyag jellegű alanynak egy 8 mm átmérőjű,1,2 mm falvastagságú, puhább PVC csövet használtam.

Papírfélékhez beszereztem egy kartondobozt, amely méretei az alábbi képen láthatóak (inchben)…

…és a Vas-Kos használatával rövid úton felaprítottam.

Mellesleg egy kis újságpapírt is szecskára vágtam…

A kés a penge geometriájából (a magas FFG levezetőél, a pengeív, a vágáskor bezárt szög) adódóan igen jó szelő/vágó képességről tett tanúbizonyságot.

Élelmiszer feldolgozás, előkészítés:
Ezen a felhasználási területen a kés a 6 mm-es pengevastagság és a közepes pengehosszúság ellenére meglepően jól teljesített. De a várakozásnak megfelelően a szilárdabb zöldségféléknél azért tapasztaltam enyhe hajlamot a repesztésre. A lágyabb élelmiszereknél (kelkáposzta, húsfélék, kenyér, stb…) ilyen jellegű észrevételem nem volt. Lássunk néhány képet ebből az arénából is…

Véleményem szerint a Vas-Kos simán el tudja látni a konyhaszolgálatot is minden probléma nélkül. (Noha nem fogja kiváltani a chef kést…)

Záró gondolatok:
Az igénybevételek során a késen sehol, semmiféle károsodást (kipattogzás, kihajlás, repedés, stb…) nem tapasztaltam. A pengén található felszíni karcok és elszíneződések a használat természetes és elkerülhetetlen eredményei. Ezek adnak igazi karaktert egy munkakésnek. Az eltelt idő és használat alatt élezésre nem volt szükség, csak utánfenésre, élfrissítésre. Így az éltartásra sem lehet panasz. Volt alkalmam a Vas-Kos egyedi, 4 mm-es pengevastagságú változatát is közelebbről tanulmányozni és így azt mondhatom, hogy véleményem szerint az 5 mm lenne a tökéletes verzió. Természetesen ez felhasználónként változhat (kinek a pap, kinek a papné…). Mindenesetre ez a modell az egyik legkedveltebb és legjobban használható késemmé vált. Az első példány óta széria darab lett ez a kés, továbbá egy kicsinyített EDC változata is született Kis-Kos néven (ami már szintén széria modell).

Ha valaki egy ügyes, közepes méretű mindenes kést keres, nyugodt szívvel ajánlom a Vas-Kos modellt és a készítőjét is.
Angelero személyében egy megbízható, korrekt, tehetséges és hozzáértő készítőt ismertem meg. Több kését is láttam már személyesen, így nyugodtan mondhatom, hogy minden igényt kielégítő, profi munkát végez. A készítő elérhető a fórumon található saját topikjában.

Switchblade

Minden jog fenntartva, bármilyen továbbközlés csak a szerző írásos engedélyével történhet!!

Kapcsolódó linkek:
Angelero további munkái az Indafoton

Mókamiki, portálos hobbi késesünk nemrég megkérdezte, mi a véleményem a munkáiról. Bár itt-ott, például késtalálkozón láttam egy-egy darabot, mégis igen nehéz helyzetben voltam a válasszal. Hogyan nyilatkozhatnék érdemben, ha még sosem próbáltam egyik kését sem. Nos, Miklós a tettek embere, küldött egyet legutóbbi munkáiból, melyet szabadon kipróbálhattam. A véleményem pedig alább olvashatjátok.

Bemelegítésképpen jobb, ha letudjuk a kötelező köröket, nevezetesen a fizikai paraméterek ismertetését. Adott a képen látható kés, mely az erdei / túrakés vonalon igen gyakori kontúros vagy teljes markolattüskés felépítéssel valósult meg. A kés 4,5 mm vastag Sleipner acélból készült. A penge hossza majdnem 13 centiméter, szélessége a tövénél kb. 33 mm. A markolat anyaga fa, a sötétebb darab a markolat elején ében, a vörös fa pedig padouk. A feketék és a vörösök között a demarkációs vonalat fehér fiber adja. A szegecsek rozsdamentes acél csövek, a panelek pedig ragasztva vannak.

A kés tömege 210 gramm tok nélkül (tokkal 293 g). A hozzá kapott bőrtok festett marhabőrből készült, melyet esélyes, hogy Miki maga csinált. Viszonylag egyszerű, erszény jellegű bőrtok, az élein szépen lekerekítve, némi érdesített mintázattal díszítve. A bujtató optikailag soványkának hat, ám így is éppen elég erős, hogy feladatát ellássa. A bonyolított késnyélhez talán egy fokkal díszesebb tok jobban passzolt volna, de akkor lehet, hogy nem szívesen mocskolná be az ember a dudvában.

Adott volt a kés, amihez társult némi mocoroghatnék, ráadásul kellemesen napos, tiszta idő is volt, így vakon megbízva az új késben (meg a zsákban rejtőző még két, jól bevált darabban – ha minden kötél szakad), nekivágtam egy könnyű ebéd utáni sétának. A kést fel sem fűztem először az övemre, amint nyugodtabb (és a kíváncsi szemek elől takartabb) részre értem, kézbe vettem. Csak azért, hogy szokjam a fogását, az egyensúlyát. Na, meg ilyenkor ősszel minden lehullott ágakkal van tele, szóval időnként suhintani is volt lehetőség.

Itt akkor kicsit részletezném is a kés fogását, a markolatot. A markolat az erdei felhasználásra szánt késeken (a vevők által szinte megkövetelt módon) a szokásos „halacska, madárfej forma véggel” mintát követi. A mutatóujjnak a markolat elején, a kisujj számára pedig a végén van egy-egy elkeskenyített vájat. Az első értelemszerűen ujjvédőként funkcionál, hogy ne csússzon a kéz a pengére. A hátsóba pedig mutató és hüvelyujjunkkal „O” alakot formázva kapaszkodhatunk a markolat végén, hogy ezzel virtuálisan növeljük késünk hosszát, javítsuk a csapások hatékonyságát. A markolat „halacskája” pedig a tenyér optimális kitöltését biztosítja normál, teljes tenyeres fogásnál.

A markolat méretezése eltalált, én a magam lapát kezével egy hangyányit nagyobbat, vaskosabbat igényelnék, de ezt sem volt rossz vagy nehéz használni. Azt mondanám, hogy az átlag férfikézzel rendelkező felhasználók 75%-a megfelelőnek fogja találni a formát. Két gond merült fel használat közben. Az egyik mindjárt a csodafákból adódik, melyeket jól fel kellett csiszolni, hogy szépen mutassanak. Ez annyira jól sikerült, hogy komolyan koncentrálni kell, nehogy bedobja az ember valami (lehetőleg jó tüskés) bokorba a vasat. A felcsiszolt fa csúszik! A hátsó csőbe tán elkelne a csuklózsinór.

Másik probléma, hogy a fák felületkezelése nem teljesen stabil. Az erdei kés jellemzője, hogy mocskos lesz, ha az ember tényleg használni próbálja. A szerszámot viszont illik megtisztítani, mielőtt elraknánk, így a kés alapos vizes mosása szinte elkerülhetetlen. Nos, nekem valamiért az ében sötét színe és a padouk üde vöröse is megfogta a szövetet, amivel szárazra próbáltam törölni. (Igen, természetesen lustaságomból fakadóan ez a zubbonyom belső fele volt. Semmi maradandó, a mosás kihozta belőle.) Szóval nem tudom, mi van a fán, de az vízzel együtt távozni szándékozik onnan. Egy erősebb finish, egy jó viaszolás biztos nem ártana.

A markolat mellett a kés legalább ilyen érdekes része a pengéje. Ha válogatni lehet, én nem hordok már ekkora pengét, megelégszem a 10-11 centis hosszal. A maga 13 centijével ez a kés nem mondható nagynak, inkább a közepes méret felső felében tanyázik. A majdnem övmagasságban levő tokból könnyű kivenni, a visszarakás már picit tovább tart. Ekkora pengét már nem lehet „vakon”, a tokra nem is nézve mutatóujjal megvezetni a visszahelyezéshez. Nincs az a mutatóujj, kivéve talán E. T. Éltársnak.

A leélezés a vonalzóm szerint pengehátig felköszörült egyenes, majdnem FFG. Az él viszont domború, az utolsó kb. 7-8 mm széles sáv nagyon széles, domború élszalagként teszi a dolgát. Némely fotón látszik is ez a sáv, ahogy a fény eltérő szögben törik meg rajta. A konvexesítés viszonylag nagy élvastagságról történik, mintha Miki nem merte volna jobban megvékonyítani az él közelében a pengét. Ettől a kés „amerikai” feelinges, bolondbiztos, mint a nagyobb Busse, Swamp Rat és társai. (Legutóbb talán a HRLM tesztjében emlékeztem meg erről.)

Az erős élnek köszönhetően a kés túléli a trehányabb kirándulót is. Nem kell sokat görcsölni, hogy az ember egy-egy kiszáradt ágat kettécsapjon-e vagy sem. A legrosszabb, ami történik, hogy nem megy egy suhintással, de az él az egyben marad. A kiszáradt bodza igazi él-ellenség, de szerencsére gond nélkül ment annak az átvágása is. Az erős él ugye azt is jelenti, hogy nem hatol olyan mélyre a rostokba a penge, így több csapás kell a keményebb ágak átvágásához. Azt is mondhatnánk, hogy forgácsbarát az él (több, de kisebb szilánk képződik).

Az uzsonnára vitt körtével és pár dióval nem volt gond, de nem is számítottam ilyesmire. Jó is az, amikor körtelétől tocsogó, felcsiszolt markolattal próbál az ember bodzaágakat csapkodni. Hogy ne ok nélkül legyek gonosz: a túrakést jó, ha az ember fáradtan is biztonságosan tudja használni. Ehhez elengedhetetlen a jó tapadása a markolatnak, nem véletlenül érdesítik gyakran a felületet vagy készítik pl. mikartából. A tetszetős, de kevésbé stabil fogású markolat talán túl nagy áldozat egy munkakés esetén a funkció rovására.

A gyümölcsöktől friss erőre kapva, kb. másfél kilométerrel távolabb nekiláttam egy fél try-sticket kifaragni. A 13 centis penge jellemzően nem egy kezes jószág, különösen ezzel az erős éllel. Remekül látszódott, hogy a kést nem erre (bushcraft, faragás) tervezték, hanem a tűzrakás támogatására, hasításra, maximum sátorcövek, nyárs faragáshoz. Ilyesmire éppen nem volt szükségem, így megelégedtem pár fadarab széthasításával. A pengehát a markolatig kiváló kaparóélnek. Ezt szerintem egy erdei késen nem volna szabad máshogy megcsinálni, hiába érdes mondjuk a hüvelykujjnak időnként. Nyársat kéregteleníteni (pucolni), vagy épp a try-stick botjáról lekaparni óriási segítség az ilyen kialakítás. Különösen, hogy a markolat elejénél a legkényelmesebb kapirgálni egy késsel (nem feszíti a csuklót). Ha osztogatnék, ezért nem is piros pont járna, hanem minimum vigyorgó napocska. (Nem mellesleg az erdőben nincs kéznél általában smirgli, viszont egy jó kaparóéllel kellemesen sima felületet lehet varázsolni a legrücskösebb fadarabra is. – vö.: citling)

Használat közben óhatatlanul megakad az ember szeme az apró részleteken. Ezen a késen felfedezni véltem olyan hibákat, melyeket én (mint rutintalan amatőr) szoktam véteni, főleg türelmetlenségemből fakadóan. Nem tudom, Miki milyen géppel dolgozik, mikor a pengéket csiszolja, de a leélezésének síkját szépen megcsinálja. Aztán valahogy belekapott az él tövébe, meg a markolat nehezebben munkálható, konkáv ívekkel bíró belső felületébe. Mintha ütne a szalagja, rezegne a csiszolója.

Apró eldolgozásbeli hiányosságok, amihez a türelmet vagy a rutint még meg kell szerezni. Nem tudtam igazán jól lefotózni, de míg a markolat hátsó ívei (felületek) egyenletesre húzottak, addig a belső ívek ragyásak. Persze ujjal nemigen tapintható, annyira nem elnagyolt, de oldalfényben azért látszik. A markolat elülső felületének eldolgozatlansága ugyancsak technológiai hiányosság vagy alkalmi feledékenység. A lendület megvan, szaktudás is, ideje a trükkökre, apróságokra koncentrálni.

Igazán rosszat ha akarnék, sem tudnék mondani erre a késre. Szép, nagyjából arányos darab. A markolat is jól átgondolt forma, funkcionális szerszámnak való. A tokja is hadra fogható, erős darab. Miklós hozza azt a szintet, amit több profi (ebből élő) késes akár egy késvásáron is az asztalára kirak. Érzésem szerint erre a szintre gyorsan eljutott, kíváncsi vagyok, lesz-e türelme a továbbiakhoz.

BlackWoOd

Köszönet Miklósnak a próbára kölcsönadott késért!

Melvin Pardue igazi veteránja a késkészítésnek. A „taktikai kések” egyik atyjaként tisztelték, amikor ez a fogalom köztudatba került (vagy egyáltalán jelentést kapott) a ‘90-es években. Munkái széles körben ismertek, mely jelentős részben annak köszönhető, hogy korán felfedezte a nagyobb gyártókkal való kollaboráció hatékonyságát és előnyeit. Egy ilyen korai, Benchmade által gyártott darabról olvashattok most.

Mint említettem, Melvin igazi öreg róka. A ‘90-es években már elismert késkészítő volt (1957-ben kezdett a témával foglalkozni), tagja majd alelnöke a „The Knifemakers Guild”-nek (amerikai „késmíves” céh). Fia, Joe Pardue követte apját, jelenleg közös vállalkozást (műhelyt) üzemeltetnek, kismértékben átfedő, de nagyrészt eltérő stílusú modellekkel. Mindkettejük neve ismerősen és jól cseng ma a késpiac kavalkádjában. A bemutatásra kerülő kés 1997. és 2001. között készült, majd került leváltásra 2002-től. Az eredeti 3500-es típusszámú kés egy továbbfejlesztett, némileg átalakított verzióval, 3550-es jelzéssel a mai napig hozzáférhető.

Korábbi, sikeres darabjai közül 1997-ben a Benchmade elkezdte gyártani és forgalmazni a Pardue tervei alapján készített 350-es modellt (mely már ugyancsak kifutott), melynek rugós kés változata (jó Benchmade számozási szokás szerint) a 3500 modell lett. A két kés akkoriban a leélezése és az igen jó fizikai paraméterei (mérete, tömege) miatt volt népszerű és a kínálatból kiemelkedő darab. A penge a Mel által „boot grind” névvel illetett leélezést kapta, melyből számtalan egyedi kése készült már korábban (a formáról ránézésre is eszébe jut Mel Pardue a késbarátoknak). A „boot” a csizmatőröknél (boot dagger) szokásos kétoldali (vagy éppen hamis kétoldali) leélezés miatt ragadt rá. Nyilvánvalóan az ilyen dupla, lándzsahegyben kifutó élezéseket a történelem során már sok száz éve is alkalmazták például tőrökön. Bicskán, praktikus okokból csak egyik oldalukon élezve, a másikon csak elvékonyítva (hamis fokél), de nem megélezve.

Ennyit a históriáról, nézzük a vasat. Korának megfelelően a penge jóféle ATS-34 rozsdaálló acélból készült (mivel nincs az acél jelölve, próbálok hinni a fellelhető forrásoknak). A markolat matt-feketére anódizált, 6061 (T-6) jelű alumínium. A külső felület érdesítéséről hosszanti hornyok gondoskodnak. A minta emlékeztet az Applegate-Fairbairn tőrök markolatának kialakítására (Gerber, Böker modellek). Bár éppen 8 cm alatti a pengehossz, a mechanikus kialakítás miatt (rugós késnek minősül a működtető nyomógomb miatt) viselése szabálysértés. A hasonló pengeprofillal készülő Mel Pardue késekhez hűen a penge vastagsága itt is mindössze 2 mm. Nem szerszámnak készült (a penge formája alapján inkább küzdőkés), ettől függetlenül a mindennapos feladatokat nyugodtan rá lehet bízni.

A félfogazott pengén a Benchmade régi, „Bali-Song” feliratú lepke-logója látható (a címképen jól látható). A markolat mattságát felirat, további jelölés nem töri meg. A kés két verzióban is készült, biztosító nélkül és biztosítóval. Jelen példány az utóbbi, a markolat gerincén bordázott végű lemezke blokkolja nyitott és zárt állapotban is a penge mozgását gátló nyomógombot. A kés lapossága (maximum 9 mm vastag a markolat, lapjára enyhén lencseívű) a belül rejlő mechanizmus miatt (késes szempontból) egészen jó műszaki teljesítmény. Ennek okán (bár nem ajánlott és a garancia is ugrik új kés esetén) rendhagyó módon a bicska belsejébe is belenézünk.

A laposság és az alumínium természetesen a bicska tömegére is jótékony hatással van. A mindössze 70 grammos kés alig van elmaradva a képeken is szereplő, korábban már bemutatott Benchmade 530-as 55 grammjától. Ennek a cipelésétől senki nem fog elfáradni, hacsak nem egy tejesládányit visz egyszerre.

A markolatot kettő darab markolatcsavar és a penge tengelye fogja össze. Külön acél merevítő nincs, de nem is hiányzik sem műszaki, sem esztétikai szempontból. A csavarok eltávolítása után (nejlonzacskóban) szétszedhető a bicska. A markolatok belső felén jól látható, hogy a marógép bizony túlórázott kicsit, mire mindennek kialakította a helyét. A késben 3 darab rugó végzi a mechanizmus működtetésének aktív részét.

Értelemszerűen a penge tengelye körül, a pengébe és markolatba mart házban dolgozik a nyitórugó. A másik a mechanizmust vezérlő gombot tartja felső (zárt) helyzetben, akár nyitva a penge, akár zárva. A záróelem enyhén kúpos, de ez lehet a használat eredménye is. A harmadik, alig észrevehető rugó és a hozzá tartozó acélgolyó a biztosítólemezt két végpozíciójában tartó görgős rögzítő részei.

Vegyük észre, hogy a penge körül nincs külön csapágyazás, csak a markolat anyagából hagytak 1-1 távtartóként funkcionáló síkot. A markolat és a tengely olyan tűréssel készült, hogy a penge így sem kotyog jelentősen (vagy akár könnyen észlelhetően) a lapjára nézve merőleges irányban. A precíz működés és a kivitelezési minőség bizonyítéka az is, hogy a mai napig (legalábbis addig, amíg szét nem szedtem) kiválóan működik a kés.

Az alumínium markolaton, jellemzően az éleken azért megkopott kicsit a felületkezelés, illetve néhol ütődésből eredő zömülések is láthatóak. Biztosan használati kése volt az előző tulajdonosnak, ezt a többszöri élezés, a penge keskenyedése is alátámasztja. Az ütődéseket és az élek kopását leszámítva a felületek sehol nem fényesedtek ki vagy koptak meg, még az övcsipesz alatt sem.

A 3500-as modell csakúgy, mint a manuális nyitású 350-es méretének, elsősorban laposságának köszönhetően szinte észrevétlen útitárs. A vékony penge és a „boot grind” összeházasítva egy igazán jól vágó, finoman dolgozó célszerszámot eredményez. Hiába kiváló a penge hegyének a behatolóképessége is, erre a civil életben szerencsére kevéssé van szükség.

Érthetetlen számomra, hogy a jogszabályok (nem csak itthon) miért bánnak mostohán a rugós (automata) késekkel. Semmivel sem veszélyesebbek, mint hasonló méretű társaik. Azt sem gondolnám, hogy félelmetesebbek volnának. Ez utóbbit gyakran hozzák fel, mint érvet, de védhető módon még senki sem támasztotta ezt alá számomra. Tapasztalatom szerint aki akar, az egy svájci bicskától is kiakad, még úgy is, hogy éppen a konyhában egy 20 centis pengéjű késsel gyümölcsöt szeletel.

Gyakran olyanok ezek a jogszabályok, mint a régi vicc a közeledő télről, az amerikai bevándorlókról és az őslakos indiánokról. A telepesek az indiánokat lesve próbálják megjósolni a közeledő tél várható lefolyását, az indiánok fordítva – a vége pedig, hogy mindkét csoport eszetlen mennyiségű fát kivág téves következtetések alapján.

BlackWoOd

Nem kell hőkezelni, soha nem kell élezni, készülhetnek fémből, fából vagy akár csontból is. Ezek az életlen kések a vajkések. Nem nehéz még kezdő késkedvelőnek sem elkészíteni egyet, hamar sikerélményt nyújthat és akár a közelgő ünnepeken munkába is lehet állítani. Fonti bá’ vajkés kollekciója képekben.

A vajkések vagy kenőkések története távoli múltra tekinthet vissza, most csak néhány példa kedvcsinálónak.

A Viktoriánus kor ezüst vajkése.

Távol-Keletről származó kovácsolt kenőkés és öntött vasból készült svéd Skeppshult®, melyet Ernst Kirchsteiger tervezett.

Különböző nemes fákból faragott vajkések Európából.

Magyar tervező, Balogh Zsolt alkotása a Propeller márka. Már háromféle késformával kapható mahagóniból, bükkfából vagy cseresznyefából.

Szasza kovácsoltvas vajkései. Ne kérjetek tőle, nem vállal többet.

A kedvenc promóciós vajkésem ugyancsak fémből a Philadelphiától. Fatasztikusan tenyérbe illő, ideális méretű késecske. Sajnos az első napi akció után soha többet nem fordult elő…

Műanyag nyelű fém vajkések. Az első Japánból érkezett.

Afrikai faragott és festett vajkés tehén csontból, kenyai alkotás.

Nagy késes cégektől sem idegen az életlen kés, például az Opinel tarka összeállítása.

A Disney ecset formájú rozsdamentes acélból készült souvenir vajkése.

Fonthunter

Ezzel a barátságos vajkés-gyűjteménnyel szeretnénk Boldog Karácsonyt kívánni mindannyiótoknak.

A használtcikk-piacok, börzék, bolhapiacok és régiségvásárok sokféle hobbit űző számára érdekes rendezvények. Az opportunista kincsvadászaton, fura emberekkel beszélgetésen túl kiváló kikapcsolódás, ahol gyakran újat is tanulhat az ember. Finucci és Warinsky a miskolci régiségpiacon járt ismét, de most mesélnek is róla egy picit.

Több mint 10 éve, 2003. október 23-án rendezték meg az első Régiségvásárt Miskolcon, akkor még a Városház tér melletti parkolóban, a Hotel Britannia mögött. Jómagam talán 2004-ben vettem részt az elsőn, de akkor csak véletlenül futottunk bele az egyik vasárnap, ahogy hazafelé tartottunk családommal egy bükki kirándulásról. Jót sétáltunk, nézelődtünk, és megtudtuk, hogy a rendezvényt minden hónap első vasárnapján tartják (és ez a mai napig így van).

Az évek során egyre több kiállító és egyre több nézelődő vett részt a vásáron, így a parkoló hamar szűknek bizonyult, ezért a szervezők átköltöztették az egészet a főutcára, a Széchenyi utca belvárosi részének felső szakaszára, a sétálóutcára. Más városokban is szokás, hogy a történelmi belváros ad helyet az ilyen és hasonló rendezvényeknek. (Rövid ideig – amíg a belváros díszburkolatának cseréje zajlott – a Sportcsarnok előtti téren is rendeztek néhány vásárt. Én szerettem azokat a vásárokat, nekem jobban tetszettek, hangulatosabbnak tartottam valamiért. Lehet, hogy azért, mert pár jó fogásom volt ott?)

A vásár szépen felnőtt az elmúlt több mint 10 év alatt, manapság már a Városház tértől a Villanyrendőrig (Széchenyi – Kazinczy kereszteződés) – és néha lejjebb is – tart az árusok sora. Ez egy több mint két kilométeres séta, a Széchenyi utcát és a sétálóutcába betorkolló kis utcákat is beleértve, mert bizony oda is kitelepülnek az eladók. Útközben több cukrászda, pékség, fagylaltos és büfé mellett is elhalad az ember, de hidegebb időben sem kell félni, van itt forralt bor, sült gesztenye, lángos, krumplilángos és kürtőskalács is. A fénypont azonban számomra a városház téri hentes, a maga sült húsaival és hurka-kolbász kínálatával, amit igaz késportálos csakis saját bicskával fogyaszt, friss kenyérrel és csípős almapaprikával.

Az utóbbi időben Warinsky kollégával együtt látogatjuk a Régiségvásárt, mert jó alkalom ez a baráti beszélgetésre, találkozásra, a legutóbbi „késbeszerzések” kitárgyalására, a vásár késportálos szempontból érdekes kínálatának megtárgyalására. Megértő asszonyaink is elkísérnek minket ilyenkor, és mosollyal arcukon hallgatják a késmániás férfiak szövegelését.

Mi általában reggel kilenckor érkezünk a vásárba, ugyanis ez az időpont több szempontból is ideális: nincs még túl korán, az árusok lustábbja is kipakolt már, de még túl késő sincs, nincs nagy tömeg, és nem vitték még el a jobb dolgokat. Télen ekkor már világos van, nyáron nincs még túl meleg. (A vásár egyébként hivatalosan reggel 7-től délután 16 óráig tart.) A sétát a Színház mellől kezdjük (ez kb. a közepe a vásárnak), és innen indulunk el felfelé – a Városház tér felé – a páratlan oldalon, ott visszafordulunk, és a páros oldalon folytatjuk lefelé, a Villanyrendőrig a nézelődést, ott ismét vissza a páratlan oldalra, és felsétálunk a Színházig, ami mögött egy kis parkolóban hagytuk a kocsikat.

Idővel a rendszeres vásárra járó megismeri és kiismeri az eladókat, megtapasztalja, ki az, akinél érdemes beszélgetni, kérdezni, alkudni, érdeklődni, és ki az, akitől kérdezni sem érdemes, mert azt sem tudja, mit árul, és csak bolondságokat beszél. Bevallom, néha az ilyen, az utóbbi kategóriába tartozó árusoktól is (szerencsére kevesen vannak) szoktam kérdezősködni, hogy hazafelé legyen min nevetni.

És hogy mi minden van egy ilyen régiségvásáron? Minden. Képek, festmények, régi egyenruhák, az elmaradhatatlan rézmozsarak, szobrok, faliórák, szőnyegek, könyvek ezerszámra, étkészletek, üvegek, porcelánok, régi képregények, makettek, csillárok, lószerszám, csizma, suba, kalap, karikás ostor, szekrény, komód, hangszerek, ásványok, kitűzők, régi érmék, pénzek, porcelán fejű baba, szövőszék… egyszóval minden. És persze mindezek közt sok kacat is, és persze az is, ami minket igazán érdekel, amiért egyáltalán elmegyünk: kések, tőrök, kardok és mindenféle „vas”.

Vettem én már itt Révész grószi maskarát, kis női szalonnázót, utászkardot, Gerlach kacort, sheffield-i kis sheepsfoot bicskát, böllérkést, Mikov kisbicskát és vadászkést, orosz vadászbicskát fűrésszel, zsigerelő pengével, borotvafenő bőrszíjat, finom fenőköveket, solingeni dugóhúzós bicskát, sheffield-i fenőacélt, 3 és fél fontos baltafejet…

Írtam is már erről itt-ott a fórumban, a nagy fogásokról, de most eszembe jutott, hogy mi lenne, ha fotókkal is bemutatnánk nektek, mi minden van itt? Így megkérdeztem Warinskyt, volna-e kedve készíteni pár fotót, míg én írnék egy kis szöveget, és ő örömmel igent mondott.

Íme, 2014 első Miskolci Régiségvásárának késes felhozatala, ami – köszönhetően annak, hogy ünnepek után vagyunk (sok árus ekkor „nyaral”), és volt egy rendkívüli, karácsonyi régiségvásár is december 22-én – sajnos kicsit soványra sikerült. (A kínálat általában ennek a háromszorosa szokott lenni.)

„Machete”, ami valamikor széteshetett, és fordítva lett összerakva. Nem csak a markolat van visszafelé, hanem a keresztvas is.

Egy dísz alabárd, alu öntvény, húszezret szeretett volna érte az eladó…

Variáció bronzból. Érdekesség, hogy nekem két darab ilyen öntvényem van, az egyik eltört, lett belőle csatabárd rövid tüskével és egy lándzsa. Emlékeim szerint 15-ért elhozhattuk volna.

Konyhai bárd.

Egy közeli a feliratról:

Ez nem tudom mi, de jó lendülete lehet.

Gyöngyház betétes markolatú kis evőkés, nagyon korrodált, olvashatatlan beütővel, és egy fenőacél. A késért háromezret szerettek volna.

Ez volt a legjobb: rozmáragyar markolatú kés, rozmár faragással, cirill betűs szöveggel, 1977-es évszámmal. Az eladó szerint „fókaölő kés”. 25 ezret akart érte.

Felirat a rozmáragyar markolaton. Magadan egy orosz kikötőváros a Távol-Keleten, Kamcsatkától nem messze.

Volt az asztalon „szamurájkard” is, a földön pedig egy pallos.

Ez a juhászbicska már hónapok óta ott van a vásáron, senki sem veszi meg, mert kinyithatatlan. A nagy pengét kicserélték benne rozsdamentesre, de házilag. A végeredmény: csúnyán köszörült körömhely, elkalapált baknik. Kár érte. A tok hátul el van hasadva.

A legnagyobb készlet mindenféle katonai és nem katonai vágóeszközökből ennél a srácnál szokott lenni, jó cuccai vannak, és nincsenek elszállva az árai.

Egy trattenbacher és egy rasolino.

A saska sajnos nem eredeti.

A képek nagy felbontásban: Warinsky galériája
A régiségvásár honlapja: regisegvasarmiskolc.hu
Régiségvásár a facebookon: Link

Finucci és Warinsky

Sentinel barátunk a nagy kések kedvelője, egy újabb szerzeményét próbálgatta. Lelkes rombolását kellően dokumentálta, ezt most megosztjuk veletek. A rugóacél újra felfedezése, most éppen egy Mókamiki készítette tekintélyes méretű késsel.

Egy csereügylet kapcsán került hozzám ez a Mókamiki-féle csapkodós nagy vas (sajnos jobb nevet én sem tudtam kitalálni neki, Miki is így hívta, mikor először bemutatta a fórumon). Nagyon szeretem ezeket a rekurzív pengéket. Egy másik, Miki készítette kést cseréltem el erre. Az a 10 centis kés is nagyon tetszett, egy disznóvágáson használtam és nagyon meg voltam vele elégedve. Nagyon szép kidolgozás és jó penge. Gondoltam annyira nem lőhetek mellé ezzel a nagyobb vassal sem.

Na de vissza ehhez a csapkodóshoz… Ez nem teszt mielőtt valaki reklamálna, csak próbálgatás.
Arra voltam kíváncsi, hogy egy ilyen „egyszerű” rugó acélnak van-e létjogosultsága a mostani divat- és prémium acélok közt. Kihalóban van ez az acél típus, mármint nagyon kevesen kérnek ilyen acélból kést maguknak, mikor a rendelést leadják egy hazai készítőnél.

A „csapkodós” méretei a következők:
A penge 215 mm hosszú, 4 mm-es vastagsággal. Legszélesebb és legkeskenyebb része 40 illetve 36 mm. A penge felülete savazással mattított, színezett.
A markolat 120 mm, körülbelül 22 mm vastag G10. Szélessége 30-34 mm között változik, átlósan rovátkolt.
A kés tömege 45 dkg, tehát majd’ fél kiló.

Pár kép születése pillanatában amiket a készítő topikjából nyúltam. Itt még szép volt a penge.

Már nálam, pár kirándulás után:

Első benyomás:
Képről nekem nagyobbnak tűnt. Lehet túl sok 25 centi feletti késem van, így azokhoz viszonyítok. Ettől függetlenül pont jó méret, kezes darab.

Picit részletesebben:
Fogásra a markolat pont határérték, legalábbis nekem. Kisebb kezűeknek elsőre is kiváló lehet. Ha csináltatnék magamnak egy ilyet, akkor egy kb. 1,5 centivel nagyobb markolattal kérném vagy egy choil-t rakatnék bele. Az talán még jobb lenne mint a nagyobb markolat.

Nagyon tetszik ez a rusztikus hatást keltő penge. Tetszik,hogy nem felpolírozott-fényes. Gondolom Miki valami feketítést használt, mert használat után pár helyen lejött ez a „dukkózás”. Persze nem probléma, én használni akarom és fogom, így nem érdekel. Szerintem még jól is áll neki a használati nyom.

A markolat kidolgozása jó. Síkban van a markolatpanel és az acél. Nincsenek kilógások és zavaró élek, kivéve a törővéget. Bár én nem szeretem, mert eddig még talán sosem használtam, de mivel előttem már két tulaja volt és nem én rendeltem, így együtt élek ezzel a plusz opcióval.
A markolat réz csőszegecsekkel van rögzítve. Személy szerint a csőszegecset azért nem szeretem, mert kint az erdőben sokszor tele megy kosszal, zsírral, vérrel. Problémás kitakarítani, terepen meg egyenesen lehetetlen küldetés. Szóval a tömör rögzítést jobban kedvelem, de ez csak részletkérdés. Persze aki vitrinbe veszi nézegetni, annak szerintem teljesen mindegy.

Kaparóél van rajta a penge teljes hosszában. Szeretem és hasznos funkció. Ez szintén csak használatnál fontos. Viszont a penge hegyénél látok egy kis hibát. Nem szimmetrikus a hegy felköszörülése. Bár alig lehet észrevenni. Igazából ez az egy hiba, amit találtam Miki munkájában, ráadásul csak esztétikai. A kés ettől függetlenül kiváló. Ami még így eszembe jutott, az a zsinór lyuk hiánya. Persze lehetne az utolsó szegecsbe fűzni egy madzagot, de akkor az már nekem kényelmetlen lenne, a gatyamadzag nyomná a pici kezem.

Mikor hozzám került párszor meghúztam kerámián, lazán vitte a papírt-szőrt a penge teljes hosszán. Eleinte az erdőbe vittem magammal, ágakat csapkodtam le vele. Nagyon hatékony eszköz. Aztán otthon használtam karácsonyfa talpba befaragására. Ez gyerekjáték, hisz a fenyő elég puha fa. Ettől függetlenül jó érzés volt, ahogy szinte harapta a fát ez a nagy vas.

Végül jött a kemény meló. Tölgyfa kuglikat vágtam vele szét. Hol csak úgy lendületből, hol pedig ütőfával besegítve. Na, ez már azért meló egy ilyen vasnak is. Hála a markolatnak nem nagyon akart elrepülni a kés csapkodáskor. Ez a kés szinte kívánja, hogy állatkodjon vele az ember. Szóval összeaprítottam vele két tölgyfa rönköt. A pengével nem volt semmi gond. Az éle a művelet végére már nem vitte a papírt, de ezen nem is csodálkoztam. A kaparóélnél nyoma sem volt az ütőfás kezelésnek. Viszont ez a rugó acél egy kellemes csalódás. Fentiek után lazán megfentem borotva élesre egyetlen kerámiával.

Mivel erről nem készült dokumentáció, így gyorsan nekiálltam másnap még egy tölgyfa kuglinak. Gyorsan és hatékonyan lehet vele dolgozni. Az első után még tartotta annyira az élét, hogy vágta a papírt. Pedig a közepe a fának elég kemény volt, nehéz volt megkezdeni a tuskót.

Ez számomra egy nagyon szép kés, ami nagyon jó használhatósággal párosul. A kidolgozása rendben van. Az acél kellően kemény-rugalmas és elég könnyen újra lehet élezni akár borotvára is. Komoly szaktudás és felszerelés sem kell hozzá. Egy igazi igásló ez a vas!

Mikiről, vagyis a munkájáról csakis pozitívan tudok nyilatkozni. Anno Muszi barátom kölcsön adta Miki-féle kését, hogy próbáljam ki. Már akkor is jó véleménnyel voltam róla. Azóta nagyon sokat fejlődött Mókamiki. Sokkal pontosabb-precízebb a kidolgozás. Ez mind a késnél, mind pedig a toknál észrevehető. Ez volt a harmadik Miki-kés amit kipróbáltam. Csak biztatni tudok mindenkit, aki esetleg elgondolkodott egy Móka-vason, hogy nyugodtan vágjon bele! Nem fog benne csalódni.

Mikinek elég széles a repertoárja, mindenki megtalálja a maga számára megfelelőt. A rugóacélról is csak pozitívan tudok nyilatkozni. Elég rugalmas és szerintem elég jól tartja az élét is. Az élezése nem okoz különösebb problémát. A feketítés aránylag hamar lejött róla de nekem így még jobban tetszik. Ez az a vas, amit az ember nem fog sajnálni. Nyugodt szívvel lehet használni bármire. A készítőnek köszönet a remek munkáért, illetve ha jól tudom, Laci bácsinak a remek hőkezelésért.

Remélem nem untattam senkit kurta írásommal és gyengécske fotóimmal. Bár itt nem a fotózás volt a lényeg. Azt sajnálom,hogy videót nem tudtam készíteni egymagam. Akkor lehetett volna látni igazán, milyen hatékony volt a nagy vas aprításkor.

Sentinel

Közeledik az idei FeHoVa időpontja, itt az ideje az emlékeztetőnek. A kiállítással egyidőben lesz a Boat Show is, talán matrózkéseket is hoznak mutatóba. A Késmíves Céh nem bízta a véletlenre, a kiállítással kapcsolatos kommünikéjüket lentebb olvashatjátok.

A kiállítás elvileg a „Hungexpo a hamisítás ellen” kampány zászlaja alatt kerül megrendezésre. Hamisítvány késes szempontból talán nem lesz, csak kínai gyártású knock-off, formai másolat, saját márkanévvel ellátott „teljesen hasonló termék”. (Érdemes a korszerű LED-es lámpákra is odafigyelni ilyen téren.)

Fazekas József illetve a Céh a következő információt szeretné megosztani veletek:
A minden évben megrendezett vadászati kiállításon 12 céhtag vesz részt a Modern Alarmmal egy standon.
A résztvevők: Szabados Károly (Puli), Vojkó Csaba, Tóth László, Berényi Sándor, Kertész Attila (AFK), Lovász Gyula-Jeneses József, Pap Mihály, Kocsis Ferenc, Szabó András, Szántó Szabolcs, Tóth Árpád, Fazekas József (Pyraster).

Ez a FeHoVa különleges lesz, a késesek és remélem a vendégek számára is. A Magyar Késmíves Céh egy nagy szabad standot kapott, ahol bemutató munka (késmarkolat csiszolás, tok készítés, stb.) lesz látható. Emellett 8 vitrint fogunk megtölteni, amelyekben a késkészítés fortélyait mutatjuk be. Demonstrációs darabokon láthatjuk a különböző damasztacélok készítését, valamint több kést az acéltól a nyelezésen keresztül, a kész darabig. Egy vitrinben csak markolatanyagokat nézhetnek meg, többek között 30 féle fa és csontok lesznek láthatóak.

Két vitrinben a céhtagoktól 1-1 kést láthatnak, amire szavazni is lehet, hogy kiderüljön, kié lesz a Kiállítás Kése cím.

Szeretettel várunk mindenkit!

Fazekas József és BlackWoOd

FuTi éltársunk eretnek módon^* késtesztelés adta a fejét. Egészen furcsa következtetésre jutott, hiszen biológus szemmel vizsgálta a folyamatot. Megosztó, vitaindító és igen eredeti késteszt következik. Sok a szöveg, de érdemes átrágni, kicsit sem száraz.
(*: a kérdéshez így viszonyuló késkészítők terméke nem szerepel a tesztben)

A cím ellenére nem csoportterápiára szeretnék bejelentkezni a késbarátok közé, hanem szeretném megosztani éltársaimmal az acéltesztnek indult, de hamarosan markolat összehasonlítássá változott próbáim tanulságait. A végére bizony csak vakarom a fejem, mert azt kell mondjam, hogy bár imádom a míves, egyedi, drágább késeimet, de olcsóbb alternatívákkal is tökéletesen dolgozhat az ember.

Az egész úgy kezdődött, hogy a munkahelyemen folyó felújítás során valaki a szemétbe hajított egy 1 x 2 cm átmérőjű több mint másfél méteres keményfa díszlécet. Egy gyógyszerekkel kellően beállított, tehát a társadalomra és családjára alig veszélyes késmániás mi mást tehetne, mint nekiáll farigcsálni. Kezdetben talán csak azért, mert egy cirka kétméteres léccel nehézkesebb sétálni, és a zsebében lapuló EDC miért is lenne kéznél, ha nem pont az ilyen esetekre. De aztán hamar az eszembe jutott egy nemrég olvasott teszt, ahol egyforma élszögre átélezett késekkel végzett teszteket egy derék amerikai (Jim Ankerson). Mivel elég sokféle acélból készült kés van a birtokomban, bár egyáltalán nem hasonlatosak az élszögek, gondoltam milyen szép lenne, ha végre kiderülne, hogy melyik milyen jól vág. Lelki szemeim előtt máris kibontakozott az S30V mennybemenetele, visszafogott VG10-es éljenzés közepette. Nos, a valóság alaposan rácáfolt az elképzeléseimre.

A birtokomban levő foldereket és fix késeket, valamennyit az erdei, terepi esetleg külföldi kirándulásaim, expedícióim, ürügyén, „a természetben társak és eszközök” céllal szereztem be. Nem tekintem őket harci vagy önvédelmi eszköznek, és mivel nem vadászok, zsigerelésre és nyúzásra is ritkán használom őket. Ezért elsődleges feladatuk a napi EDC, a szokásos szendvicskészítés és levélbontás, és kint a terepen a túrabot és lézerkard faragás a gyerekeknek, tűzrakáshoz szükséges fa előállítása, nyársfaragás, a madárbefogáshoz használt hálók helyének kialakítása, a kertben egy-egy kisebb ág lemetszése, a nagyokkal sportból kisebb husángok kivágása. Tehát a keményfa munkák a legnehezebb feladatok, amivel szembetalálhatják magukat.

A kések összehasonlítását úgy végeztem el, hogy a fent említett keményfa lécet az egyik kezemben tartva a késekkel a sarkoknál 45 fokos vágással indítva húzóvágásokkal addig faragtam a lécet, amíg az szépen lepottyant, azaz sohasem törtem le.
A lehető legmegdöbbentőbb eredményt kaptam: ez a fogpiszkáló keményfa díszléc bizony kemény dió, a hőn szeretett bicskáimmal kínszenvedés volt őket elvágni. A prémium acél vagy gyenge acél nem igazán számít, penge profil, leélezés sem számít. Ennél a hangsúlyozom, hogy egyszerű feladatnál, elsősorban a markolat kényelmessége döntötte el, hogy mennyire nyomta a markolat, hogy milyen nehéz volt a munka, ergo milyen gyorsan fáradt el a kezem és hány vágás kellett a feladat befejezéséhez. Erre később kesztyűben végzett próbálkozásaim talán jobb bizonyítékkal is szolgálhatnak. Bár nem szeretném túldimenzionálni az eredményeket, de rá kellett ébredjek, a csúcsacél, leélezés, szőrt borotváló élesség mit sem ér, ha a kés számomra kényelmetlen, és 5-6 vágás után már nyomja a kezem a klipsz vagy a markolat valamilyen dizájnos eleme, fodra, rücske… Talán a sok kés összevetése alapján elmondható, hogy a legalább 10 cm körüli élhossz volt számomra a leghatékonyabb, amivel már egy becsületes húzóvágást lehetett ejteni, és a vékony, keskeny élprofilú, alacsony élszöggel bíró pengék haraptak a legvérmesebben a fába.

A szívemnek oly kedves kések gyengébb szereplése láttán az eredményeim ellenőrizendő a vesztest és a győztest kétszer is megdolgoztattam, sőt, a hőn szeretet Spyderco Manix clipjét is leszereltem. Majd úgy ismételtem a próbát, hogy megbizonyosodtam róla, a kés a fa elvágása előtt és után is borotválta a karomról a szőrt. (Tehát a fa nem vette el komolyan az élét, először 78, másodszor klip nélkül 72 vágásra volt szükség). Keskeny pengéje és skandináv leélezése miatt talán nem megdöbbentő, hogy a fixek között keményfa farigcsálásra a kicsi, könnyű, szénacél pengés, 2.5 mm pengevastagságú szénacél Mora pont olyan jó, sőt sokkal jobb volt, mint a 20-szor drágább Fallkniven (VG-10-es) A1, vagy a 4-szer nehezebb Sasa által gyártott Busse Steel Heart Fusion (N678 acél, szablya élezés konvex élszalag) kópia. A rozsdamentes pengéjű Mora pedig finoman szólva lemosta a mezőnyt.
 

Még egy érdekes megfigyelést megosztanék azokkal, akik még nem zuhantak mély álomba az unalomtól. A legjobban teljesítő folder, a D2 acélos Hinderer XM-24 másolat, titán frame lock szerkezetű. A kést erősen kellett markolni, a faragás közben, így a frame lock zárnyelve egyre erősebben hozzápréselődik a penge tövéhez. A puha titán úgy viselkedett, hogy a fa átvágása után mindkét esetben nem tudtam oldani a zárt, beragadt. A kés gyakorlatilag fixpengéssé változott, egy kis műanyag lapot préseltem a markolat fix része és a penge tövét tartó titánlemez közé, óvatosan ezzel sikerült szétfeszíteni az összeragadt felületeket. Mindkét vagdalkozásnál a puszta kezes és a kesztyűs megmozdulás során ez volt a helyzet. Ez önmagában jó hír, hiszen a kés nagyobb terhelés hatására inkább rögzül, mint lazul.

Hadd szedjem sorba a keményfa elvágásánál szerzett tapasztalataim.

1. Dédelgetett késeim (esetleg sokunk kedvencei), amíg csak egy zsemlét gyilkolnak le, felbontanak egy borítékot, esetleg hatékonyan, elegánsan hűvös halomba vágnak 12,5 cm paracordot, addig nem fedik fel igazi valójukat. A munkára, erdőjárásra, netán túlélésre szánt akár fix akár folder késeinkkel érdemes egy legalább 2 -3 cm átmérőjű, száraz keményfa darabot elvágni puszta kézzel, majd egy kesztyűben, és ha érzékelünk különbséget, akkor gyanakodjunk arra, hogy a kés markolatának ergonómiája javítható lenne. 

2. Ha a nagyon designos, „tacticool” késünkön bárhol éles, lekerekítetlen, akár fém akár G10 sarkok, csücskök vannak, számítsunk rá, hogy tartós munkánál nagyon hamar kényelmetlen lesz. Egy kiálló klip, egy fedetlen back lock él hamar megkeseríti az ember életét. 

3. Ugye „önvédelemre kizárólag forgót”, ennek mintájára kirándulós, táborozós, vadászós, outdoor, fafaragós feladatokra használjunk inkább fixet! A fixek kb. fele annyi munkával és idővel, fáradtsággal végezték a feladatot, mint akár a legjobb prémium acéllal rendelkező bicska. Itt szeretném gyorsan leszögezni, hogy ezeket a szavakat csak az általam tesztelt folderekre vélem igaznak. Az általam kipróbált bicskák egyike sem dolgozott olyan jól, mint a Mora. Lehet, hogy egy hordó alakú markolattal és vékony, borotvaélesre húzott szénacél pengével bíró, nagyobb méretű Opinel pontosan ilyen jó lett volna. Vagy egy keskeny profilú McHenry-Williams BM 710, vagy egy kényelmes markolatú, jó acéllal és faragásra optimalizált pengéjű Jakab, Kocsis, Robi, Zsolt bicsak (senkit sem szeretnék megbántani, akit kihagytam, csak a portálon ezek az egyedileg készült bicskák bukkannak fel leggyakrabban). Mivel ezek nem álltak rendelkezésemre, természetesen könnyen lehet, hogy egy átgondolt, az emberi kézhez tervezett, és nem a laposság, jó hordhatóság céljával épített markolatú zsebkés ragyogóan teljesítene. De ha pld. a klip kiáll a markolat síkjából, azt a 20. vágás után már alaposan érzi az ember. És persze valószínű, hogyha a Spyderco Mini Manix kapna egy olyan utángyártott rendkívül lekerekített, kényelmes markolatot, amit az egyik éltárs kérésére Zsolt készített, akkor bizonyára előkelőbb helyet foglalt volna el.

4. Biztos vagyok benne, hogy ezekkel a feladatokkal nem a kések acélját, leélezés profilját, hanem a markolatokat sikerült összemérnem, ami kényelmes, azzal jó dolgozni! Tehát a markolat ergonómia az ász. Kések kiválasztásánál lehetőség szerint a markolatot ne csak simogassuk, hanem lehetőség szerint kemény anyagon húzóvágásokkal próbáljuk meg, mennyire illik a kezünkbe. Ha a markolattal minden rendben, onnan számít az, hogy milyen acéllal rendelkezik eszközünk. A szememnek oly kedves, és egyébként a kézbe ragadó markolatú Ganzo G-710 markolatának szorongatása 5 vágás után egyértelműen fájdalmas élménnyé vált. Ez volt az a lélektani határ, ahol majdnem feladtam.

5. Újra és újra és újra: A Mora NEM csak ár/érték arányban verhetetlen. A rugalmas gumival bevont markolat nagyon kényelmes, és elég nagy ahhoz, hogy akár kesztyűben is kényelmesen használhassuk. Télen (a teszt akkor készült) nem fagy rá az ember keze a markolatra. Tapasztalataim szerint a szénacél és a rozsdamentes változat is könnyedén borotvaélesre élezhető, éltartásuk bőven elégséges. Aki tart a vékony penge esetleges sérülésitől, az a Youtube-on végtelen mennyiségű videót találhat, amiben ezek az olcsó kések szinte elpusztíthatatlannak bizonyultak. Nem véletlen, hogy olyan népszerű és sokat látott régi motorosok, mint például Mors Kochanski, ezeket a késeket ajánlják a túlélő kurzusaikra érkező tanulóknak. Amióta a tesztek lezajlottak, kutyasétáltatás vagy kisebb napi túrák alkalmából gyakran kanyarítom a nyakamba a kis Mora-t egy vékony madzagon, kezes, könnyen hozzáférhető és vág mint a veszedelem. Az utóbbi években a Mora cég kínálatában a hagyományos, hordó alakú famarkolatos modellek mellett megjelentek a modernebb, olcsó fröccsöntéssel markolatozott, különféle acéllal, pengehosszal, sőt pengevastagsággal rendelkező újabb változatok, lassan egy Batman képregénnyel vetélkedik a katalógus terjedelme. A szikravetővel integrált markolattól a feketére vett „tacticool” késekig sokfélét vásárolhatunk, de persze ilyenkor már gyakran nem a 3000 Ft-os kategóriáról beszélünk. A próbák eredményein felbuzdulva elhatároztam, hogy a már meglévő szénacél és rozsdamentes 12c27 mellé még egy Mora Craftsman Heavy duty-t is beszerzek, mert állítólag kényelmesebb a markolata és kibírósabb a szénacél pengéje: az eddigi 2,5 mm helyett 3,2 mm. A neten kemény 3500 Ft, kíváncsi vagyok az megmarad-e ilyen jó vágás teljesítményűnek. Autóba, táska aljába remek: a súlya észrevehetetlen, és a „visszafogott” (értsd: rém unalmas) nem „túldesignolt” külleme ott úgyse számít. Csak megerősíteni tudom, egyetértve a túlélés ikonikus figuráival, mint Mors Kochanski vagy Ray Mears, hogy fityegjen egy állandóan a nyakunkba, nem csalódunk benne! A svájci bicskából kinőtt kirándulóknak jó szívvel ajánlom kezdő fixnek, aki kinövi, mert már nem elégségesek számára a szolgáltatásai az biztosan tudatosan fog jobb kést választani, gyártatni magának.

Sufnituning markolat PIMP buhera

Ezután elhatároztam, hogy a foldereknek G-710 kivételével (milyen édes tud lenni a bosszú) adok még egy esélyt kesztyűben. (Az eredmények a második táblázat hátsó oszlopaiban láthatók.) Arra gondoltam, éles helyzetben, szerencsés esetben egy munkakesztyű, esetleg egy markolatra tekert zokni vagy sál, kendő jelentheti a különbséget a lassú kínszenvedés és a gyors, kényelmes munka között. Nos, ez megtörtént, a fentiekben használt díszléccel, és ráadásként a mindennapi EDC késemmel, a Spyderco Mini Manix-szal kiszáradt tölgyfából hasított tölgyfa egyenes hasábbal is. Érdemes megjegyezni, hogy a Mini Manix és Spartan is óriásit fejlődött (30-40 %-kal kevesebb vágás kellett a keményfa léc leküzdéséhez), kesztyűben gyakorlatilag mindkettő felnőtt a fixkések mezőnyének gyengébb eredményeihez. A hosszabb pengés XM-24 pedig egyértelműen a fixkések teljesítménynek középértékeit hozta, azaz ésszel használva egy ilyen HD folder kiválthat egy kisebb fixet. Azért sújtásra csak óvatosan használnám őket, ütőfázásra pedig csak nyitott pengével, ami azért elég kényelmetlen, tehát korlátozott a felhasználásuk.

Ezután hasítottam egy kb. 2 cm x 2 cm átmérőjű negyven centiméteres darabot tüzelőnek vásárolt tölgyből. A szokásos előtte utána borotválja a szőrt teszt között újra húzóvágásokkal kétszer feldaraboltam a tölgyfa hasábot a Mini Manix-szal. Puszta kézzel 101 vágásra volt szükség, és bizony 30 után már nem volt kedvem szorongatni a markolatot, néhány vágás elég erőtlenre sikeredett. 10 perc pihi után sima munkavédelmi bőrtenyerű „Tesco gazdaságos” 500 Ft-os kesztyűben megismételtem a próbálkozást. 72 vágással átvágtam magam a tölgyfa hasábon. Tehát 500 Ft-ért 30%-os teljesítménynövekedést értem el egy használtan is kb. 25.000-30.000 forintos késen. Ez az egyik leghatékonyabb sufnituning, amit életemben láttam. És én vagyok a boldog szellemi tulajdonosa! Bárcsak tudnék ilyent a Toyotánkra is…

Ha ez így van, akkor mi értelme nagyobb, nehezebb késeket vásárolni? Önelégülten mosolyogva mondtam magamnak a VARÁZSIGÉT: SÚJTÁS…

Azt gondoltam, hogy a díszléc faragás után a fixkéseket sújtással is megdolgoztattam (4,5 cm-es friss mogyoró husángon), illetve ütőfa segítségével kétféle anyagon is: egy száraz dió és egy friss mogyoró ágon. Az ütőfával a faágra csaknem merőlegesen tartott késekkel szükséges vágások számát mutatja a táblázat. A sújtásokat pedig a kb. 70 fokos „V” kivágással történő darabolással teszteltem.

Nos, itt egyértelműen a nagyobb tömegű kések teljesítettek jól. A Busse Steel Heart Fusion másolat a maga tekintélyes tömegével mindenkit maga mögé utasított sújtásban, és a Fallkniven A1-es is derekasan helytállt. Őszintén szólva a Morával már könnybe lábadt szemmel gondoltam a derék fekete harkályra és népes rokonságára, akik megélhetésszerűen kopácsolnak. Persze ésszel él az okos, ők alapos hallgatózás után biztosra mennek, és inkább a korhadt fákban dolgoznak. A rövid Joe Elmax EDC Tanto okozta a próba egyetlen sérülését: a rövid penge miatt a faág alátámasztására használt tuskóval került kelleténél közelebbi és intenzívebb kapcsolatba a jobb kezem mutató ujja. Egyértelműen az én hibám, nem figyeltem oda, és a kés elsődleges feladta persze nem ez lenne. Az ütőfázás során ilyen gond nem volt. Itt a vékonyabb pengéjű kések remekeltek, a konyhából elorzott „tacticool” markolatúra tuningolt kenyérvágó teljesítménye alázta porba a nagynevű és vastag pengéjű versenytársakat. Érdekes módon ott a keskenyebb pengés Morát volt nehezebb átpofozni a faágon.

Mindent összevetve, ha az ember egy tisztességes méretű ütőfára szert tesz, mondjuk fűrész segítségével, akkor a kisebb, vékonyabb pengés késekkel sem jelent gondot átvágni 4-5-(8?) cm-es ágakat. A nagy, nehéz kések egyetlen erőssége a még lábon álló akár karvastagságú fák lemészárlása, ott bizony nem mindig alkalmazható eredményesen az ütőfa, hiszen alátámasztás híján visszarúg a fa. (Azért egy bármelyik barkácsboltban kapható kihajtós fűrésszel, esetleg egy arisztokratikus Fiskars, Bahco vagy Silky fűrésszel ez sokkal kényelmesebb.) Azt is figyelembe kell venni, hogy ha a kést mindenes tábori szerepkörben akarjuk használni (tűzgyújtáshoz szükséges fa felhasogatása akár ütőfával akár sújtással, fokla kifeszegetése, esetleg kisebb gödör kimélyítése) akkor egy masszívabb kés ezekre alkalmasabb. Álmainkban persze a rohamozó Grizzlyk, falkában támadó kaukázusi juhászkutyák támadásának visszaverése, vagy egy frissiben leterített vadkan zsigerelés utáni bontása, szeletelése esetén is hatásosabbak lehetnek az ilyen nagy vasak, de ez már nem az én asztalom.

Azért azt nem árt megjegyezni, hogy egy kommersz közepes méretű Fiskars X7 (Fej súlya: 470g, Összsúly: 640g Hossz: 355mm) balta a legnagyobb késeimet is könnyedén lekörözte sújtásban. Hogy a nagy késeink védelmében mondjak valamit, egy Steel Heart Fusion méretű kés sújtással hamarabb boldogul a száraz vagy friss fa darabolásával, mint a legkisebb, az X5-ös (fej súlya: 390 g, összsúly: 480 g, hossz: 228 mm) Fiskars fejsze. Az utolsó táblázatban azok az eredmények láthatók, ahol több faanyagon kipróbáltam a Fiskars X7-es és X5-ös baltákat, ezekkel mértem össze a nagyágyú Busse replika teljesítményét. Nos, a behemót kés egyrészt könnyen maga mögé utasította a pici baltát, a fiaim lelkesen számolták melyik eszköz milyen gyorsan rágja át magát az ágakon. És jegyzetelték melyik hány vágással kopasztja a karácsonyfa 2 cm-es ágait, vagy szeli ketté az akác, gyertyán és tölgy ágakat. A Busse sokkal nagyobb önbizalmat adott, mert a hosszú pengével könnyebb célba találni, és azért is, mert a kis X5-ös esetében a markolatot fogó kéz nagyon közel van a vágóélhez, oda kell figyelni, hogy a kis balta és a tuskó közé ne szoruljon be a kéz. Azt mindenki maga döntse el, hogy tűzrakós téli túrára egy nagyobb kést, plusz ügyes kis kést (esetleg foldert), vagy nagyobb, nehezebb, de hatékonyabb balta + kisebb kés, vagy esetleg fűrész + kés mellé teszi le a voksát. Ha az eszemre hallgatok, és a legkönnyebb felszerelés összeállítása a cél, akkor én hajlok a fűrész + kis ügyes fix kombóra. HA a szívemre hallgatok, akkor a Busse másolat jön rombolni egy rátermett kisebb kés társaságában.

Én ennyi tanulság levonására voltam képes, és ajánlom mindenkinek, hogy hőn szertetett „tacticool” kései mellé szerezzen be egy biciklis kesztyűt nyárra, megerősített marokrésszel ellátott polár kesztyűt őszre-télre. És ha csak egy jó Morára és kis fűrészre futja, szinte minden épeszű feladatot elláthat az ember késő tavasztól őszig az erdőben!

Az Él legyen veletek! Túrázzatok sokat. Élvezzétek a természet szépségeit és a késeitek képességeit.

Lapzárta után: a díszléc teljes szétforgácsolását követően a közelmúltban beszereztem egy N678 pengéjű ffg + konvex leélezésű Lovász „legál-EDC” fixet (80 mm pengehossz, 30 mm széles, 5 mm a pengehátnál a vastagság, kényelmes, nagyméretű mikarta paneles „full tang” markolat). És ez a kis fix végre megszorongatta a Mora Stainless-t, a fej-fej mellett végzett faragásokban kevesebb metszéssel vágta el a száraz és friss hüvelykujjnyi kemény és puhafa ágakat! Emelem a kalapom a mester előtt!

Fuisz Tibor István

Szomorú aktualitása van mai bejegyzésnek. 2014. február 4-én végleg eltávozott közülünk Huppán Béla, vagy ahogy a fórumon a legtöbben ismerték: fonthunter, fonti. Az alábbiakban a fórum admin-mod csapatának tagjai búcsúztatják a kollégát, barátot, mentort egy rendhagyó nekrológban.

Nehéz most bármit is írni, valójában azt sem tudtuk, hogyan fogjunk hozzá. Közösségünk egyik meghatározó egyéniségétől kell most elköszönnünk. Sokan, sokat köszönhetünk neki. Nélküle a portál sem lenne ilyen, mint ma, az egyesület pedig biztosan nem jön létre. Végül arra jutottunk, hogy aki szeretne, saját szavaival búcsúzzon Bélától.

poe:
Sokadjára törlöm vissza, amit írok. Félek, Fonti rám pirít onnan föntről, hogy túl patetikus vagyok. Nehéz nem annak lenni. Egy jó embert, egy jó barátot veszítettünk el. Szerette a családját, a barátait és úgy általában az embereket. Meg szeretett élni. És tudott is. Érződött ironikus humorán, látható volt a huncut szikrákból a szemében. Kedvelte a késeket, a hagyományos borotválkozást, a különleges keleti teákat, Tibetet, Nepált, a Távol-Keletet. Megmaradt benne az a vitalitás, az a lendület, ami inkább a fiatalok sajátja. Az évei azonban sok tapasztalatot is jelentettek, érdemes volt figyelni a mondandójára. Sokat adott nekem. Emberséget, egyenességet tanultam tőle, finoman formálta az ízlésemet. Kedveltem. Hiányzik.

Spoon:
Egy igen színes, érdekes, sokrétű embert ismertem meg benne. Imádtam, hogy olyan dolgokkal foglalkozott, amik még nekünk, furcsa hobbival rendelkező embereknek sem voltak mindennapiak, hát még a „normálisaknak”.
Imádtam, hogy késtalin belépéskor mindenkihez volt egy kedves szava vagy vicces félmondata.
Imádtam, ahogy figyelte az embereket, ritkán szólt, de akkor konkrétan, kertelés nélkül elmondta véleményét.
Egy igazi színes karakter benyomását keltette ebben a néha szürke és egyhangú világban.
Nekem az igazi „öreg, tapasztalt, bölcs” embert jelentette, akihez bármikor fordulhattam tanácsért.
Hiányozni fog, nagyon, más lesz nélküle a Portál.

finucci:
Jó ember volt, segítőkész, pörgős, intézkedős, széles látókörű és érdeklődésű. Mindig meg tudott lepni valami új témával, mindig tudott olyat és olyanról írni, amire csak annyit tudtam mondani magamban: „Istenem, ez a Fonti! Ez miket tud!”
Sok erőt és kitartást kívántam neki, mikor megtudtam, hogy betegeskedik, és sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elvesztünk egy olyan embert, aki annyi mindent adott a fórumnak és a tagoknak.

rty42:
Örülök, hogy megismerhettem.
Talán egyszer megtanulok puerh teát készíteni, de az nem lesz ugyanolyan mint amit ő készített.
Talán nem is a tea volt a lényeg, hanem a szertartás, vagy még inkább az a nyugalom ami ilyenkor szerteáradt.
Fonti rengeteget tett a közösségért, sok érdekes dologról hallhattunk először általa.
Hiányzik.

Karbonszál vagy ahogy a világ késes dimenziójában gyakran nevezzük, CF (carbon fiber). Rendszerint a korszerű alapanyagok között tartjuk számon, pedig már több, mint 50 éve nem újdonság. Legalább 30 éve behálózza (szó szerint) mindennapjainkat, legyen szó autó- és motorsportokról, kerékpárokról, síelésről, munkavédelemről vagy akár fotózásról.

A karbonszál-kompozitok és a karbonszál-tartalmú öntött műanyagok gyakran észrevétlenek a késvilágban. A ránézésre egyszerű fekete műanyagról nehéz eldönteni, hogy valóban tartalmaz-e erősítést (karbonszál, esetleg üvegszál formájában). Nem így áll a helyzet a kompozitokkal, melyeket éppen mintázatuk miatt választunk (többnyire) markolatok anyagául. Az ilyen anyagok karbonszál-tartalmú szövethálóból rétegzett, a rétegek között műgyanta (epoxy, vinilészter vagy akár poliészter) kötőanyaggal kitöltött táblák. Késes szempontból ennél nem is kell messzebbre mennünk. (Aki mégis szeretne, az esetleg kezdje például itt (PDF). Mázsányi anyag van magyarul is, webszerte.)

Tekinthetünk tehát a CF-re úgy, mint az egyszerű mikartákra, melyekben papír vagy szöveg helyett karbonszálból készült szövet van. (Az üvegszálas verzió ugye a G10 és társai.) A CF táblákat többnyire a szövetük mintázatával, ezáltal a kívánt markolatmintával különböztetjük meg (kizárólag késbarát szempontrendszerben, ahol a fizikai tulajdonságbeli eltérések kevésbé jelentősek). Hála a textilipari szakemberek találékonyságának, a mintázatok tárháza igen széles. Akit a CF igazán érdekel, annak ajánlom például a Carbon Fiber Gear oldalt további böngészésre.

A kompozitba foglalt szövet mintázata igyekszik homogén maradni, ám a préseléses technológia miatt a rétegek torzulhatnak, elcsúszhatnak. Nem mellékesen a felület csiszolásával is más-más mintázatot kapunk. Nem egyszerű a késkészítő élete, ha szép és egyforma felületet akar kialakítani egy kés markolatának mindkét oldalán. Jobb nem csiszolással megkeresni a mintát, hanem a gyári felső réteget használni – ha lehetőség van rá. (Mindegy, milyen laminált anyagról beszélünk, a probléma létezik mikartánál és G10-nél is.) A CF lapok élein a karbonszálas szövet hullámos mintázatot eredményez.

Természetesen az esztétikumon túl van más fontos, pozitív hozadéka is a karbonszál-laminátumok alkalmazásának. A CF ugyanis rendkívül erős, viszonylag hajlékony, de legfőképpen könnyű! Ahogy a repülőgép- vagy autóiparban is, „kés” szempontból is ugyanolyan fontos (néha), hogy könnyű legyen az elkészült portéka. Ezzel a szándékoltan hosszú bevezetővel el is jutottunk a fő témához, az ultrakönnyű EDC bicskához – mely jelen esetben Jakab Imre kezei alól került ki.

A bicska meglehetősen sokáig járta a kiállításokat, míg gazdára talált. Magam is többször láttam, nézegettem majd tettem vissza a készítő asztalára (amikor volt rá lehetőségem választani, mást vittem). Aztán a múló idővel együtt változott az igény is, más szempontok váltak fontossá. Hiába nem robusztus, erős konstrukció, ha az ember kénytelen a nehéz vasakat hátrahagyni (a fiókban), a zseb mélyén kényelmesen hordható bicskák között kezd el válogatni, feltéve, hogy nem akar lemondani a mindig kéznél levő zsebkésről. Lemondani márpedig nem áll szándékomban, ráadásul a változatosságot is igénylem.

Aztán a (nem is annyira) hirtelen lobbant szerelem után jöttek az együttélés már-már megszokássá váló napjai. A bicska kapott egy tokot, hogy ne a zsebben beletömődő mocsok tisztogatásával fecséreljem az időt, amikor vágni kellene. Márpedig kell, nincs vita. Legyen az narancs, alma, vagy éppen valami menet közben felmerülő vágnivaló (például asztal-költöztetéskor újrakábelezés közben fazonírozandó kábelkötegelők hada). A vékony penge pedig csak dolgozik, én pedig néha meglepődök, hogy még mindig nem tört le a hegye, vagy az éléből egy darab. Különösen, amikor egy tálnyi diót „megtörök” (helyesebben szétfeszegetek) vele.

A bicska 56 gramm, ez a korábban bemutatott, ugyancsak ultrakönnyűnek számító Benchmade 530-cal van partiban. A markolat teljes egészében karbonszál-kompozit, még a távtartó is. A markolatot a tengelycsavaron túl 2 kis csavar tartja össze (a markolat végén). A tengely rozsdamentes acél, ahogy a keresztzáras mechanizmus zárnyelve is. Ezt a vékony lemezdarabot ugyancsak két kisméretű csavar rögzíti a markolatpanelben kialakított fészkébe.

A penge pedig… zseniális. Egyfelől az igen régóta kedvelt, máig jó kompromisszumnak (kiváló éltartás, nem túl bonyolult és időigényes újraélezhetőség mellett) számító RWL-34 jelű rozsdamentes acél. Sokan használják, jellemzően a készítők által kínált acélok között a felső kategóriában szerepel. Az acélon túl a penge tömegének csökkentése, könnyítése az igazán kellemes. Míg a tengely és a zár körül teljes vastagságú (3 mm) a lemez, a teljesen felköszörült leélezéssel együtt ez gyorsan 1,5 mm-es gerincvastagságra csökken. A penge szélessége 22 mm-ről viszonylag egyenletesen fut ki a hegyig, közepesen íves élvonalat rajzolva. Igazi zsebszike penge, melyre ha nem lenne kézírásos kurzív fonttal feltüntetve a „Jakab” gravír, akkor is jó eséllyel eltalálnánk készítője nevét.

A zár stabilitásától és a laminátumba menetes persely nélkül kapcsolódó csavaros megoldás terhelhetőségétől némiképp tartottam. Örömteli, hogy sem a markolat csavarjai, sem pedig a zárnyelv rögzítése nem adta meg magát, de még csak meg sem lazultak. Igaz, hogy a vékony pengével senki nem áll neki emberkedni, de azért kapott némi terhelést, amiről már úgy gondoltam, nem volna szabad.

A penge sötétített, emlékeim szerint a hőkezelés során képződött réteg van meghagyva. Apró szépséghiba, hogy a kellő gondosság elmaradása miatt némi folt látható ezen a rétegen. Használati értékéből nem von le, de jól szemlélteti, hogy acél barnítására nem ez a legmegfelelőbb eljárás (feltéve, ha minőségi kontrollt a készítő kézben kívánja tartani). A zsebkés árába ez a „szeplő” simán belefért, hiszen pl. a hozzá hasonlított BM 530 áráért egy kategóriával magasabb minőségű anyagokat kaptam.

Miért jó nekem, hogy a zsebkésem markolata karbonszál, azon túl, hogy könnyű? Nos, a technológia ugyan minimum 50 éves, de még korántsem aknáztuk ki a benne rejlő lehetőségeket. A nehézkes sorozatgyártás újabb és újabb fogásokkal gazdaságosabb és egyszerűbb lesz. Még jobban hétköznapjaink szerves részévé fog válni az anyag, mint ígéretes, viszonylag tisztává tehető (jelenleg még energiaigényes) technológia.

Meg aztán… ha a reggeli szalámi szeletelésekor a karbon bicskanyélről éppen egy versenyautó, vagy a veszélytelen és következmények nélküli száguldozás jut az eszembe, akkor oda már sikerült becsempészni valamit…

BlackWoOd

Idén sem maradt ki az IWA-n tett látogatás. A tengernyi látnivaló és kiállító, az óriási terület és a szűkre szabott időkeret okán a magam részéről próbáltam azokra a kiállítókra koncentrálni, melyekről / melyektől kicsit kevesebb információ áramlik webszerte. Hála a Shot Show 2014-nek, a nagy és kurrens gyártók újdonságaival mostanra már mindenki tisztában van – őket csak érintőlegesen fogom emlegetni.

Kershaw: kevésbé izgalmas stand, néhány érdekesebb részlettel. Rick Hinderer saját kezűleg mutatta be a ZT 0180-at, ami korábbi késére, a FieldTac-ra alapoz. Egyedül az acél extra, egészen konkrétan Vanadis 4 Extra. Kép erről nincs, eldumáltuk az időt (vagy legalábbis próbáltuk), ezen a linken látható, miről van szó.
Egészen fura dolog is kiderült: Hinderer szerint jó a vaskos, drabális markolat, mert használat közben ettől nem lesznek víz és vérhólyagok az ember kezén. (Ugye mindenkinek eszébe jutnak pl. az Ontario mikarta markolatai?) Érdekes megközelítés, csak valahogy az az érzése az embernek, ilyen esetben a kéz többet dolgozik, mint a penge. Az elvékonyítottabb pengekialakítás (laposabb leélezés) ötletét Mr. H. nem kommentálta. (…és amúgy is mi voltunk a cserépedények, minek mentünk oda okoskodni.)
Az Emerson kollaborációs modelleket nem sikerült felfedeznem, pedig érdekelt volna. Lehet, csak gyengült már a figyelem, mire a Kershaw stand sorra került.

(Volt II – nem új, de legalább jópofa.)

(¾ Ton – ez sem új, viszont ötletes kis kés)

A Lonerock sorozat viszont egészen pofás (vadászkésnek szánt, olcsóbb modellek), és a képen a fölső, a Thistle (gombbal oldható keresztzáras) sem rossz kis kés. A kevésbé pénztárcabarát ZT késeket kicsit kikompenzálják pénztárcabarát modellekkel. A K-textúrás késnyél is gyakran visszaköszön.

Extrema Ratio: No, itt kicsit elgurult a gyógyszer a marketing oldalon, amikor a portékát tervezték. Jó hír, hogy a legfontosabb modellekhez elkészítették a gyakorló változatot is, szép kék pengével. Mondjuk a kukri-forma nagy vasakhoz miért, az nem teljesen világos, de értsenek ők jobban hozzá, biztos kell az is.

(Shrapnel gyakorló változat)

Egész ügyes többfunkciós bicskák is készültek, nem a megszokott multitool-filozófia szerint, hanem külön ráépíthető adapteres megoldással.

(ER Police Evo – nagyítható)

Mentőkés, Extrema módra, Police III néven.

(nagyítható)

Valamiért egy csomó gyártó érzi úgy, hogy saját túlélő-csomagot kéne árusítania. Az ER sem különb, itt látható a képen a kis kompakt túlélő-csomagjuk.

Ami kiveri a biztosítékot: taktikai, brutálmarkolatos multitool, szikével. Police SM néven, a szike előtt beépített led-es lámpával az azonnali, harctéri operációkhoz.

(nagyítható)

A RAO II egészen szépre sikerült.

Kicsi, taktikai izébigyó, acéllemezből vágva. Ez is szinte kötelező holmi, akár késes cégről, akár pl. elemlámpa-gyártóról van szó. Itt látható az ER verzió.

Gerberéknél az új vadász-szett egészen használhatóra sikerült. Kedvencem ebből a halomból a kisbalta (bárd?), kényelmes fogású, könnyű, kicsi (a Myth fantázianevű késekkel van dizájn szempontjából egy csokorban).

Persze lehetett tapizni az éppen aktuális városi túlélő szerszámot is. Szép nagy darab, egészen jópofa, attól eltekintve, hogy a „tokja” egy szedett-vedett, vicckategóriás megoldás.

Az eFect sem mai darab, mégis kiemelt helyen állították ki. Ez egy lassan 5 éves fegyvertisztító-karbantartó készlet.

Kések tekintetében a szokásos bililemez-adaptációk mellett újra elkezdtek értelmesebb acélt (154CM) használni, helyi (USA) gyártás mellett. Lehet, hogy későn eszméltek, de legalább valami mozdul (nem csak a Gerber, más gyártók is próbálják visszaszervezni az anyaországba a gyártás egy részét).

Dél-Afrikai készítőpár, George és Aletta Muller. Elhozták bicskáikat a kiállításra, hogy szélesebb kör megismerje őket. Exkluzív anyagok, mindegyik drágább kivitel, damaszkkal, stabilizált fosszíliákkal, agyarakkal, csontokkal, gyöngyházberakással. Érdekesség, hogy a keresztzár lemezén a golyónak a helyet a lemez elvékonyításával alakította ki a mester.

(Érdekes a clip mintája, viszont kár a zárványos damaszkért… Talán ez az olcsóbb, „B” kategóriás kivitel.)

A Kanetsune ismét hozta a portékáit, különösen érdekesek a tradicionális japánnak álcázott amerikai tantó hegyű példányok.

Külön érdekesség, hogy a Le Chameau standon üldögélő és bemutatót tartó gumicsizma-készítő bácsi is egy „kiridashi speciál” jellegű eszközzel hasította a gumitáblát.

(nagyítható)

Ha már Le Chameau, akkor francia késesek. Szép számban képviseltették magukat, egészen nagy területet elfoglaltak az egyik pavilonban. Főleg a tradi vonal volt az erős, tehát Laguiole-ok hegyei voltak szemlélhetők, késműves és széria változatban egyaránt. Személyes kedvencem, damaszt pengés bicska, talán elefántcsont panelekkel, ezüsthuzalos díszítéssel.

Páros bicska, kettőben – francia hagyományok alapján.

Exkluzív Laguiole vonal. (Halkan megjegyzem, annyiféle példány volt, hogy óvatosan, kellően válogatva is össze lehetett volna szedni a nekem tényleg tetszőkből egy kosárra valót – pedig én nem is annyira vagyok tradi-bicska fan.)

Kis csavarral, bőr markolattal.

Ők pedig a kommersz, kínai cuccot márkanév alatt árusító franciák. A félmarkolatos kiskések teljesen bénák és használhatatlanok voltak, de legalább szép díszdobozban mutogatták a színvariációkat.

A másik vonaluk egész használható, színes, egyszerű kivitelű, hátsózáras bicskák. Szög egyszerűek, praktikusak, igazi kirándulós-reggelizős darabok. A márkanév azonos, Baladeo a félmarkolatos és a színes bicska is. (Nem esküszöm meg rá, de szerintem ezek a színesek már bőven hozzáférhetőek Decathlonban vagy Auchanban.)

(Folyt. Köv.)

BlackWoOd

Tovább haladunk a kiállítási körképpel, erősen szubjektív megközelítésben. Kezdetnek egy olasz csoda, bulinó minden fémfelületen (Salice Sanna Massimo munkája, „Max” gravírral jelöli késeit). A praktikus, használatra szánt kések mellett remekül elfértek a műalkotások, vitrinbe szánt gyűjteményi darabok és a hagyományőrző másolatok is.

(nagyítható)

Komoly probléma volt számomra, hogy az egyes (késes) standokon a kirakott portékából kiszúrjam a friss modelleket. Néha volt alkalom kérdezni, néha értékelhetetlen választ kaptam (arra is azt mondták, hogy új, amiről tudom, hogy több éves). No, például az EKA erre gondolt. Kicsit talán szereptévesztésben vannak, úgy tűnik, elkezdték erőltetni a „taktikai” vonalat. Semmi különös, kicsit sótlan.

Ha már skandináv, akkor Karesuando. Vannak új modellek, kések, bicskák egyaránt. Igyekeztek kicsit több „hagyományt” becsempészni az új darabokba. Szokásos minőség (azért el lehet szőrözni rajta, messze nem tökéletes), kellően tetszetős.

(A híres háromlábú finn, Jaakko Jussila. Tréfás népség, ez a sarokban volt eldugva.)

Ha már finn, akkor ide tartozik: Kauhava puukko. Ha agyonütnek, sem tudom, melyik gyártó. Nem fényképeztem le a standot, melléírva sem volt, a késen sincs beütő. Azt tudni illik, hogy Kauhava Finnország puukko-készítő központja, tehát akár az is lehet, hogy nem „gyártó”, hanem készítő.

Aktuális, ismételt és már lassan unalmassá váló dühöngésem – kínai másológyár, egész pofás késekkel, „szténlessz sztíl” anyaggal. Meg sem erőltetik magukat, viszont legalább féltucatnyian voltak a kiállítók között is. Viszonteladói hálózatuk nincs, gyártókapacitást árulni jöttek, nem a kisker a céljuk.

Érdekes koncepció, már ilyet is készítenek – szénszál-laminátum nyakkés, kydex tokkal. Teljesen elfogadható kivitelben, némelyik verzió még jól is nézett ki.

A folderek között is van pár ígéretes darab – nem írták melléjük, honnan a dizájn.

(nagyítható)

(nagyítható)

Kötelező túlélő paracord karkötő, extrákkal. A kiállítás csúnya tréfája. Mindegy milyen cég, volt paracord karkötője. Gumicsizmaárus, késes, műanyag kajásdobozos (a „100 forintos” boltos kaliber) – ha paracord karkötő van, akkor minden eladnivaló cucc egyből átminősül outdoorrá. (Nem csak a kis kínai cégek játsszák ezt, v.ö. CRKT sörnyitó adapter, paracord karkötőre.)

Lelkes forgalmazó, aki kínai semmit árul díszdobozban, marketing varázsszavakkal. Ez is tendencia. Még mindig.

Camillus, Kínából. Érdekes formai turmix, de sajnos a pengét és a markolatot is TOPS késről koppintották. Nem is ugyanarról. Life IS a ReMix.

Mikov! Fejlesztett! De csak egy kicsit. A megszokott brutálisan vastag agancsmarkolatos vadászbicskák mellé sikerült megoldani az övklip kérdést néhány modellen, jellemzően az ABS műanyag markolatos változatokon. Nem teljesen friss újdonság, de azért haladás. Amit viszont eddig még nem láttam, azok a „Mora” kategóriás színes műanyag tokos fixpengéseik. „Mora” kategóriás árazással (8 euró volt melléírva).

(nagyítható)

Aktuális fókuszpontom, mivel itthon viszonylag nehéz élőben megfogdosni a késeiket, a Kizlyar Supreme volt. A kiállított kések jelentős része vállalható minőségű és jól tervezett, a maradék pedig inkább a kínai piacos vasakra emlékeztet. A jók decens szakmunkák, semmi csicsa. Mint például ezek:

(Zsák-mikarta by Kizlyar. Rulez!)

Ez a bicska viszont kicsit „piacos” kivitel volt:

Kis nyakkés, G10 tokkal. Megoldották műanyagból, amit más kydexből csinál.

A „gumi” markolatos fixpengések is elfogadhatók. A pengék acélválasztéka (Aus-8, D2) szűkösnek tűnik, de ritka, hogy széria késeknél egyáltalán van rá lehetőség. Az egyenes markolatvonal segít, hogy különböző méretű kézzel is jó legyen a fogás. Nagy kézben egészen biztosan kellemes.

Egy láda kő és Kizlyar. Ezeket végignézve élőben már lehet, hogy merek online rendelni is egyet. (Bizonyos modellek gyártási helyéről nincs hitelt érdemlő információm.)

(Folyt. Köv.)

BlackWoOd

A körkép harmadik része. Olaszok, Opinel, opálból és türkizből újraalkotott markolatú gyári kések és egy oltári jelmondattal rendelkező brand. Plusz egy svájci meglepetés, amiért nem is kellett volna feltétlenül Nürnbergig utazni.

A svájci meglepetés a közismert és közkedvelt Brunox termékei között lapul. A céget itthon leginkább a fegyvertisztító és konzerváló olajukról (spray) ismerhetjük. Közkedvelt termék, ugyanis néhány más fegyvertisztító spray borzalmas szagával ellentétben ennek enyhe mosószer illata van és kevésbé olajos állaga (tehát anyu sem fog képen törölni, amikor a stukker pucolása közben véletlenül telibe fújjuk az abroszt – elég egy mosás és többnyire nyom nélkül eltűnik a folt). De miért érdekes ez nekünk késes szempontból? Nos, úgy tűnik, a cégnek van egy direkt élelmiszer-ipari korrózióvédő anyaga is. Tehát akinek gond az evőkéseinek konzerválása, az kacsintgathat a Brunox Lubri-food felé is. Garantáltan semmit nem okoz, akár pohárba kifújva a flakon tartalmát meg is ihatjuk. Szóval akinek nem felel meg a szalonnabőrke vagy a paraffin-olaj a patikából, az ebben is gondolkodhat.

Az olasz vonalat kezdjük mindjárt a Fantonival. Folyamatosan gyártják egyik kedvencemet, a Loveless-féle City Knife bicskának a saját márkás megfelelőjét (a Lone Wolf-nak készítették City Knife néven korábban), City Dweller néven. Loveless halhatatlan munkája legalább továbbra is hozzáférhető.

Úgy tűnik, próbálnak kicsit jobban belemászni a taktikai vonal szögletességébe. Mindjárt készítettek is egy bicska / fixpengés kombót, borzalmas markolatformával.

Szerepelt még a kirakatban néhány szögletes-íves makrolatformájú kés több pengekivitelben. Egész érdekes darabok, a kiváló kidolgozás mellett alig keltik kínai piacos bicska érzését.

Egyes fantáziaszegény darabok akár egyenesen az Enlan gyárból is érkezhettek volna. A kidolgozásra itt sem nagyon lehet panasz, legalábbis a kiállított darabok jók voltak (nem ez volt az általános a kiállítás egészére nézve – elég meglepő módon).

A hagyományokat idézve azért jól ismert Fantoni munkákat is bemutattak – más márkanéven ismerhetjük ezeket (pl. Aqualung, Gerber, stb).

A Lion Steel standjáról kettő dolgot emelnék ki, mint fontosabb érdekességet. Elkészült a Molletta-dizájn folder hátsózáras (középzáras) markolatverziója. A bemutatott darab pengeformája tükrözi a mostanában ismét divatos taktikai letörő hegyű kialakítást.

A másik igen szép bicska egy integrál markolatos darab volt, titánból, damaszk pengével. A kis bevilágított forgatón igen jól nézett ki, üveglapok mögül. Példás kidolgozás, ránézésre kellemes-semleges forma. Mindenki kedvence lehet, aki hajlandó a pár száz dolláros (eurós) árat kicsengetni érte. Nagyon hatásos darab!

A Viper by Technocut munkái is magas színvonalúak. A legtöbb új fixpengésük és bicskájuk közös jellemzője a precíz, részletes és rendkívül munkagép-igényes high-tec kialakítás. Egész szép méretsort tudnak felmutatni a késmodelljeikkel, ami a késeket illeti. A közepes fixtől a machete-ig mindenük volt, akár 3D megmunkált G10 nyéllel is (értékelhető képet erről nem sikerült találnom a pakkomban, de pl. erről is szó van (Carnera)).

Bicskák tekintetében van egy-két üde színfolt. A G10 / mikarta vonal mellett azért látszik, hogy vannak késes szakik is a cégnél, nem csak gépészek. Tipp: a tengerentúli kések árának elszállása esetén (amire most éppen lehet számítani) érdekesek lehetnek az olasz gépészek is.

(nagyítható)

(nagyítható)

(nagyítható)

(nagyítható)

Ennyit az olaszokról, nézzük a franciát, konkrétan az Opinelt. Erről a téma szakavatott ismerője, Edrose emlékezik meg egy bekezdés erejéig.

Az Opinelnél az Outdoor modell sikere után várható volt, hogy a cég nem áll meg az újításban, és idővel egy újabb műanyagnyelű modellel is jelentkezik majd majd. Ez így is történt, a vízi- és hegyisport-modellel ellentétben azonban ezúttal nem a sport lett a vezérfonal, hanem az otthoni, a lakás/ház körüli tesz-vesz lét. Ennek megfelelően az új modell egy barkácsbicska, azaz eredeti nevén az Opinel Bricolage (ejtsd: brikolázs) lett. A forgalmazása áprilisban kezdődik majd, de a standon már kézbe lehetett venni a sárga és szürke nyelű változatokban készülő új üdvöskét. A nyolcas méretű Outdoorral ellentétben ez most a kilences termetével dicsekedhet. Birkaláb-hegyű pengéje némileg vastagabb, mint a normál kilencesé, az élen a penge tövében pedig egy-egy drótvágó és csupaszoló fog található. A vezetéket, drótot a nyélre illesztjük, ráhajtjuk a pengét és huss. A markolat két oldalán kialakított mélyedésben egy-egy sima és kereszthornyos fejű bit csücsül. Ezeket nem bepattintani kell, hanem mint a töltényeket, a nyílás nyitottabb végén betolni, és ott aztán szépen megszorulnak. Jó fixen tartanak, tehát nem fogjuk őket elveszíteni, s mivel sztenderd bitek, ki is cserélhetjük őket az általunk gyakrabban használt egyéb méretekre vagy típusokra. A nyél végében pedig a bitek befogadására alkalmas foglalat van, de nem ám csak úgy, natúr, hanem a mélyén mágnessel, ami nem engedi kipottyanni a fejeket. A markolat igen jó minőségű műanyag érzetét adja, de ez már az Outdooron is így volt. Az Opinel pedig büszke arra, hogy ez a modell is teljesen francia gyártású termék.

Aki a wengére, mint parkettára képes csak tekinteni, annak ajánlom figyelmébe a Santa Fe Stoneworks munkáid. Gyári késeket, bicskákat alakítanak át egy esztétikailag magasabb szintű portékává a használhatóság megőrzése mellett – elérhető áron. Kis családi vállalkozásról van szó, a munkák minősége pedig elképesztő. Aki igényli az egyedit, a testre szabott Spyderco bicskától a japán konyhakés-készletig talál magának megfelelőt.
(Itt az üvegvitrintől a polírozott köveken át az acélokig minden csillogott, külön elnézést a képek miatt.)

(nagyítható)

(nagyítható)

(nagyítható)

(nagyítható)

Az „oltári jelmondat” díjas kiállító pedig a „Mr.Blade”. A jelmondat: „You don’t know who I am, but I know what you need.”, ami annyit tesz: „Te nem tudod, hogy én ki vagyok, de én tudom, hogy neked mire van szükséged.”.
Valami ügyes marketing bázisú brand-építés lehet, hisz egy cseh online késes „kisbolt” van mögötte, illetve némi orosz kapcsolat. A késeiket megnézve elég vegyes a felhozatal, a gyanúsan Kyzliar-os formáktól a „valahol már láttam (vagy 100-szor)” kínai gyártású érzetet keltő darabokig minden előfordul.
Nehéz komolyan venni, különösen, ha a vitrinjeiket nézem. Honlapjuk itt megtekinthető.

Edrose és BlackWoOd

Az IWA beszámoló végére maradt a Böker, illetve egy-két kósza érdekesség vagy furcsaság. A magam részéről igyekeztem a kiállítást szórakozásként felfogni, illetve olyan témákkal foglalkozni, melyek weben nehezen megfoghatóak, kevésbé kaptak publicitást. A maradék 2014-es IWA látnivalóiból csemegézek egy utolsót.

A Böker háza táján mindig sok az újdonság. Farkas Péter (messerfarkas) az El Héroe és a Magyar mellett újabb, gyártásban is megjelenő tervvel képviselteti magát. A harmadik modell neve angolosan Bandit. Kezes, könnyű EDC kés mindennapi használatra. A gyári tok annyira nem sikerült jól, így ehhez a késhez is érdemes lehet jobbat készíttetni. Például a custom verzió mellé, ha már így kéznél van az ötletgazda.

A taktikai tollak egyre szélesedő kínálatában egészen érdekes darabok is megjelentek. A „tolózáras” golyóstoll minden fotelsznájper és hobbivadász eddig ismeretlen álma most valóra is válhat. A praktikusan használható tollak mellett egy-két kubotan is helyet kapott – egészen érdekes formavilággal.

Egy-két régies formájú kés is volt kiállítva a Böker standján. Ez egy egészen gusztusos Otter gyártású darab (nem csak gyárt a Böker, hanem forgalmaz is).

Ha már régies, akkor ez még furcsaság is. Páros kés, fix pengés verzióban, bőrtokkal. Avagy vadászias kanálgép. Külön figyelemreméltó, hogy a villa nagy része a bőrtokon kívül fityeg, a dzsindzsában gázolva esélyes, hogy egy adag salátának valót is összeszed. (Elképzelésem sincs, hova, mire szánták.)

Red Jacket Firearms reklámbicska. Kb. a Kalashnikov érintettségű modellekkel van partiban. Túldizájnolt, nem túl célszerű markolat, de legalább nagyjából működik. Nyomokban sem emlékeztet a klasszikus Colt 1911-re, nem pontosan értem, miért ezt a típusszámot választották.

Német illetőségű a Simbatec, mely egészen új borotva-megközelítéssel is előállt. Erről itt részletesebben nem szólnék, a Pamacs és Penge a minap be is mutatta. Ami érdekeset viszont ezen a standon láttam, azt mindenképpen megmutatom most. Bankkártya méretű szükség-étkészlet.

A kiállításon indiai és pakisztáni műhelyek is képviseltették magukat. Némelyek csak fegyverutánzatokkal és kard-replikákkal jelentek meg, de volt stand, ahol a webről jól ismert pakisztáni damaszk pengéket is kiállították. A kardok szerelmesei egészen biztosan órákig tudtak volna csemegézni, hiszen az ázsiai vonalon túl német forgalmazó is hozott európai vonatkozású replikákat, sőt, viking témájú replika-balták verzióinak hegyei is helyet kaptak. Nem is beszélve a Cold Steel -féle replika-özönről.

(nagyítható)

Egy olasz gyártó, a Nilte is elhozta kicsi, könnyű, műanyag markolatos bicskáját a kiállításra. A Nilte Quiete kis egyszerű, ügyes bicska. Azt mondjuk nem értem, mi a túrót jelenthet a kis zacsin szereplő „optical blade”. Szó szerint értem. Csak a bicskához kapcsolni nem tudom. (Ha már optical blade, minimum valami bugyli-lézert várnék. Na, az optikai is lenne, meg penge is. Jediknek, fénykard mellé, szalonnázni.)

Furcsaság éppen a Timberline háza környékén is akadt. Takticool machetejük markolata akkora batár, hogy azt szerintem a föld lakosságának 1%-a tudja csak kényelmesen, stabilan megfogni. Az ergonómia most egy kicsit mellőzésre került, úgy érzem. Érdekes, hogy a markolat végébe forrasztottak keményfém törővéget (karbid). Egy ekkora pengével biztosan sokan szeretnének úgy hadonászni, hogy a penge feléjük néz.

A Beretta fegyvergyártó cég, azonban szívesen forgalmaz saját márkás kiegészítőket is. A Beretta elképzelése a gentleman folderről. Hozzá passzoló karórával, kártyatartóval.

(nagyítható)

Most pedig morognék egy sort. Az, hogy különböző cégek kínai alja termékek forgalmazásából kívánnak saját márkát építeni (Enforcer, MP9), teljesen általános dolog. Úgy látszik a kés-biznisz jól jövedelmező, sikeres vállalkozás világszerte. Kár a pénzt fecsérelni ezekre a szinte egytől-egyig másolt termékekre.

(nagyítható)

(nagyítható)

A másik csalódás számomra a Medford Knives produkciója. Annak ellenére, hogy személyesen Greg Medford mutatta be munkáit, nem sikerült meggyőznie, hogy az ő késeiért pénzt adjak. Van egy-két érdekes ötlet, mint például a Flipper modell nyitóorra. A Smith & Wesson J frame revolverek kakasát mintázza, de használhatatlanul hosszú. Zsebbe rakva a kést tuti, mindenbe beakad, mindent kiszakít. A pengék „foltos”, hőkezelés közben különböző gázokkal elért színezése alapjában érdekes. Némelyik késen olyan hatást keltett, mintha köszörülés közben itt-ott megégették volna az acélt.

De a legnagyobb baj, hogy a kézbevett, kiállított darabok közül egyetlen egy sem volt a elfogadható szintűre befejezve. Előfordult, hogy az egy kézzel nyitás a mélyre ültetett (és lehet, hogy eleve rossz helyen levő) golyónak köszönhetően aligha volt kivitelezhető. Volt olyan bicska, melynek zárja nem volt a pengéhez illesztve, vagy éppen az acélbetétet sikerült roppant csúnyán megoldani (vagy inkább félmegoldani). Átlagos szakmunka, extrém módon túlméretezett alapokkal.

A szokásos ex-katonából lett késkészítő, majd ebből prosperáló vállalkozás modell megvalósítására tett kísérlet újabb példányával állunk szemben. A késeit talán a nagyobb, nyersebb, nehezebb kifejezésekkel lehetne leírni röviden. Talán még egy-két évet érdemes várni, amíg az ember beruház egy ilyen vastagon árazott késre.

De ne bosszankodással zárjuk a megemlékezést! A Light My Fire kütyüi és bigyói újabb hasznosnak látszó kiegészítővel bővültek. Üres állapotban „összecsukható” teás/kávés/forrócsokis fedeles pohár (Pack-up-Cup) és nagyobb, 7,5 dl-es kulacs (Pack-up-Bottle) is került a kínálatba. A csavaros fedelű műanyag felsőrészhez gumi alsó tároló kapcsolódik, így az üres állapotban belenyomható a fedélbe. Harmadannyi helyet foglal, újrahasznosítható és a lecsavart fedélnek köszönhetően könnyen tisztítható. A kicsi akár városi túlélő hölgyeknek is jó, vonulós kávét szállítani. Már ha maguknak főzik és nem útközben vételezik.

Végére pedig egy kicsi mellékszál. Felfedeztem a modern szuperhősök számára legmegfelelőbb camo mintázatot, ha történetesen kis hegyi városkában kellene rejtőzniük. Színes, zsindely mintázat. Hogy a tetők felett is észrevétlen maradhass.

BlackWoOd

Eddig csak egy bemutató szerepelt blogunkon a köreinkben igen népszerű Opinel kifejezetten szabadba, túrázásra szánt Outdoor modelljéről. Most Turist éltársnak köszönhetően egy felhasználói véleménnyel bővülhet a lista! Köszönjük Turist!

Átolvastam a fórum Opinel topikját nagyjából az Outdoor modell megjelenéséig. Mivel erre a késre vonatkozóan portálos tapasztalatot nem találtam, ezért gondoltam, megosztom veletek a mai élményeim. A TeCsőn, (Youtube) láttam az Outdoor modellel kapcsolatos videókat, főleg bemutatót és egy-két tesztet is. Megtetszett a modell, habár sosem voltam híve a „recés” pengének. Mindig is úgy láttam, hogy csak akadály, pl. faragásnál a legnagyobb erőt a penge tövénél lehet kifejteni, ha pont ott van a fogazás, akkor annyi a sima felületnek, ráadásul még a zsömlevágásnál (ami azért egy ekkora késnél gyakoribb) is többet morzsáz. Szóval sosem volt fogazott pengéjű késem, na. Most azonban elcseréltem egy régóta a fiókban hánykolódó bicsakomat egy ilyenre és gyakorlatilag dobozos, új állapotában került hozzám.

Első tapasztalat, hogy a gyűrű nem tartotta rendesen a pengét. Zavaróan nagy volt a játéka, outdoorhoz nem méltó módon, így eltávolítottam a gyűrűt és restségem félretéve addig reszelgettem, amíg kicsit tovább tudtam fordítani és így jobban meg is fogta a pengét. Kis zsír került alá, mert úgy ette az egyik gyűrű a másikat, hogy gyári állapotában szerintem egy hónap gyakori használat mellett a felső gyűrű átvágta volna az alsót.
Amikor a gyűrűvel készen voltam, megnéztem az élt. A szokásoshoz képest elég jó éle volt, de azért nem hagyhattam úgy, borotvát csináltam belőle.

Kipróbáltam a sípot, feleségemnek megfájdult tőle a feje, úgyhogy lakásban, esti romantikázás előtt nem javaslom, de kint igen messzire hallatszik. Két hangot ad egyszerre, úgyhogy hallható, hogy nem madár, tényleg jó vészjelzésre.
Ma reggel munkába állítottam az új „kispajtást”. A reggeli szalonnázást jól vette, a kenyér kicsit többet morzsál a fogazás miatt, de a hegyes erőst a magoknál is jól vitte. Ami kajálásnál nem tetszik, hogy a sekli nyitóba belemegy a vaj, sajt, meg zsír, meg minden anyám kínja és elég szívás kipucolni.
Apropó sekli nyitó. VAN SEKLIM!!! Nyitja. Csukja. Nagyon jó, fél óráig játszottam vele, nyitogattam-csukogattam, asszony azt hitte, besz@rt a szoftverem.

Kaja után kimentünk az erdőbe járni egyet. Így szoktuk hétvégén. És itt következik a lényeg.
Első körben levágtam vele egy kb. 2,5 cm átmérőjű száraz, kemény ágat úgy, hogy körbe-körbe, mintha tollas ágat csinálnék, belevágtam kb. 45 fokos szögben, majd, amikor a vágásokkal körbeértem, már volt olyan vékony a közepe, hogy könnyedén letörtem. Meglepően jól metsz. Ekkor előkaptam a fényképezőgépem, hogy lefotózzam…
Szépen göbölyűre faragtam a bot végét, megcsináltam a másik végét is, leháncsoltam egy markolatnyit és a feleségem kezébe nyomtam, mert az ő mérete volt. Nagyon örült neki. Ja, a kés. Igen. Szóval a kés iszonyú jól metszi a fát, de ez nem minden. A körülmetélést úgy végeztem, hogy a teljes testem beletoltam a vágásokba. Azt hittem, törni fog, mert műanyag, mert kicsi, mert satnya… De nem tört. Meg se nyikkant. Nagyon erős kis darab.

Továbbálltunk az új bottal és láss csodát, kisvártatva egy olyan részhez értünk, ahol az erdész kicsapkodta a fiatal, zöld juhar csemetéket, hogy ne nőjenek rá az ösvényre. Találtam egy gyönyörű husángot, ami már inkább az én méretem volt, mint a másik. Kb. 3 cm vastag volt az egyik vége, ahol kivágták és kb. 2 cm ott, ahol a kis Opival nekiestem rövidíteni. Ezt a friss ágat nagyon jól tudtam vágni vele és a fogazás kifejezetten segítette a mélyebb vágást, mert, ahol a sima penge már megszorult volna, ez még hasított, mint egy fűrész. Amikor a rövidítés megvolt, legallyaztam. A kisebb ágacskákat a bütykök miatt megint csak könnyebb volt levágni a fogazott résszel és többnyire egy mozdulattal ez sikerült is. A simításnál, mint egy fűrészt használtam az első vágással ellentétes irányban, majd a felületet a sima él résszel simára vágtam. A rövid penge miatt nagyon jól irányítható a sima élszakasz is, ha a másik kezünk hüvelykujjával toljuk és a kést tartó kezünkkel irányítjuk a pengét. Remekül dolgozik és tudjuk, hogy a rozsdamentes Opiknak milyen az acélja (hát persze, hogy Sandvik 12C27 mod.). Egy élmény, Hölgyeim és Uraim, egy élmény.

Legömbölyítettem a felső, vastagabb részt, ahol megint a fogazás segített nagyobb darabokat lekanyarítani, majd a sima éllel elsimítani. A háncsolást a sima éllel úgy csináltam, ahogy fentebb már leírtam. Csodálatosan vitte a háncsot és a pici élszalag miatt nem vágott bele a fába, mint a skandik, hanem szépen szaladt a háncs és a fa között.

Itt már tudtam, hogy nem volt rossz csere. Eldöntöttem, hogy kipróbálom tűzrakáshoz is, mert ott sok minden kiderül. Találtam egy részt, ahol senki se jár. Egy kidőlt fa lombjáról gyűjtöttem szárazabb ágacskákat és az avar eltakarítása után maradt nedves földre helyezett háncsdarabra tettem. Egy hosszabb botot, kb. 1,5 cm vastagat elkezdtem tollas ágnak faragni. Ezt úgy szoktam csinálni, hogy elkezdem hosszan és, ahogy nő a toll, egyre rövidebb és vékonyabb forgácsokat hasítok, mígnem letörik a tollas rész, és mehetek tovább a fadarabon egyel feljebb a következő tollat kifaragni, és így tovább, míg elkészül a kellő mennyiség. Nos, ezt még nem csináltam fogazott pengével és bevallom, komoly kétségeim voltak, hogy egyáltalán sikerülhet. Nekiláttam és, miután kicsit megszokta a kezem a kést, meglepődve tapasztaltam, hogy a fogazás még segít is, mert a forgács/toll finomabb lett, mint szokott. Egy élmény volt tollas ágat faragni vele. A végén a maradék fadarabból pedig apró forgácsokat hasítottam, amiket az élesztéshez szántam. Ehhez a sima élrészt használtam és mondhatom, úgy szelte a fát, mint kés a vajat. Amikor kész lettem, előkerült a szikravető. A kertész, a dugóhúzós, a szén 9-es, 10-es, stb. késeim háta érezhetően éles, kifejezetten kényelmetlen és iszonyú jól viszi a szikravetőt. Az Outdoor háta azonban fényes, nem látni az élt és olyan polír hatású, úgyhogy nem nagyon bíztam benne, hogy vinni fogja. Talán ez az oka, hogy, amikor nekiálltam, jól rányomtam a szikravetőre a pengehátat kb 45 fokos szögben. Meglepetésemre olyan szikraeső következett, amilyet egyetlen másik késem sem produkált eddig. Pillanat alatt megvolt a tűz, de annyira élveztem, hogy még az asszonyt is megkértem, próbálja ki. Ment neki. Kis híján elfaragta a szikravetőmet, úgy élvezte. Legközelebb – mondtam –, ő rak tüzet, ha megyünk.

Markolat. Első benyomásom az volt, hogy kicsi és a zsinórt a lehető leghülyébb helyre tették. Munka közben azonban jól meg tudtam markolni, nem csúszott, nem fárasztotta le a kezem és kellő erőt tudtam vele kifejteni. Eddig a kertész modellt használtam, de az a vékonyodó markolat miatt kevésbé jól nyűhető. Nagyon eltalálták az anyagot is. Nem tudom, milyen műanyag ez, de tény, hogy legutóbb, ennél sokkal kisebb igénybevétel hatására a Mora Classic 2/0 markolata a kezemben maradt, mert a rögzítő pöcök nem bírta a strapát. A kis Opinak meg se kottyant.
Ezek után itthon lemostam (mert ezt simán le lehet és nem kell fél napot várni, hogy kiszáradjon, ami az erdőben, főleg esős időben nem egy hátrány) és kipróbáltam, milyen éle maradt a sáros, dzsuvás fák faragása után. Vitte a szőrt, de már húzta. Meghúztam a DC4 kerámiáján kb. 4-szer és onnantól ismét kiválóan borotvált. Ellenőriztem a pengét, semmilyen irányban nem lötyög, áll, mint Katiban a gyerek, a gyűrű ugyanolyan stabilan tartja a pengét, mint amikor elindultam vele, se repedés, se törés, le a kalappal. A penge sem reccsent meg, pedig aggódtam, hogy a sekli nyitó hatalmas kivágása mennyire gyengíti meg, esetleg használhatatlanná teszi, vagy ilyesmi, de semmi. Erős, mit a bivaly.

Nos, mindent összevetve, azt hiszem, elmondhatom, hogy az Opinel Outdoor modell igazi fenegyerek az erdőben és minden feladatot végre lehet vele hajtani ésszerű határok között. Sajnos úgy tűnik, hogy a gyűrűt, szinte minden egyes darabnál be kell csiszolni, hogy jól fogja a pengét, de, ha van otthon kis méretű fémreszelő, akkor ez kb. 15 perc alatt megoldható és a zsírozás után könnyedén forgatható, valamint úgy tartja a pengét, mintha fix lenne. Nagyon erős. Ezt azért hangsúlyozom, mert tényleg beleadtam apait-anyait és úgy terheltem, mint egy fixet, mindössze annyi különbséggel, hogy, mivel nem tönkretenni akartam, oldalirányban nem feszegettem. Erre amúgy szerintem normális körülmények között nincs is szükség, ha meg igen, vigyé’ fixet. Szóval remek darab, nagyon pozitív csalódás.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet, remélem, némiképp hasznotokra vált ez a kis szösszenet.

Turist

Tavaly novemberben csatlakozott fórumunk közösségéhez Balog Gyula (Zenaldiak) Szovátáról (Ro). Gyula szabadidejében késeket is készít. Munkáit (kések, tokok) rendszeresen bemutatja, ellát minket információval. Pinyó (Pintér Gábor) éltársnak köszönhetően most felhasználói tapasztalatokat is kapcsolhatunk hozzá, ugyanis ő kipróbálta Gyula egy bodza markolatos kését. Élményeit alant olvashatjátok!

Már egy hónapja megérkezett a kés, de eddig sajnos nem nagyon jutott rá időm, hogy tesztelgessem. Nemrég bepótoltam elmaradásom, úgyhogy következzen egy kis szösszenet a tapasztalatokról. Képekkel, hülyeségekkel és egyéb nyalánkságokkal. (A képeket sajnos telefonnal voltam kénytelen csinálni, úgyhogy valószínű, hogy nem teljesen színhelyesek, néhol életlenek. Ezért előre is elnézést!)

A célom az volt, hogy egy olyan kést készíttessek, ami hű társam lehet mind az egy hátizsákos több napos túráimon, mind a horgászat, kerti sütés-főzés és egyéb vagdalózást igénylő tevékenységeim során. Így egy közepes méretű, kovácsolt, nem rozsdamentes (késben és nőben a rendszeres karbantartást igénylőeket szeretem), 4mm körüli vastagságú, konvex élű pengét képzeltem el, madárfej, illetve halforma végű, világos markolattal. A világos markolatra azért gondoltam, mert így talán könnyebb megtalálnom, ha elhagyom mondjuk a fűben. Ugyanis többszörösen visszaeső cuccelhagyó vagyok. (Gyerekkoromban mondták is eleget, hogy ha a gyíkom nem lenne hozzám nőve még azt is elhagynám.) No de hagyjuk a hülyeséget! Lényeg a lényeg, kb. ezekkel az elképzelésekkel kerestem meg Gyulát. Ő rábólintott, de kikötötte, hogy olyan kést nem csinál, ami nem egyezik az Ő ízlésével. És igaza is van! Ezért ajánlotta a Kamp fantázianevű késeit. Ennek a sorozatnak lett a 6. darabja ez a kés, kisebb módosításokkal a korábbi példányokhoz képest. Tok ügyben pedig a Bailey stílusú tokra esett a választásom, mert egyrészt tetszik, másrészt rengeteg féle hordásmódot tesz lehetővé.

A történelmi áttekintés után következzen az okoskodás. Kezdem a végéről. A markolat anyaga bodzafa. Az átlagember azt gondolná, hogy ez egy puha anyag, de nagyot tévedne! A jól kiszáradt bodza keménysége már-már vetekszik az acéléval. Nagyon jó a fogása, nedvesen sem csúszik (valószínűleg azért halas-véres-beles kézzel kellene bele csimpaszkodni rendesen, de majd kiderül, lesz olyan is).

A markolat végére törővég volt tervezve, ami egyéb okokból végül nem kerül rá, de a bodza amúgy is olyan kemény, hogy egész nyugodtan lehet vele törni a diót, mogyorót. A madárfej-hal kombó nagyon jó fogást biztosít súlytásnál, az embernek eszébe sem jut madzagot fűzni az arra hivatott lukba. A 4-5 centi vastag akácok kicsapkodásánál olyan érzésen volt, hogy ez baltával sem mehetne könnyebben. Jó persze, nem fogja felváltani a döntőfűrészt, de egy túrán ha gyorsan kell valami menedéket összetákolni, nagyon jó szolgálatot tehet.

A méretét normál fogásmódban kicsit nagynak érzem, de egyáltalán nem zavaró. Viszont fordított fogásnál olyan pontosan beleül a tenyerembe, mintha a Mester a kezemre öntötte volna. Pedig nagyjából 800 kilométerre lakik tőlem, és sajnos eddig nem találkoztunk személyesen.

Ha akár fél centivel is rövidebb lenne a markolat, a madárfej forma „csőre” kényelmetlenül nyomná a tenyerem. Tehát tökéletes.

A penge anyaga 80CrV2. Ez egy alacsonyan ötvözött szerszámacél (ha jól tudom. Ha nem javítson ki bárki nyugodtan.). Annyit kell róla tudni, hogy általában faipari szerszámkésekben használják. A penge leélezése lapos konvex. Ezt a „laposságot” gondoltam a kés Achilles sarkának, mert kevesebb az anyag az él mögött, így sérülékenyebb lehet. De eddig jól teljesít, sőt inkább az előnyeit élvezem ennek a leélezésnek. Nagyon könnyű borotvára fenni, és jól lehet vele faragni (néha már-már olyan érzés, mintha skandináv lenne). Természetesen azért ez nem egy kis faragókés, tehát a méretéhez képest jól. A tollaság is pillanatok alatt elkészült.

A pengehátra végig kaparóél került, és nagyon jól sikerült. Ez a kedvencem. A szikravetővel olyan szikraesőt produkál amilyent eddig egyik késem se. A frissen vágott ágat pedig pillanatok alatt úgy levakartam, hogy csak néztem mint a vett malac.

Mérleg: 4db 4-5cm akác kicsapkodása + 5db tollaság + egy 10 centi átmérőjű kugli gyújtóssá hasogatása.
Eredmény: simán hozza a szőrt.

A tok szenzációs! 6mm bőrből készült, brutális. Szerintem még egy atomvillanást is túlélne. Ettől függetlenül nagyon igényes, precíz munka. Nagyon jól tartja a kést, lehetetlen, hogy magától kijöjjön belőle. Variálható, hordható vízszintesen, függőlegesen övre akasztva, Rambó stílusban málhamellényen fejjel lefelé. Akár lejjebb is lógathatjuk, ha a bújtatót egy lyukkal odébb patentoljuk vissza a tokra.

Mindent összevetve egy nagyon jó munkakés, jó az éltartása, kiváló a kaparóéle, a markolat mind anyagát mind a kialakítását tekintve nagyon tetszik. A tokjának eddig mindenki a csodájára járt. Az egyetlen kritikus pontnak a leélezést tartom, de hangsúlyozom ennek is vannak előnyei.

Pintér Gábor – pinyÓ

Turist barátunk lendületben van. Most a Kamaraerdő állatvilágának furcsaságairól írt nekünk, melyet a Cold Steel és Ő maga okozott (ideiglenesen). Cold Steel Kudu teszt, Turist módra.

Ezt a olcsó csudát hajdanában még 1990 Ft-ért vettem a különleges acél áruházban. Azóta a dollár árfolyama minimum 15%-ot emelkedett, így érthető, hogy ma már 3990 Ft-ba kerül ugyanott. Nos, nézzük, mit is kapunk ezért a vagyonkáért cserébe.

A penge anyaga német 4116 rozsdamentes acél. Tulajdonságairól nem írok, mert szerintem mindenki többé-kevésbé ismeri és ráadásul a „teszt”-ből kiderül nagyjából, hogy mit is tud. Hosszú, ha meglátja a rend őre, szerintem a helyszínen tarkón lő miatta, így városba nem ajánlom. Az élszalag nagyon hirtelen. Olyan meredek szögben sikerült élezni gyárilag (gondolom az éltartás miatt), hogy izomból kellett a hagymát szeletelni vele. Nos, ezt én rögtön korrigáltam a saját szám íze szerint kissé konvexesen finomabbra, hogy használhatóvá váljék. Tükör polírt kapott. Ezt a részt nem teljesen értem egy korróziótűrő késnél, mert nincs mit védeni, viszont a használatban zavaró. Ha kenyeret vágok vele, beletapad, ugyanez történik a zöldséggel is és ezen felül könnyen karcos lesz, ami minden, de nem esztétikus. A tervezők talán a hölgyekre gondoltak, mert, sminkelős tükörnek jobb, mint a mobil. A markolat műanyag, az a becsületes neve, hogy Zy-Ex, ebből, gondolom, mindenkinek egyértelmű, miről is van szó (zytel). A zár külső, gyűrűs megoldás, fogjuk látni, nagyjából milyen. Összességében egy olcsó, de nagyon masszív bicska benyomását kelti.
Sokszor járok az erdőben, legtöbbször a Kamaraerdőben, mert az közel van helyileg is, meg a szívem közepéhez is. Kicsi erdő, kicsi kirándulás, nem is viszek sok vasat, csak egyet, meg a svejzi fűrészes kulcstartómat. Az összes felmerülő dolgot aztán ezzel az egy bicsakkal oldom meg. Ez most is így történt.
Indulás előtt a zoknimba rejtettem, mert a múltkor is igazoltattak és gondoltam, oda már a jó ízlés miatt sem nyúlnak be. Majd, amikor az ösvényre léptünk, az övemre húzott karabinerre akasztottam, ami rendkívül praktikus, mert egy mozdulattal fel – lekattintható és mindig kéznél van. Zsebbe szerintem túl nagy, főleg, amikor menet közben keresztbe áll, mint a lenyelt fogkefe. Előnye, hogy semmi súlya, ha elveszíted, észre sem veszed.

A zár. A zár első ránézésre nem tűnik beton biztosnak, de higgyétek el nekem, kipróbáltam és erős. Azt nem mondom, hogy motorháztetők lyuggatását is rezzenéstelen arccal vállalnám, de megütögettem viszonylag erősen, ahogy a promós videóban is mutatják és a hír igaz, nem csukódott a kezemre és nem is lett lötyögős tőle. Ugyanez a Buck utánzat Herbertz, Klaas és egyéb bicskákra nem igaz, azok a próba után kotyogóssá váltak. Még a Trailguide is! Ez nem. Nyitni nagyon egyszerű, zárni viszont már nem annyira. Két-három páleszig még biztonságos, utána inkább reggel…

Lássuk, milyen feladatokkal találkoztunk a vadonban. Ághegyezés. Gond nélkül, könnyedén lehet vele nyársat hegyezni, akár keményebb ágakat is és háncsolni is kiváló. A markolat formájából adódóan azonban elég rendesen kell markolni, ami egy idő után a pengevájat miatt kényelmetlen. Nekem például a kisujjamat eléggé meggyötörte a nyüstölés. Persze ez bicska, nem erre való, de mégis.

Amikor egy rövid kitérő erejéig letértem az ösvényről (majdnem azt írtam, sárga útról ), egyszer csak megláttam egy korhadozó fenyőt, amiből egy fatwoodnak látszó tárgy állt ki. (Fatwood: Olyan fenyőág, amely a fa elhalása után a tönkben marad és magában tartja a beleszáradt gyantát, ami miatt tűzgyújtáshoz kiváló éleszték. Szótári jelentése -> Fat: zsír/kövér; Wood: fa, tehát zsíros, vagy kövér fa.) Magyarul foklának szokás hívni. Gondoltam, megjegyzem, hol volt és visszajövök egy baltával kibányászni, de a kisördög nem hagyta. Ki kellett rúgnom, nem bírtam ki. Sikeresen kicitáltam a korhadozó tönkből, de nyilván, amikor nem késsel vagy baltával szedi ki az ember, akkor rengeteg a fölös anyag, amit le kell pucolni. Nos, ez volt most a fő feladat Kudu barátomnak. Két kis ágacskát szereztem és durván fél óra volt, míg a bicskával használhatóvá varázsoltam. Sajnos egyik sem volt olyan fat, ahogy gondoltam, de remekül működnek így is.

A farigcsálás során azt tapasztaltam, hogy a vágóképesség a vékony pengének köszönhetően nagyon jó, viszont a polírra felragadt a gyanta és rettentően tapadt a penge. Ettől függetlenül sikeresen állta a sarat. Az éltartással kapcsolatban nagyot csalódtam, de pozitív irányban, mert majdnem olyan jó, mint az N678 éltartása. Viszont az anyag nem olyan erős sajnos. Amikor végeztem, megszemléltem a teljes élszalagot. Két helyen találtam becsillanást. Miután lepucoltam a pengét, közelebbről már lehetett látni, hogy nem csak becsillan, hanem két nagyon apró darab kipattant a pengéből (ebből az egyikben voltam csak biztos a kosz miatt). Ez már csak azért is érdekes, mert az ilyen lágyabb acéloknál inkább kihajlani szokott az élszalag, amit egy fenéssel 100%-osan lehet korrigálni és éppen ebben áll a 420 és társai előnye (pl. bicska vs. tányér). Ennél a késnél úgy tűnik, a szokásosnál ridegebbre edzették a pengét, ami jelentősen megnöveli az éltartást, viszont kipattogásra hajlamossá is teszi az élt. Mindezek fényében érthető a meredek gyári élszög. Itt kell megjegyeznem, hogy egyáltalán nem durvultam a késsel, ugyanúgy használtam, mint az Opinel Outdoor modellt, aminek hasonló kiképzéstől meg se nyikkant az éle, pedig az élszög nem meredekebb, mint, amit a Kudura húztam (csak, hát az 12C27).

A faragásnál a nyitógyűrű nagyon zavaró. Ha marokra fogom, akkor benyomódik a mutató és hüvelykujjam közötti izomba, ha meg oldalra döntöm, akkor a hüvelykkel tudom támasztani a pengét, de az olyan vékony, hogy kényelmetlenül vágja az ujjamat (de azért használható, persze). Lássuk be, ez inkább konyhai modell, mint bushcraft.

Később készítettem vele tollas ágat. Addigra már a kezem kicsit megsínylette a munkát, mégis azt kell, mondjam, ebben a feladatban kiválóan teljesített. Remekül irányítható (valószínűleg a konvexesítés miatt is), és nagyon jól metsz. Erőt kifejteni vele nem annyira jó, így megállapítható, hogy a kés erősebb, mint amennyire komolyabb fájdalom nélkül igénybe lehet venni. Ez mindent összevetve egy jó tulajdonsága. Nagyon biztonságos darab, mert egyrészt remekül tapad a markolat még izzadt tenyérben is, másrészt a gyűrű állandóan figyelmeztet, hol is van a penge, ami az erős zár miatt nem csukódik az ujjainkra.

Amikor hazaértünk, még egy suvickolás után előkészítettem vele az ebédnek valót, mielőtt megfentem volna. Szinte semmit sem veszített az éléből, legalábbis a munka élből, mert a hagymát, krumplit, szalonnát, húst, répát, paprikát csodálatosan aprította. A végén megfentem pár mozdulattal a DC4 kerámiáján, majd bőrön és tökéletesen beretvál azóta is. A fenés után csak egy kipattant részt találtam meg rajta, ami nagyon elenyésző méretű, egyáltalán nem zavaró a munkában. Terepen, koszosan sokkal drámaibbnak hatott.
Összességében azt gondolom, hogy ezért a pénzért ez a kés ajándék. Nagyon megbízható, nagyon erős, nagyon jól tartja az élét és, ha rendeltetésszerűen használjuk és nem akarunk fakitermelést végezni vele, akkor egy remek, tartós, erős, megbízható társra lelhetünk benne.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

Turist (Kroó János)

Előfordul, hogy egy formatervező, egy unatkozó iparművész vagy egy kósza marketinges-dizájner csoport fantáziát lát egy mindennapi használati eszközben, jelesül a késben. Kellő fertőzöttség híján (nem mindenki születik vagy válik késmániássá) nehéz az értő közönség számára elfogható, legalább elismerést kiváltó produkcióval előállni. A közelmúltban is találkozhattunk ilyen sikerrel, de a most bemutatandó francia-kínai koprodukciós bicska esetében egyáltalán nincs így.

A legutóbbi késtalálkozón egy webshopot is üzemeltető tagunk a kezembe nyomott egy bicskát, hogy próbáljam ki, mondjak róla véleményt. Új termékként került be a kínálatába, kíváncsi minden morzsa információra. Próbáltam kitérni a „megtiszteltetés” elől, hisz ezzel a késsel (és a másik két méretvariációval is) az IWA-n sikerült ismeretséget kötni (az összefoglaló első részének végén említettem). Mit lehet tenni, időnként kellemetlen dolgokat is be kell nyelni, ez jutott, ezt dobta a gép.

A korábban Baladeo márkanéven értékesített termékvonal frissítése miatt új cimke került a portékára. Az egyébként áttekinthető, profi és informatív honlap alapján jól látható, hogy igyekeznek a terméket a piacon újrapozicionálni. Az inkább túra/outdoor vonatkozásban ismerős márka helyett Deejo néven, fiatalosabb, rugalmasabb arculattal igyekeznek új vásárlókat szerezni. A megcélzott kör biztosan nem az erősen fertőzött késmán közösség. Azt, hogy pontosan kiknek szól, én nem tudhatom, de elképzelésem lehet a termékvonalat és a lehetőségeket (különösen pl. a Tattoo opciót) nézve.

A méreteket illetően a honlap kellően informatív. A bemutatóban szereplő közepes méret pengéje épp a legális határon van, 8 cm hosszúságú (akárhogy mérem, belefér, én 75 mm pengehossznak mondanám vonalzós mérés alapján). A bicska tömege 27 gramm, ezt a csomagoláson is jól láthatóan feltüntetik – valamint a honlapon is a tömeg (könnyűség) kapja a központi szerepet. A nagyobb, 37 grammos modellek színes műanyag helyett különféle fa „rátétekkel” kaphatók, ezek pengéje kb. 95 mm. A csupasz, „naked” verziók három méretben kaphatók, a legkisebb 15 gramm, 6 centis pengével – azonos műszaki bázison, mint a többi, rátét nélkül. A honlapon szereplő keresztzár (liner lock) helyett inkább keretzárasak (frame lock).

A csomagolás különösen hangsúlyos és tervezett. A merev papírdoboz kemény, átlátszó műanyag fedelet kapott, így akár 10 darabos oszlopokat is építhet belőle a derék kirakatrendező. Ezt megtámogatják a doboz oldalain elhelyezett mágnesek – 2 szomszédos oldalon ragtapasznyi mágnescsík (mint a hűtőmágnes, a borító matrica alatt), a szemközti 2 oldalon acéltappancsok. (Vastagon megfizettetik a gyanútlan vásárlóval a csomagolást, nem lehet kérdés.)

A doboz tartalma a bicskán túl egy ismertető füzetke (semmi extra, a CRKT-é sokkal jobb), valamint egy műszálas szütyőke. Roppant fontos dolgok ezek, a felhasználók szeretik. A zacsi kivitelezésének minősége elég gyenge. Összevetve mondjuk a Benchmade által adott erszénnyel és a Bolle munkavédelmi (nap) szemüvegek tasakjainak minőségével szembetűnő a különbség. Míg utóbbi kettő valóban mikroszálas (törölgetni a polírozott pengefelületet vagy éppen a lencsét), addig a Deejo lazább szövésű anyagot használ (picit talán ‘80-as évek iskolaköpeny feeling). A lyukacsosabb anyag okán a szitázott nyomat minősége sem az igazi (folytonossági hiány a festett felületen). Lehet, hogy vastagabb, jobban fedő festőanyag kellett volna, mint pl. a Benchmade által használt, tapintható rétegvastagságú festéke.

Végre eljutunk a késig, mint elvileg elsődleges fontosságú napirendi pontig. Mit tudunk biztosan? A kés „stainless steel” a doboz szerint, de azért a honlapon elárulják, hogy minimál 420-ból van. Rozsda feltehetően nem fog rajta csámcsogni. Azt is tudjuk ebből, hogy ha véletlenül sikerült megélezni, akkor a metódust nem lesz időnk elfelejteni – gyorsabban múlik a kés éle, mint az újdonsült élezési tudomány. (Bocsánat a feltételezésért, de nem hiszem, hogy idült késmán ilyen kést vegyen – kivéve szerelemből vagy fenyegetés hatására, esetleg végszükség esetén.)

A nyalóka-színű műanyagokról sokat nem tudok elmondani. Csavarral rögzítették élvédő gyanánt az alaplemezre, a furatoknál az anyagvastagság minimális. Ne dobjunk mellé a zsebbe aprót, szinte biztos, hogy kipattog a kemény műanyag tőle. Érdekes koncepció, hogy a pengén nincs semmi, ami a nyitást könnyítené. A magasfényű polírnak köszönhetően izzadt, zsíros, nedves kézzel élmény kinyitni. Határozottan nem egykezesnek szánták, erről kár is vitát nyitni. Az övcsipesz egészen jól sikerült, elég erős, masszív, szépen passzol a perforált alaplemezhez.

Apró probléma, hogy szinte minden alkatrészen erősen látszik a présszerszám nyoma az élek mentén. A több, mint 10 éves Schrade Simple Simont mellétéve zongorázni lehet a kivitelezés minőségének óriási különbségeit. Az összehasonlítás ráadásul nem is sportszerűtlen, hisz míg az SSS $25 listaáron szerepelt fénykorában, addig a közepes méretű Deejo-ért ugyanennyit, de euróban szeretnének elkérni. (Azt már félve említem, hogy az SSS pengeanyaga is sokkal használhatóbb, igaz az is csupán 420HC.)

Érdekes műszaki megoldás a méretes anyacsavar, mely a penge oldalirányú stabilitását hivatott biztosítani. Alatta jókora bronz alátét van, de a feszesre húzott csavar miatt ez sajnos nem érvényesül. Lazítsunk rajta? Oda az oldalirányú stabilitás. Az ilyen féloldalas megoldások mindig sokkal nehezebbek, több kompromisszummal járnak. Talán az erősen meghúzott csavarnak is köszönhető, hogy picit nehéz kinyitni a pengét. Érdekes részlet, hogy a zárnyelven levő beültetett golyó (aminek a feladata a penge csukott állapotának megőrzése lenne) számára szerintem elfelejtettek a pengén megágyazni. Akárhogy nyitogatom-csukogatom, nem érzem, hogy a golyó dolgozna.

Igyekeztem azért valamire használni is a gondjaimra bízott bicskát, a néhány napnyi jobbra-balra hordozgatáson túl. Szükség esetén akár egy hideg vacsora összerakására is lehet használni, végül is mint kés, működik. Ha nincsenek olyan maximalista elvárásaink, mint például a normál férfi kézben megfoghatóság. A tömegcsökkentés oltárán a stabil foghatóságot is feláldozták, szinte csak ujjbeggyel összecsippentve lehet a kést tartani. Egyszerűen nincs benne elég anyag. Erőkifejtés, különféle fogásnemek kilőve. Éttermi késként fogható kényelmesen valahogy.

Ha már Deejo, akkor megpucoltam vele néhány diót. Csak a szavak összecsengése miatt. Kétségem nincs, a csonthéjas az igazi „dijó”. Bár a honlapon nagyon sulykolják, hogy „új élmény, mely megváltoztatja a napi késhasználatomat”, ám én a végén ugyanarra jutottam, mint a próba elején. Lehet, hogy begyöpösödött, földhözragadt, maradi figura vagyok, de engem nem győzött meg kellőképpen sem a honlap, sem a termékminta arról, hogy feladjam a teljes markolatos, kézzel megfogható bicskák használatát. Legyen az akár egy ódivatú maskara, egy Pardue-féle rugós kés vagy akár egy negyed kilós tankhámozó. A kés bekerülési értékének negyede elment a dobozra, másik minimum negyede a dizájnra, a maradék félen pedig osztozik a kínai gyártó és az ötletgazda ismeretlen arányban. Nagyon rossznak tűnik az ár-érték arány, különösen, hogy a csodás dobozt később semmire sem lehet használni (ragasztva van a karton távtartó, amikor kiveszed a kést, feltépi a doboz belsejét borító fehér papírréteget). Pedig milyen drága volt…

Ha van a zsebedben 8 darab ezres, amit késre szánsz, inkább a svájci bicskák felé kacsintgass. Akkor is, ha már van kettő. Vagy vegyél egy Opinelt, a többit pedig költsd borra, sörre, csokira.

BlackWoOd

(A kést a BladeShop adta kölcsön. Biztos, hogy visszakapják.)

Ha valakinek a kovácsolásról automatikusan ez a kép ugrik be, akkor épp itt az ideje, hogy felkeljen a számítógép mögül és a realitásba helyezze vissza képzeletvilágát. Egész véletlenül van egy jó hírem a számára (is)! Idén is lesz Tűzzel-Vassal Fesztivál Székesfehérváron, ahol élőben, testközelből, tapintható módon is megismerkedhet az ember talán legelső eszközeivel, a késsel, karddal, baltával és egyéb hideg fegyverekkel. Az elmaradhatatlan hagyományőrző haditornán túl, idén az ugyancsak emberiséggel egykorú vadászat kap nagyobb hangsúlyt a rendezvényen.
Aki már a címből tudja, miről van szó, annak pedig a lényeg:
2014. június 21. szombat, Székesfehérvár, Rác utca (Skanzen).
Délelőtt 10 órától várnak a szervezők, a kiállítók és a kirakodók minden kedves érdeklődőt – ahogy szokás, családostól.

A részletes program elérhető a rendezvény honlapján, itt inkább csak az újdonságokat (az utóbbi pár év rendezvényéhez képest) emelném ki. Nyitva lesz több tájház udvara is, ezekben látnivalók, foglalkozások és bemutatók lesznek. Például gyerekeknek szóló íjász bemutató, „Szent László lovagja leszek” próbatétel, kézműves foglalkozások vagy éppen „vadász próba”. Az anyukáknak, nagymamáknak terítő, falvédő kiállítás, korabeli mosási technikák és eszközök bemutatója, lepénysütés, hagyományőrző asszonyműhely (szövés, fonás, hímzés) biztosítja az elfoglaltságot.

A programokat tekintve (és a megnyitott udvarok alapján) sokkal nagyobb rendezvényre számíthatunk, mint az elmúlt években – érdemes a fenti linken átnézni a teljes várható repertoárt.

Aki esetleg nem tudja, mire számítson (korábbi fesztiválokról írtuk):
2010. (VII) – Vasak a Rác utcában
2010. (VII) – Tűzzel, vassal, objektívvel
2011. (VIII) Napsütés, tűzkeresztség, borotvahab a Rác utcában
2012. (IX) – A IX. Tűzzel-vassal krónikája
2013. (X) – Túl az X-en

Aki pontosan tudja, mire számítson azért, aki meg még sosem volt korábbi Tűzzel-Vassalon, azért látogasson ki!

BlackWoOd

Véget ért a 11. Tűzzel-Vassal Fesztivál. Vad újdonságokra semmiképp nem számítottam, így a rendezvény tulajdonképpen hozta a papírformát. Napsütés, népi hagyományőrzés, kézművesség és némi témába vágó szórakoztatás. Na, meg voltak kések és késesek is. …és senkit nem kellett eltiltani harapás miatt.

Nem volt lovagi bemutató, ahogy azt az I. András Király Lovagrendtől megszokhattuk. A szervezők úgy érezték, hogy nagyon egyforma évről-évre a program, így idén a lovagrend vezetője, Benzce Tamás első világháborús honvéd egyenruhában (tábori szürke, posztó) múlatta az időt a verőfényes nyári napsütésben. Középkori hadi viseletben, láncingben és acélsisakban sem lett volna neki jobb, annyi bizonyos. További probléma volt, hogy az üres telket, ahol eddig a haditornázóknak biztos helyük volt, eladták. Az új tulajdonos nem járult hozzá az elkerítetlen, füves terület használatához.

De ne azon keseregjünk, hogy mi nem volt, hanem inkább annak örüljünk, ami viszont igen. A megnyitott udvarok és a skanzen házaiban látható kiállítások nem csak a késbarátokat vonzották, ezt a vásáron részvevő látogatók számából és összetételéből láthattuk. (Nem mellesleg a szervezők mindenhová telepítettek „forgalomszámlálókat”, az ő striguláik alapján is elmondható, volt értelme a „nyitásnak”.)

No, de mik voltak az udvarokban? Megtekinthető volt egy XX. század eleji kalapos műhely néhány szerszáma, gépe, berendezése. Rég nem használt eszközök a nádfedeles házikóban – nem csak a késeseknek kell aggódniuk, hogy lassan elfelejtjük a hagyományos bicskakészítés mikéntjét.

Voltak még hagyományos, mindennapi használatra szánt szőttesek, illetve hímzések. Ezen tevékenységek egy részét modernebb eszközökön meg is tekinthették az érdeklődők. Egy-két fogást akár ki is lehetett próbálni – korlátozottan.

Egy rongybaba, mely az udvarban kapta meg a haját. Lehet, hogy old school, de még mindig szimpatikusabb, mint Barbie vagy a Monster High idevágó sorozata.

Az ólomkatona öntésének mikéntjét mutatta be Marczell Kolos az érdeklődőknek – ha éppen jókor jártak arra. Asztalán csodaszép, már befejezett, készre festett ólomkatona-szakaszok tucatjait csodálhatta meg az arra fogékony bámészkodó.

A vadászokból nagyon sokat nem láttam, talán csak a rendezvényt nyitó kürtös trióba és a gyerekek vadászpróbájának állomásába sikerült belefutni. Az viszont minden bizonnyal jó volt, több kispajtás sétálgatott fakarddal-fapajzzsal, az ő számukra ezek biztosan érdekesebbek voltak (a vadászpróbán túl lovagi ügyességi elfoglaltságok is voltak a kicsiknek).

A borbély idén is várta a látogatókat az egyik udvar tornácán berendezett munkahelyén. Flaschner Úr borotváinak megtekintése után rögtön autentikus módon ki is lehetett próbálni az eredeti, késsel borotválkozás élményét – szakértő kezek segítségével.

A színpad környékén zajlott az élet, az árnyékban rengeteg ülőhellyel itt is múlathatták az időt, akiknek éppen elegük lett a napon sétálgatásból. Mese (Kassowitz László előadásában), tánc (Táncolkodó együttes, Folkmanusok), ének (Nemcsics Kinga, Németh András, Istvánfi Balázs), minden, ami előfordulhat egy hagyományőrző jellegű rendezvényen.

Az egyik udvarba a Magyar Kovácsmíves Céh telepített tábori kovács munkahelyet, ahol a kovácsok egymást váltva biztosítottak látnivalót gyakorlatilag egész nap a közönség számára. Akinek olyan kedve volt, akár vásárolhatott is egy-két apróságot (kicsi patkót, nyakbavalót, esetleg egyszerű gyertyatartót, vagy kelevézt, ha épp arra támadt gusztusuk).

Persze a vásár jelleg is kicsúcsosodott azért. A korábbi rendezvényeken is látott kézműves termékek mellett (fonott kosarak, fajátékok, mézeskalács) megjelentek az ilyenkor máshol megszokott kézműves sajtos, lekváros, szappanos, stb. pultok is. Ezt feltehetőleg a látogatók is így várják el, így szoktak hozzá.

Természetesen a késesek standjai is megvoltak. Már azoké, akik eljöttek – ahogy arra már évek óta számítani lehetett, nem mindenki tudja vagy akarja tartani a lépést. Persze ott a jobbik eset is, hogy egy készítőnek annyi a megrendelése vagy egyéb tennivalója, hogy nem tud egy vásárra való portékával megjelenni, ezért távol marad. Több készítő hiányzott, köztük olyan is, aki nem csak a hagyományos késes vonalat képviseli.

A kiállító késesek közül is volt, aki kevésbé volt elégedett a bonyolított forgalommal. Nos, látogató volt, talán több is, mint az elmúlt években. A szervezőket, közönséget okolni felesleges, ha a számítást nem találták most meg. Egy országban élünk (többnyire), egyformák a problémák a pult mindkét oldalán.

Késes szempontból kevés újdonsággal találkozhattunk. Mindenki készítette, amit már megszoktunk tőle. Ha most ide beszúrnék tetszőleges, korábbi fesztiválon készült fotókat, az nagyjából lefedné az idei felhozatalt is. Nincs ezzel semmi baj, csak kevésbé változatos pár év után, még késbarát szemmel is. A mesterek hozták a bicskákat, vadász és konyhakéseket vagy akár a modernebb formavilágú vágóeszközöket, ahogy mindig tenni szokták, mi pedig megnéztük őket, újra. Itt kicsit érződött, hogy a kínálatot diverzifikáló készítők otthon maradtak, többnyire a megszokott vásározók jelentek meg (felteszem, ez a fajta kiszámítható állandóság előnyükre válik hosszabb távon).

Üde színfolt volt a Lovász stand, ahol a hagyományos bugyli (friction folder) némileg modernebb formákkal és anyagváltozatokban szerepelt. Került még itt az asztalra egy újabb fajta záras bicska is. A zármechanizmus talán a Benchmade-féle axis-lock és a hagyományos retesz szerelemgyereke lehetne. Ez a fajta új irányokkal való próbálkozás mindenképpen hasznos – ha más nem, legalább mozgatja az állóvizet.

A készítők számára indított versenyen a szokásosnál kevesebben indítottak munkáikat. A teljesség igénye nélkül (emlékezetből, mert valahová elkavartam a jegyzetpapíromat), a portált érintő díjazottak között volt Berényi Sándor török damaszk pengéje, Jeneses József vadászkése, Lovász Gyula új bicskájával, Szántó Szabolcs 13. századi kard fél-rekonstrukciója. Természetesen az összes, versenyen indított kés és bicska színvonalas produkció volt, kivétel nélkül.

Érdekesség még Máté László díjazott konyhakése, mely hagyományosnak éppen nem mondható, viszont üde színfolt (végül is ezért került díjazásra) volt mindenképpen. (Ő az a felvidéki késes, aki tavaly is részt vett a fesztiválon késeivel, bőrtokjaival. Az egyetlen határon túli késes, aki idén képviseltette magát.)

A prémium acélok iránti (talán a portál által is támogatott, generált) igény okán egyes készítőknél (akik többnyire a hagyományos, bevált acélokkal dolgoztak leginkább) megjelentek prémium acélból készült pengés kések, bicskák is a napi használatra szánt termékek között. Kiemelném például Juhász József bicskáit, vagy éppen a faragószerszámairól és rusztikus evőeszközeiről is ismert Madaras Jánost. Előbbinél Damasteel pengék és N690, utóbbinál damaszkolt bicskapengékkel bővült a repertoár. E mellett sem szabad elmenni szótlanul, hisz a változás leginkább az értő közönségnek, azaz nekünk szól!

BlackWoOd

Profi fotók Éliás Sándor galériájában.
A fotókból hangulatos videó is készült, mely alább látható.